Életforma.hu

STÍLUS

Így készül az igazi eszpesszó kávé

Kávézni bárhol lehet, az igazi kávéélmény mégis a kávéházakhoz kapcsolódik. A kávé fogyasztásához ugyanis nemcsak megfelelő technikai feltételekre van szükség - bár ezek többsége sem adott minden háztartásban -, hanem arra a társasági környezetre is, amely éppen olyan serkentően hat, mint maga a koffein.

Kávékultúrák

A szakemberek által elkülönített kávékultúrák mindegyike sajátosan jellemző a társadalomra, amely létrehozta. Az arab-török kávézók, a hagyományos társadalmi rendnek megfelelően, kizárólag a férfiak találkozóhelye. Ezzel szemben a bécsi kávézó-cukrászdák tükrözik a város egyszerre kisvárosi és birodalmi-fővárosi hangulatát.

Az angol ötórai teázás szokásához hasonlóan alakult ki a német kultúrkörben a "Kaffeekuchen"-nek nevezett délutáni uzsonna, mely az 1700-as években lassan intézménnyé vált. Németországtól Norvégiáig, sőt a balti államokig a kávé nem csak élénkítő, de forró, melegítő ital. Itália civilizációteremtő ereje hatott, amikor megpróbálták megalkotni Dél-Európa legjobb kávéitalát.

A krémkávékészítés igazi olasz módszer. Nem főzi és nem is lúgozza az őrleményt, hanem nyomás segítségével kisajtolja a kávéból az aromaanyagokat. Ez a technológia csak itt, az olívaolaj-gyártás szívében születhetett meg. A '90-es évek elején, az Egyesült Államokban történt az a "kávérobbanás", melynek ereje a mai napig erősen érezhető a világ bármely pontján. A kávés vendéglátás rendszerének átformálásában jól felismerhető a sajátos amerikai jelleg. Az amerikai típusú kávézóláncokban keveredik a gyorséttermek standardok szerinti működése és az olasz kávébárok hangulata.

Az eszpresszókészítés aranyszabálya

A jó eszpresszó készítéséhez akkurátusan ügyelni kell minden részletre és mozdulatra, mert ahhoz, hogy 25 milliliter igazi eszpresszót nyerjünk:

- 25 másodperc alatt

- 9 bar nyomáson

- 6,5 +/- 0,5 gramm megfelelően finomra őrölt olasz pörkölésű kávé erősen tömörített őrleményén

- 92 +/- 2 Celsius-fok hőmérsékletű víznek kell átfolynia.

A kifolyócső és a csésze alja között 80-90 milliméter a távolság. A belül fehér, tökéletesen száraz, maximum 50 milliliter űrtartalmú porceláncsészét 44 Celsius-fokra kell előmelegíteni, a csészében lévő kávéital így körülbelül 67 Celsius-fokos lesz, és azonnal fogyasztható. Fontos tudni, hogy a kávé aromáinak száma percenként feleződik, aranybarna krémje néhány perc alatt sötétbarnára vált, és a csésze falára szárad. Ezért kell azonnal fogyasztani.

Forrás: kavehazak.hu

Timár Gigi

Fotó: Fényes Gábor, Nespresso

A cikk a Piac és Profit 2008. novemberi számának NHD rovatában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.