Életforma.hu

STÍLUS

Igazi fesztiválrajongók a magyarok!

Szeretünk fesztiválokra járni: minden harmadik magyar egy évben legalább egyszer ellátogat egy ilyen eseményre - állapítja meg egy kutatás. A hazai fesztiválrajongók elsősorban a gasztronómiai és könnyűzenei rendezvényeket kedvelik.

A magyarok nagy fesztiválozók az európai átlaghoz viszonyítva, de míg például keleti szomszédaink lényegesen jobban vonzódnak a kulturális és hagyományőrző rendezvényekhez,  addig a nyugati országok inkább a zenei eseményeket részesítik előnyben. Hazánk ezen a téren is vízválasztó, mert éppen a Kelet és a Nyugat között áll a fesztiválok megítélésének tekintetében azzal, hogy a magyar mentalitáshoz hűen, a zene mellett a gasztronómia is ugyanolyan fontos számunkra a Magyar Turizmus Zrt. legutóbbi kutatása szerint. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az aktív fesztiválozók véleménye szerint a Sziget és a VOLT fesztivál mellett a Miskolci Kocsonyafesztivál, valamint a Csabai Kolbászfesztivál viszi a prímet a népszerűség és az ismertség tekintetében.

A zene az egyik nagy vonzerő

Természetesen a magyarok jelentős részének fontosak a kulturális fesztiválok is, a fesztiválfelhozatal terén a legismertebbek között előkelő helyet foglal el a Debreceni Virágkarnevál és a Mohácsi Busójárás is. Az eredmények alapján egyébként itthon 10-ből 9 ember ismer legalább egy magyar fesztivált, a 30 éven aluliak körében pedig az arány közel 100 százalékos. Szerencsére a fesztiválok látogatásával kapcsolatban is pozitívan vélekednek a magyarok. Noha utazni nagyon kevesen hajlandók ezért – rövid távra is csak a megkérdezettek fele –, de ha éppen olyan helyen tartózkodnak, ahol fesztivál is zajlik, akkor a kutatásban részt vevők jelentős része szerint biztosan meglátogatják a rendezvényt is.

A fesztiválokkal szembeni attitűdök alapján a magyarok  négy csoportra oszthatók. Minden harmadik ember tekinthető  igazi fesztiválrajongónak és rendszeres fesztivállátogatónak, és nincs kifogása a hazai rendezvények minőségét illetően, míg a lakosság közel negyedének, bár rendszeresen fesztiválozik, vannak fenntartásai. Minden ötödik magyar teljesen közömbös a fesztiválok tekintetében, esetükben csak a társaság és a véletlen dönt, hogy ellátogatnak-e egy fesztiválra. A lakosság 27 százaléka pedig egyáltalán nem akar fesztiválra menni.

Cirkuszolni is jó!
Az ország egyetlen kőcirkusza március 29-én fergeteges premierrel nyitotta meg ismét a kapuit. A Circus Classicus műsor június 9-éig, majd egy rövid szünet után június 21-étől augusztus 31-éig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.

Érdekesség, hogy a felmérésben az indokok között a higiénia hiánya és a gyerekekkel való nehéz utazás jelentette az elsődleges kizáró okokat. A fesztivállátogatók közel 60 százaléka tudatosan keres fel egy-egy rendezvényt, és közel 70 százalékuk nemcsak az ottani programok, hanem az egyéb nevezetességek miatt is ellátogat az eseményre – adta hírül az MTI a fesztivalportal.hu. adatait.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.