Életforma.hu

STÍLUS

Hogyan lesz spa-hangulatú a fürdőszobád? Mutatjuk!

Itt kezdődik és itt is fejeződik be a napunk mielőtt nyugovóra térünk. A fürdőszoba amellett, hogy a tisztálkodás helyszíne, mostanra a legkisebb lakásokban is a pihenésre, feltöltődésre szánt fontos térré vált. Sokunknak ez szinte az egyetlen hely, ahol nyugodtan magunkra szánhatunk némi időt. Adjuk meg a módját!

A fürdőszoba ideális esetben egyértelműen a privát szféra része, ha tehetjük, alakítsunk ki külön mosdót a vendégek számára, így a fürdőben tényleg csak az számít majd, hogy mi mit szeretünk. Először is a saját szokásainkat kell átgondolnunk, mielőtt átépítésébe kezdenénk. Például hiába nagyszerű felfrissülés egy forró fürdő egy nehéz nap után, ha ezt csak másoktól halljuk és valójában sosem jutott eszünkbe, hogy így pihenjünk, felesleges beépíteni a hatalmas helyet elfoglaló szanitert.

Kép: Pixabay

Költsünk inkább picit többet egy igazán jó minőségű zuhanykabinra! Ez az egyik dolog, amin a szakértők szerint semmiképp nem éri meg spórolni, hiszen ha nem megfelelő minőségű, hamar pontatlanul kezd zárni. Ha befér, a felszabadult helyre tervezhetünk két mosdót is. Ez nem csak látványos, de nagyobb családoknál nagyon praktikus megoldás is: sokkal gyorsabb és nyugodtabb lesz a készülődés, ha nem kell a fogmosással egymásra várni.

Ha éppen eladnád a lakásod...
Inkább a nappali, hálók és a kültéri felújításra – például szigetelés, tető – törekedjenek az eladók. A fürdőszobával nem érdemes kockáztatni, ott a legnehezebb eltalálni a vevőjelöltek ízlését és igényeit, érdemes nekik meghagyni az átalakítás lehetőségét.

Az elrendezés tervezésekor fontos végiggondolni a szellőztetés módját is. Szerencsés, ha a fürdőnek van ablaka, de ha nincs, másképp kell gondoskodnunk a friss levegőről. Ha gázbojlert használunk, a szellőzés biztosítása kötelező, de más esetben is fontos, hiszen a használatban lévő fürdő a lakás legpárásabb helyisége – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői.  Ahhoz, hogy tényleg kellemesen érezzük magunkat a helyiségben, gondosan tervezett világításra van szükség. Fontos, hogy többféle opció legyen: egy általános világítás mellett szükség van a tükörhöz szerelt irányított fényekre sminkeléshez, borotválkozáshoz, de a hangulatvilágítás betervezéséért is hálásak leszünk magunknak később.

Kép: sajtóanyag

 

A burkolat kiválasztása talán a legnagyobb döntés, hiszen nagyban meghatározza a fürdő hangulatát, ráadásul nem kis befektetés. Biztosra mehetünk, ha a fürdő stílusában igazodik a lakás egészéhez, de a privát térben megtehetjük azt is, hogy itt próbálunk ki olyasmit, amit máshol nem mernénk. A túlzásoktól, vad színektől viszont jobb óvakodni, mivel itt kezdődik és végződik a nap, jó, ha a helyiség segít feltöltődni, megnyugodni, vagyis egy kis házi „spa”-ként működik. Nagyon divatosak a kissé szobaszerű fürdők, ahol a lehető legkevesebb falfelületen használnak hidegburkolatot, ezt vízálló festék vagy dekor-burkolat válthatja ki.

Népszerű a fa, ami talán szokatlan anyagnak tűnik, pedig kiválóan megállja a helyét a fürdőben is. Fontos viszont, hogy vízálló típust válasszunk, és rugalmas tömítéseket használjunk a burkolásnál. A fa kellemes látványát ugyanakkor a modern, famintás padlólapokkal is megidézhetjük úgy, hogy egyúttal a praktikus kerámia burkolat előnyeiről sem kell lemondanunk.  A legfrissebb trendek szerint a kerámia burkolat a parkettát nem csak a lapok mintájában, hanem a lerakás módjában is idézheti, hiszen az évek óta érthető módon népszerű természet-közeli stílus mellett egyébként a szokatlan formájú csempe a legújabb divat. A téglalap alakú, kissé domború „metrócsempe” mellett most a parkettaléceket idéző hosszúkás, halszálka mintában rakott vált közkedvelté, de a méhsejt forma is elérhető a gyártók kínálatában. Ezek a kisebb lapok nem csak padlón, hanem a falon is remekül mutatnak a kisebb fürdőszobákban is.

A méret a fürdőszoba esetében nagyon is fontos. A harmonikus végeredmény érdekében kis fürdőbe nem tanácsos nagyméretű, élénk színű vagy erőteljesen mintás lapokat választani, mert optikailag összenyomják a teret. Az érdekes formájú, kisebb lapokból álló burkolatok viszont ideálisan törik meg a felületeket, melyek így nagyobbnak tűnnek. Ha tágasabb terünk van, könnyebb a dolgunk: jöhetnek tetszés szerint az idei divat szerinti szokatlan formák, de az elegáns, akár méteres nagyságú burkolólapok is.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.