Életforma.hu

STÍLUS

Hol élvezed jobban? Konyhában, fürdőben vagy az ágyban?

Egy fárasztó, hosszú nap után nincs is nagyobb élvezet, mint beülni egy kád vízbe, vagy ledőlni az ágyra és hallgatni a kedvenc zenénket. Lehet az komoly- vagy könnyűzene, garantáltan jobban fogjuk érezni magunkat tőle.

De hol is hallgassuk azt a bizonyos zenét? Ha ezt legtöbbször a hálószobánkban tesszük, mindenképpen figyeljünk oda arra, milyen is a berendezés, ez ugyanis meghatározza a pihenés minőségét, legyen szó meditálásról, délutáni rövid szusszanásról, vagy az éjszakai alvásról.

Nem véletlenül nevezi a hálószobát a feng shui a lakás legfontosabb helyiségének. Legyen távol a bejárati ajtótól, minél védettebb helyen, lehetőleg ajtajából se lehessen rálátni az előszobára. A térrendezés tudománya szerint az sem mindegy, hány hálószoba van a házban, bizonyos számok ugyanis szerencsétlenséget hoznak, ilyen a három, a négy és a nyolc.

Az ágy elhelyezkedését is érdemes alaposan megfontolni. Ne legyen se szemben az ajtóval, se pedig annak háta mögött. Mindenképpen érintkezzen egy oldalán a fallal, különben a rajta alvó pár elveszti stabilitását. A vizes dolgokat száműzzük a szobából, mert az feszültséget okoz a házastársak között.

Kádban? A másik nagyon jó megoldás, ha egy forró vízzel teli kádba ereszkedünk bele tíz-húsz percre, miközben kedvenc előadóink számait hallgatjuk. A magnót vigyük minél távolabb a víztől, nehogy baj legyen. Ezután azonban nekikezdhetünk a lazításnak.

Használjunk illóolajokat, ugyanis az illatok és a zene együttes jótékony hatásainak köszönhetően számos testi és lelki gondtól megszabadulhatunk. Ha stresszes időszakot élünk át, akkor használjunk kamillát, levendulát, narancsvirágot vagy szantált. A teljes ellazulást a vanília, a borsmenta és a fahéj is elősegíti.

A fürdővizünkbe tegyünk öt-hat csepp illóolajat, ám arra vigyázzunk, hogy a víz ne legyen melegebb 37-38 fokosnál. Keverhetjük is az illatokat, de a végmennyiség akkor se legyen több 6 cseppnél.

És mit hallgassunk? Tulajdonképpen ez mindenkinek az ízlésére van bízva, hiszen csak mi tudjuk, mi lazít el igazán. Régi tapasztalat, hogy a zene nemcsak nyugtatni, hanem gyógyítani is tud, csak nem mindegy, mit hallgatunk. A Nagyar Orvosi Kamara ismertetése szerint a népzene, a tánczene, az induló és a könnyű klasszikus zene oldja a fáradtságérzetet, növeli a teljesítményt.

Ezzel szemben a monoton ritmika szorongást válthat ki. Pihenéshez, meditációhoz a neutrális, lassú ritmusú, kis hangerejű zene az ajánlott. Kismamáknak és csecsemőknek pedig ma már speciális összeállításokat ajánlanak, amelyektől mind a baba, mind a mama megnyugszik.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.