Életforma.hu

STÍLUS

Hogyan válasszunk kivitelezőt?

Egy felújított lakás mindig jobb életminőséget jelent. A pénzünk viszont általában kevés, ezért mérlegelni kell, hogy belevágjunk-e egy felújításba, és kit bízzunk meg a munkával. Ebben próbálunk segíteni néhány jó tanáccsal.

Kép:Pixabay

A felújításnál az első dilemma az, hogy egyáltalán belevágjunk-e. Érdemes a dolgot alaposan megfontolni, mert rosszul járhatunk egy elhamarkodott döntéssel. Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák vezetője szerint a következő szempontokat érdemes figyelembe venni.

Megéri-e felújítani?

Egyrészt, ha egy ingatlant bérbe szeretnénk adni, akkor csak a legszükségesebb felújítási munkálatokat végezzük el rajta, elsősorban gépészeti berendezéseit tegyük működőképessé. Ennél többet azonban ne ruházzunk be, mert azok a milliók, melyeket az ingatlanra költünk, nem fognak megtérülni a bérleti díjból, ráadásul, amikor a bérlők kiköltöznek, megint fel kell újítanunk a lakást.

Szintén nem érdemes nagyszabású munkálatokba belevágni, ha csak néhány évet szeretnénk eltölteni egy lakásban - az más kérdés, hogy ilyen esetben lakást venni sem nagyon érdemes -, hiszen azt az összeget, amit beruházunk, nem tudjuk realizálni az értékesítésnél.

Az egyetlen eset, amikor megéri pénzt fektetni az ingatlanba, amikor hosszú távra tervezzük benne az életünket. Ilyenkor jó, ha minden passzol, működik, s minden részlet a mi ízlésünket tükrözi, mivel ez kihat az életminőségünkre.

Kit választanál?

Ha belevágunk a felújításba, akkor ahhoz szakembereket kell keresni. Az alapvető kérdés, hogy generálkivitelezőt bízzunk meg, vagy mi magunk hangoljuk össze a munkálatokat. Előbbi körülbelül 10 százalékkal drágább megoldás, ugyanakkor nehéz terhet vesz le a vállunkról, nem kell napi több órát szervezéssel, megbeszélésekkel töltenünk. A végeredmény azonban nem lesz ennyivel drágább, mert a szervezetlenségből és a tapasztalatlanságunkból fakadóan elkövetett hibák akár jelentősen csökkentik a különbséget. Egy generálkivitelező megbízása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne kellene rendszeresen ellenőrizni, vagy hogy a munka minősége jobb lesz.

A munka minőségét a gondos kiválasztás, valamint a jótállás fogja garantálni. Szakembert választani lehet hirdetési újságokból, vagy ismerősök ajánlásai alapján. Utóbbi referenciát is jelent egyben, ráadásul ismerősünknél megtekinthetjük azt a munkát, amit az adott szakember elvégzett. Ez kicsit nehezebben megy olyan esetben, ha egy ismeretlen számot hívunk fel egy villanyoszlopra ragasztott cetliről, s a mestert rá kell beszélni, hogy mégis hadd nézzük meg, milyen minőségben dolgozik. Legyünk nagyon körültekintőek és türelmesek a kiválasztásnál, mert súlyos százezrek és hetekig, hónapokig tartó idegeskedés a tét.

A jótállás a másik biztosítékunk, ami viszont együtt jár a számlaadással. Így nem tud eltűnni a kivitelező az esetleges hibás teljesítés esetén, s a törvény szerint meghatározott időn belül javítania kell a hibát. Ha ez mégsem történne meg, akkor a törvény alapján másik kivitelezőt is megbízhatunk, aki számla ellenében elvégzi a munkát, melynek költségét peres úton behajthatjuk a hibásan teljesítő vállalkozón. Amikor számla nélkül bízunk meg valakit, akkor szerencsejátékot játszunk, nem túl nagy nyerési eséllyel. Számlaadás esetén a törvény is mellettünk áll, ellenkező esetben magunkra maradunk.

Az árról itt most csak annyit jegyeznénk meg, hogy ár alapján nem lehet és nem érdemes választani. Mindenesetre kérjünk több árajánlatot, hasonlítsuk őket össze. Az összegek húsz-harminc százalékkal is eltérnek, a lényeg azonban az ismerősök, szakemberek ajánlása és a referenciamunka legyen. Ha találunk olyan szakembert, aki drága, de a referenciák alapján a munkája hibátlan, akkor nem érdemes kísérletezni az olcsóbb ajánlatokkal.

Cikkünk következő részében az építőanyagok kiválasztásában és a munka utáni ellenőrzésben nyújtunk segítséget! Látogasson vissza holnap!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.