A gépi mosás az egyik leggyakoribb tevékenység, márpedig ez több módon is terheli a környezetünket: egyrészt energia- és vízigényes, másrészt a szintetikus mosószer, kikerülve a vízvezeték-hálózatból, aktívan szennyezi a természetes vizeket és a talajt.

A mosáshoz nem túl sok minden kell: alapvetően vízre és a szennyeződések eltávolításához segítséget nyújtó növényi, állati vagy ásványi eredetű - és újabban szintetikus - szerek szükségesek hozzá. Meg a ma már nélkülözhetetlen mosógép, ami a 20. század második felében terjedt el igazán.

A jó minőségű víz nagyon fontos

a tisztítás sikeressége szempontjából. Az ideális víz nem kemény: tehát nem tartalmaz nagy mennyiségű magnéziumot, kalciumot, mert ezek a mosószerrel találkozva kicsapódnak, a ruhára tapadnak, és elszürkítik azt, s emellett megnehezítik a már feloldott szennyeződés eltávolítását. De a vízlágyítókkal érdemes csínján bánni, mert minden mosóporban van vízlágyító adalék, csak ezt nem tudatják a vásárlókkal olyan hatékonyan.

A napi-heti piszoktól régebben a folyók, patakok vízében szabadultak meg, és a mosás hatékonyságát egy kis fizikai ráhatással növelték: a nedves ruhát kőnek csapkodták, vagy egy nyeles fával, a sulyokkal ütötték-préselték, így távolítva el belőle a szennyeződést tartalmazó nedvességet. A nyújtott trapézt formáló sulyok fontos darabja volt a korabeli háztartásoknak - akár ma a mosógép -, faragott változatait jegyajándékként kapta az ifjú pár.

Idővel néhány segédanyag is csatlakozott

a tiszta vízhez: az ásványi eredetű derítőföld vagy kallóföld a zsírt képes eltávolítani. A szappangyökér vagy a szappanfű növényeket Európában és Ázsiában használták, de a leghatékonyabbnak a szappanfélék bizonyultak, mert ezek előállítása különleges földrajzi adottságok nélkül is könnyen megoldható volt.

A szappan volt az első természetes mosóanyag, amit lassan felváltottak a szintetikus úton készülő mosószerek, köszönhetően a megnövekedett mennyiségi, minőségi igényeknek és a technika fejlődésének. Ám a mosógépekbe megálmodott mosóporok - folyadékok, gélek - már jóval összetettebb anyagok, a praktikumon kívül a gyártó-forgalmazó cégek szempontjait is "képviselik", így jóval több felesleges adalék, térfogatnövelő, optikai fehérítő kerül beléjük, mint amennyire optimálisan szükség lenne a jó mosóhatás eléréséhez.

Így ismét előkerülnek a régi praktikák, anyagok, amelyekkel környezet-, sőt pénztárcakímélőbben is lehet a textileket tisztítani, nem elfeledkezve a vegyszerek okozta és egyre gyakoribb allergiás megbetegedésekről sem. Az Indiában és Nepálban honos mosódió is ezért tört magának utat az utóbbi időben, olyannyira, hogy a Design Laboratory nemzetközi formatervezési pályázatán Szabó Levente mosódióval működő e-Wash nevű mosógépe lett az első helyezett. 

A mosódió

ragacsos termés, aminek a héját használják tisztításra. Ez ugyanis saponin nevű anyagot tartalmaz, ami vízzel érintkezve szappanhoz hasonlatos lúgos anyagot képez, így alkalmas a ruhák tisztítására. Egyszerű a használata: elég egy kis vászontasakba belerakni 6-7 dió héját apróra törve, és bedugni a szennyes közé a mosódobba. A ruhák tisztává és puhává válnak, így öblítő sem szükséges. A textilek viszont semleges illatúak lesznek, így aki hozzászokott az intenzívebb illatokhoz, annak érdemes 2-3 csepp jó minőségű illóolajat tenni mellé. Ha mosás után a mosódió héja ragacsos marad, akkor nyugodtan fel lehet használni még egyszer. Egy kiló héj körülbelül 100-150 mosásra elegendő, így jóval kedvezőbb az ára a mosóporokénál. Hatékonyan tisztít a 30-90 Celsius-fok közötti tartományban, viszont kimondott fehérítő hatása nincs. A mosódióból feldolgozott termékek is készülnek.

szabó tímea

A cikk a Konyha & Fürdő Piac magazin 2008/01. számában jelent meg.