Életforma.hu

STÍLUS

Ilyen egy babaszoba - sajátkezűleg

A babaszobát berendezni az egyik legörömtelibb feladat. Nem csupán azért, mert készülődünk, várjuk hamarosan a világra érkező csemeténket, hanem azért is, mert magunk is újra gyerekké válhatunk egy kicsit.

Ha kisbabánk szobáját magunk elé képzeljük, megjelennek saját gyermekkorunk kedvenc figurái, meséi, alakjai, történetei. Egy kicsit magunknak is szeretnénk azt a teret, ami nem csoda, és nem is baj, hiszen a kicsin kívül mi magunk is sok időt töltünk majd ott.

Kattintson a galériáért!

Ha olyan szerencsénk van, hogy jut a jövevénynek egy saját szoba, akkor mindenképp kell bele egy kiságy, egy pelenkázó, amibe pakolni is tudunk. Érdemes beszerezni egy karos-, vagy hintaszéket, ahol a mama szoptatni tud, illetve egy kanapét, ahol ledőlhet, ha csemetéje nem akar egyedül elaludni. Esetleg még egy polc és egy szekrény a ruhácskáknak, játékoknak, és végeztünk is a berendezéssel.

Hogy milyenek legyenek ezek a bútorok, sok szülő attól teszi függővé, kisfia, vagy kislánya születik-e. Előbbi kéket kap, utóbbi rózsaszínűt - régebben legalábbis ez dukált. Mára már elavult elképzelés ez, annyi szín van, amit kár lenne nem felhasználni! Válasszuk azt, amiben mi magunk is a legjobban érezzük magunkat, de ez lehetőleg élénk, vidám szín legyen.

Itt nyugodtan megengedhetjük magunknak, hogy az egyik falat más színűre festjük. Sőt! Jó ötlet, ha figurákat, állatokat, történeteket rajzolunk, festünk a falra, tapétabordűrt rakunk fel, főleg a kiságy közelébe. A jól ismert alakokat a kicsi hamar felismeri majd, elbeszélget velük, örül nekik, jól, biztonságban érzi magát köztük. Nekünk pedig nem lesz nehéz feladat az ágy körül döngicsélő méhecskék köré mesét kerekítenünk.

Kattintson a galériáért!

Ha van egy kedvenc témánk, az alapján is gondoskodhatunk a berendezésről. Aki Micimackó nagy rajongója, könnyű dolga lesz, a manapság annyira népszerű figura biztosan díszít készen kapható párnát, takarót, képet. Annak a szülőnek, aki valami egyedire vágyik, nehezebb dolga lesz, magának kell meghímeznie, megvarrnia, megfestenie. Lehetetlen persze nem létezik, ráadásul ha a járműveket vesszük alapul, apának is remek feladat lehet, amíg a plafon alá felszereli a polcot, amin majd körbe-körbe szalad a kis mozdony.

Tehát kedves kismamák, kispapák, engedjék el fantáziájukat. Reméljük, néhány tippünkkel, és képeinkkel segíthetünk a tervezésben!

DPA


Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
Merész és légies – piros és fehér ruhák

Merész és légies – piros és fehér ruhák 

A piros és a fehér szín párosa a divatban évtizedek óta különleges helyet foglal el.
Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival

Milyen nadrágot viselj gumicsizmához? Így kombináld a szezon legtrendibb darabjaival 

A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal?

Hogyan tehetőek emlékezetessé a csomagolások egyedi matricákkal? 

Valaha gondoltunk már arra, hogyan lehet egy termék csomagolása a legelső pillanattól fogva hatásos és megkapó?
Mire figyelj, ha napszemüveget választasz?

Mire figyelj, ha napszemüveget választasz? 

Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek? 
 Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak?

Hogyan vegyünk alsóneműt a férfiaknak? 

Nőként gyakran előfordul, hogy többet járunk vásárolni, mint a családunk férfi tagjai.
Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!