Életforma.hu

STÍLUS

Hogyan készül a kávéd?

Hamar elkészíthető, bárhová magunkkal vihetjük, s nem kell hozzá más, csak egy csésze és egy kis forró víz.

Sok probléma oldódott meg az instant vagy azonnal oldódó kávé kitalálásával. Hamar elkészíthető, bárhová magunkkal vihetjük, s nem kell hozzá más, csak egy csésze és egy kis forró víz. Az igazi kávékedvelők talán kevésbé részesítik előnyben, hiszen mégiscsak más egy kicsit az íze, mint az őrölt kávénak.

Ismerünk néhány híres embert, akik köztudottan nagy kávékedvelők voltak, bár nem mondhatni ugyanakkor el róluk, hogy a mértékletesség mércéjével mérték volna a napi elfogyasztott kávémennyiséget. Ott volt például Balzac, a francia író, aki a hideg, fekete és sűrű kávét fogyasztotta nagy előszeretettel, hogy egész éjszaka fenn tudjon maradni alkotni. Állítások szerint élete során közel 50 000 csésze kávét ivott meg. Voltaire, francia filozófus naponta hihetetlen mennyiségű, átlagosan 72 csésze kávét fogyasztott, míg Beethoven minden egyes csészéhez legalább 60 szem kávébabot használt fel.

Ma már nagy népszerűségnek örvend az azonnal oldódó kávé, amit úgy készítenek, hogy lefőzik az őrölt kávét, és elpárologtatják róla a vizet. Ez a kávé olyannyira népszerű, hogy például Angliában és Japánban az emberek majd' 90%-a ezt fogyasztja. Az USA-ban ez a szám már csak 25%, az olaszok pedig kifejezetten a frissen őrölt kávéra esküsznek. A 19. század végén már próbáltak instant kávét előállítani, de nem jártak sikerrel, mert a végeredmény roppant kellemetlen ízűre sikerült.

Míg nem 1906-ban egy belga mérnök a magas hegyeket járva azt tapasztalta, hogy a kannából kifutott kávéból visszamaradt egy barna színű lerakódás. Megkóstolta, és az ízét kellemesnek találta. Volt ennek komoly magyarázata is. Mivel nagy magasságban a víz alacsonyabb hőmérsékleten forr, párolgás közben a kávét kevesebb hő károsodás éri. 3 évvel később alapított is New Yorkban egy kávéfinomító vállalatot. Az általuk gyártott kávénak igen nagy sikere lett, s rövid idő alatt óriásira nőtt a forgalmuk.

Az instant, azonnal oldódó kávé készítése azzal kezdődik, hogy főznek egy hatalmas adag kávét. Az őrleményen tehát forró vizet engednek át - itt egyszerre akár 900 kg kávéra is gondolni kell. A víz egy részét hagyják elpárologni, ennek következtében sűrű kávé marad vissza. A kávésűrítményt egy nagy hengeren engedik át, amiben az átáramló forró levegő a maradék vizet is elpárologtatja. Ami megmarad, az már a csomagolható instant kávépor.

A szemcsés változatukat úgynevezett fagyasztva szárítással készül (liofilizálás). A megfőzött sűrítményt lefagyasztják, majd apró szemcsékké zúzzák. A szemcséket ezután vákuumkamrában melegítik fel óvatosan. Mivel a vákuumban a víz alacsony hőmérsékleten forr, a maradék nedvesség nagy hő nélkül párologtatható el, s így a kávé jó íze sem tűnik el. Tehát, nem is olyan bonyolult folyamat eljutni az őrölt kávétól az instantig. Bárhogy is van, még ha nem is mindenkinek ízlik, elmondható, hogy emberek millióit hódította meg ez a kávécsoda, ezt a folyamatot pedig megfordítani már aligha lehetne. De miért is kéne?!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.