Életforma.hu

STÍLUS

Hol vannak a legáttetszőbb vizű strandok Itáliában?

Jön a nyár, és lehet, hogy még egy kis tengerparti nyaralás is belefér a vakációzásba. A tenger gyönyörű, és isteni lubickolni benne, ám nem mindegy, hogy milyen annak a strandnak a vize, ahol éppen az időnket töltjük. Azoknak, akik Olaszországba készülnek, támpontot adhat egy kék zászlócska.

Idén is Liguria kapta a legtöbb zászlót - Kép: sxc

A legáttetszőbb vizű és legkörnyezetkímélőbb itáliai fürdőhelyek minden évben megmérettetnek. Idén huszonnyolcadik alkalommal ítélte oda a nemzetközi Környezetvédelmi Nevelésért Alapítvány (FEE) azt a kék zászlócskát, amely a víz és a strand tisztaságát tanúsítja. A minősítésnél többek között figyelembe veszik a strandok felszereltségét, a szelektív hulladékgyűjtést, valamint azt is, hogy a mozgáskorlátozottak is könnyen meg tudják-e közelíteni a strandot és a vizet. A pálmát idén is az északkelet-olaszországi Liguria tartomány vitte el, amely továbbra is húsz kékzászlós üdülőhellyel büszkélkedhet. Második Toscana lett 18 stranddal, a harmadik helyre Marche futott be 17-tel. Az azúrkék vizéről ismert Szicília és Szardínia szigete csak hat-hat zászlót szerzett.

Harc a lagúna egyik gyöngyszeméért
Több mint félmillió euróért (mintegy 150 millió forintért) vásárolta meg Luigi Brugnaro 52 éves olasz üzletember – az Umana Holding nevű velencei vállalatcsoport elnöke, a Reyer kosárlabdacsapat tulajdonosa – a velencei önkormányzat által árverésre bocsátott. a velencei lagúna egyik legnagyobb, 7,25 hektáros szigetét, Povegliát. A szigetért a Velencében élők egy csoportja nemzetközi internetes gyűjtést indított, a 160 ezer résztvevő azonban csak 420 ezer eurót tudott összeszedni az árverésig. Brugnaro azt mondta, azért vásárolta meg a szigetet, hogy az Velencéé maradhasson, nem akarja eladni, nem tervezi luxusszálloda építését sem. A velencei lagúna egyik gyöngyszemének tartott Poveglia az árveréstől számított 30 nap után, június 11-én lesz az üzletember tulajdona. A szigetre pályázó velencei lakossági csoport máris jelezte, hogy az árverést érvénytelennek tekinti, mivel szerintük az 513 ezer eurós ár nem fedi Poveglia értékét.

Az olasz tengerparton minden eddiginél több, összesen 269 ponton tűzhetik ki a kék zászlót, ez huszoneggyel több a tavalyinál. Az olasz strandoknak azonban csak 10 százalékán lobog a környezetre odafigyelést tanúsító zászló. Ennek azonban az is oka lehet, hogy a minősítés megszerzéséért a helyi önkormányzatoknak kell benevezniük, és erre nincs mindenhol elég pénz, főleg a szegényebb dél-olasz városokban. A kék zászlóra idén 163 önkormányzat pályázott, és közülük negyvennek a strandjai nyerték el a 269 zászlót.

Miért fontos a hepatitis elleni védőoltás, ha külföldre utazunk?
A hepatitis A az egyik legelterjedtebb vírusfertőzés a világon, évente 1,4 millió új fertőzés fordul elő, a hepatitis B pedig globálisan a tizedik vezető haláloknak számít. Mindkettő fokozott veszélyt jelenthet számunkra, ha külföldre utazunk. A megfelelő időben kapott védőoltás biztonságot adhat.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.