Életforma.hu

STÍLUS

Így spórolhatsz százezreket, ha építkezel

Ha nagyszabású átalakításba, felújításba, építkezésbe vágjuk a fejszénket, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy költségvetést készítünk, aminek legalább két elemből kell állnia: anyagköltségből és munkadíjból. De hogy ezek milyen arányban állnak egymással, mire ügyeljünk az építőanyag vásárláskor, és miként tudunk akár több százezret is spórolni? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat az újHÁZ Centrum szakértőivel.

Két évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött szakértőink úgy vélik: az építőanyag-beszerzés korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek gyakran elképzeljük. Meggyőződésük, hogy megfelelő tájékozódás, részletes költségvetés és tudatos döntések sorozata nélkül nem is érdemes belevágni.

Kép: újHÁZ Centrum

- Ha nem döntünk okosan, nemhogy intelligens otthonunk alapjait nem tudjuk lefektetni, de akár még abba a hibába is beleeshetünk, hogy a beruházást sem tudjuk megvalósítani – mutatnak rá. Valóban, nem egy olyan ingatlanhirdetést láthatunk az interneten, ahol félkész újépítésű házakat árulnak a korábban álmaik otthonát tervezők. Számukra a kivitelezés forráshiány és nem megfelelő előkészítések miatt rémálommá vált. Néhány egyszerű, tudatos lépéssel azonban elkerülhető a katasztrófa.

A költségvetés mindenekfelett

Az első és egyben legfontosabb feladat a költségvetés megtervezése, melyet kizárólag meglévő anyagi kereteink mentén állítsuk össze. A teljes összeg nagyjából kétharmadával anyagköltségként számoljunk, a maradék egyharmadot pedig tartalékoljuk a kivitelezők munkadíjára.

Ablakban a jövő?
Neked milyen egy jó lakás? Nekem például biztonságos, meleg és persze alacsony legyen a rezsije! Elgondolkodtál már azon, hogy hány emer munkája kell ahhoz, hogy ezek a kívánságaid mind teljesüljenek? Ebbe nyerhettünk betekintést nemrég Berlinben, a 11. Nemzetköz sajtókonferencián, ahol 17 ország csaknem hetven szakújságírója vett részt!

Fontos, hogy különítsünk el 5-10 százalékot az esetleges váratlan kiadásokra, melyek még a legjobban tervezett építkezés esetén is felmerülhetnek. Ha tudjuk, hogy mekkora keretből gazdálkodhatunk, kérjünk árajánlatot több helyről mind az építőanyagokra, mind pedig a munkadíjra vonatkozóan. Fontos azonban, hogy megbízható, elvárásainknak megfelelő szakértő kereskedőt és kivitelezőt válasszunk, akikhez kérdéseinkkel is bármikor fordulhatunk, és akik szívesen adnak tanácsokat, javaslatokat amennyiben elbizonytalanodnánk.

Időt, energiát spórolhatunk, ráadásul kevesebb stresszel jár, ha komplex szolgáltatást nyújtó kereskedést választunk. Törekedjünk arra, hogy egy helyről szerezzük be az építőanyagokat, így a több anyagra kiterjedő vásárláskor kapott nagymértékű kedvezmények miatt jelentős összegeket spórolhatunk meg.

Okos döntésekkel csökken a rezsi

Az egy helyről beszerzett építőanyagok esetében szakértő segítségével tudjuk ütemezni a kiszállítást, az alapanyagok megrendelését, gyártását is.

Kép: újHÁZ Centrum

Nem kell aggódnunk amiatt, hogy nem készül el időben valami, vagy csúszik a kiszállítás, és nem kell raktárkészletből azonnal csempét vagy szanitert sem választanunk, akkor, amikor tudjuk, megfelelő ütemezés esetén a számunkra jobban tetsző burkolóanyag is megérkezhet időre, ha megrendeljük. Elmaradnak tehát a kényszerű kompromisszumok. Házhozszállítást szinte minden kereskedő vállal, így megkímélhetjük magunkat a nehéz építőanyagok rakodásától és a bedolgozásra váró anyagok folyamatos kerülgetésétől is.

Ha egy helyen vásárolunk, úgynevezett csomagokat is vehetünk, amelyek kedvezőbb árat és nagyobb hatékonyságot garantálnak például a falazóelemek és a hozzájuk kapcsolódó szigetelések esetében. Amennyiben kedvező ár-érték arányú terméket választunk, az hosszú távon is kifizetődik, ráadásul okos döntések sorozatával komoly összegeket takaríthatunk meg az energia-hatékony megoldások okozta rezsicsökkenéssel is.

Lakáskulcs ház fitygővel, Kép Kép: újHÁZ Centrum

Az építőanyag-kereskedelmi hálózat szakértői hangsúlyozzák: mindez természetesen csak akkor igaz, ha valóban megbízható szakemberekkel dolgozunk együtt. Számos olyan kivitelező van ugyanis jelen a piacon, mely anyagbeszerzéssel együtt ajánlja ki munkáját, azonban a haszon maximalizálása érdekében nem feltétlenül a legjobb minőségű és energia-hatékony megoldásokat nyújtó anyagokat használja. Gyakran előfordul az is, hogy a megbízó nem is tudja pontosan, milyen anyagot építenek be a munkafolyamatok egyes fázisaiban.

A tudatos, megfontolt kivitelező-választással, az előre megtervezett anyagrendelésekkel, kiszállításokkal egy új építésű ház esetében súlyos százezreket spórolhatunk meg, de egy egyszerűbb átalakítás esetében is tízezrek maradhatnak a zsebeinkben.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.