Életforma.hu

STÍLUS

Így tolja a Besenyei

Az ilyenkor jellemző száraz, vagy éppen viharokkal tarkított szélsőséges időjárás könnyen tönkreteheti a kertet, így különös figyelmet kell fordítanunk ebben az időszakban a gondozására, mert szinte minden nyári hónapban más és más kertápolási feladatok merülnek fel. Cikkünkben hasznos tanácsokat adunk, hogyan tudja megtartani kertje szépségét késő őszig, sőt még Besenyei Péter műrepülő pilóta is megosztja kertgondozási praktikáit.

Nyáron, a pihenés alkalmával hajlamosak vagyunk elfeledkezni a gyepünkről, pedig ez a legnagyobb hiba amit elkövethetünk, hiszen elég néhány csapadékmentes, forró nap, és a fű teljesen tönkremehet. A legfontosabb, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk ilyenkor a locsolásra.

− A meleg, nyári időszakban a locsolást és a kerti munkák nagy részét korán reggel végzem, mert szeretem aktívan kezdeni a napot, és egyébként sem szoktam sokáig lustálkodni. A gyepnek is jobb, ha nem a legforróbb, napsütéses órákban locsoljuk, hiszen úgy könnyen kiégethetjük a pázsitot – mesélte Besenyei Péter világ- és Európa-bajnok műrepülő pilóta, akinek egyik legkedvesebb időtöltése a kertészkedés.A forróbb napokon érdemes minden nap öntözni a pázsitot, de ha erre nincs lehetőségünk, akkor is igyekezzünk legalább 4-5 alkalommal locsolni egy héten. Az alapos áztatásnak és az éltető napsugaraknak köszönhetően ilyenkor a fű is gyorsabban nő, ezért a fűnyírást sem szabad elhanyagolni, mert könnyen burjánzásnak indulhat a kert.

A nagy melegben kéthetente, vagy akár hetente is lenyírhatjuk a füvet, ha mellette alaposan öntözzük. Ha a fű magassága egy hosszabb távollét, vagy utazás miatt megugrik jobb, ha nem egy vágással nyírjuk megfelelő méretűre, hanem betartva az egyharmad szabályt, inkább több alkalom alatt tesszük rendbe a gyepünket. Az ismert, kerti gépeket gyártó cég szakértője hozzátette: jó, ha a tervezett fűnyírás előtt 24 órával hanyagoljuk a locsolást. A könnyed és gyors munkavégzés érdekében érdemes akkumulátoros fűnyírót használni. Szabadon mozoghatunk vele, a gép csendes, így a pihenni vágyó szomszédokat és állatainkat sem zavarjuk – annyira…

Kép: homeopatia.hu

Nagy kedvencünk a paradicsom, alig van olyan kiskert, vagy akár erkély, ahol néhány tő ne bújna meg. Azonban a kezdő, és néha még a gyakorló kertészeknél is előfordul, hogy meggyűlik a bajuk a növény életben tartásával. Az ízletes paradicsomokat már javában szüretelhetjük, de akiknek ez nem sikerült, azoknak Radványi Noémi homeopata most elárulja, mit kell tennünk, hogy finom és egészséges, sőt, vegyszermentes legyen a paradicsomunk!


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.