Életforma.hu

STÍLUS

Ilyen egy elegáns és otthonos konyha-képekkel

A lakályos minimál stílusú konyha az L alakú nappali rövidebb szárában kapott helyet, elegáns tolóajtóval leválasztva, mégis a szoba szerves részeként, amit színek és a textúrák jeleznek. A konyhát a praktikum jegyében rendezték be, a karakterét a barna árnyalatainak ritmikus váltakozása határozza meg.

A fiatal házaspár előző otthona mediterrán jellegű volt, az új házat azonban modern stílusban álmodták meg. A minimál lett a vezérelv, de a korábbi hangulatból az otthonos, meleg érzetet sikerült átmenteniük. Az építkezést megelőzően a család számos lakberendezési lapot végignézett, így találtak rá a barna árnyalataira.

Biztonságérzetet kelt és otthonos

a tradicionális lakberendezés e kedvelt színe, de a drapp-bézs-arany-csokoládébarna színvilág a modern lakberendezésnek is előszeretettel alkalmazott eszköztára, amely mély érzéseket, harmóniát, alázatot és melegséget hordoz. A kertkapcsolatos konyhában a bútort L alakban helyezték el, így a tér közepe szabad maradt. Ide került a kis étkező, amely a „hétköznapi" étkezések helye. A nagy családi összejövetelekre a nappalinak a konyhával szomszédos részében kerül sor, amely tálalás szempontjából kényelmes közelségben van, a konyhai zűrzavar viszont a tolóajtó behúzásával elrejthető a sokadalom elől. A téglalap alakú konyhába azért választottak négyzetformájú étkezőasztalt, hogy az optikailag ellenpontozza a tér horizontális elrendezését. Az asztal a fal színére rímel, a székek kárpitozása viszont a bútor frontjának árnyalatát idézi. A világos bútorszövet látszólag kényes, a novalife szövet azonban vizes ruhával tisztítható, ezért is merte a kisgyermekes család ezt választani. A német textil szerkezetéből fakadóan hasonlít a bőrhöz, tapintása puha, de a felülete ellenálló, taszítja a foltokat.

A bézs és csokoládébarna

ritmikus váltakozása jelenik meg a cseh Carina konyhabútoron. A helyiségben a nagyobb homogén felületek - a padló, a bútor frontjai és a textilek - nagyon tudatosan világos árnyalatúak, így a hatalmas üvegfelületen beáramló fényt nem fogja vissza a sötét felület, és a térérzet is jelentősen nő általa. A bútor wengeszínű oldalai laminált bútorlapból készültek, míg az uralkodó frontok tömör tölgyfából. A meszezett tölgyajtók minden konyhagépet elrejtenek, a beépített mosogatógépet és a mikrohullámú sütőt is, annak ellenére, hogy ez utóbbi „hagyományos" szabadon álló darab, még a korábbi háztartásból került ide. A bútor kialakításakor előrelátó módon a sütő feletti polc méretét a beépíthető készülékekhez igazították, de a háziasszony - a környezettudatosság követelményeit is szem előtt tartva - nem akarta kidobni a még működő régit, amelyet most az ajtó jótékonyan takar. Szintén a környezettudatosság volt az egyik ok, amiért a palackos ásványvíz folyamatos beszerzése helyett a beépíthető víztisztító mellett döntöttek annak ellenére, hogy ez látszólag komolyabb beruházás. A mosogatópult alá beépíthető készülék saját tisztavíz-csapteleppel rendelkezik, így két csap is van: az egyiken tisztított víz jön, míg a másikon ugyanaz ásványi anyagokkal dúsítva.

Elsősorban praktikus szempontok

érvényesültek a konyhagépek kiválasztásában, de legalább ilyen hangsúlyos volt az esztétikai követelmény is. A Franke homokszínű silgránit mosogatója és a hozzá tartozó zuhanyfejes csaptelep megismétli a sötét és világos árnyalat játékát, ami az egész konyha jellegét meghatározza. A pirolitikus sütő és az indukciós kerámialap az AEG Electrolux készüléke, a kürtős páraelszívó pedig Falmec. Az olasz gyártó neve itthon talán kevésbé cseng ismerősen, pedig 25 éves múltja alatt számos fejlesztés kötődik a nevéhez. Többek között a Stratox, egy különleges tulajdonságú, kiváló minőségű acél, amelyből például a minimalista eleganciát sugárzó Altair fantázianevű szagelszívó is készült. A nyitható és kivehető zajcsökkentő panellel is rendelkező darabot a bútor oldalfrontjának egy darabjával kapcsolták a térbe. A funkcionalitás - a konyhagépek tudása és ergonómikus elhelyezése, a tárolóhelyek kialakítása és a munkafelület mérete - határozza meg alapvetően egy konyha használati értékét. A kényelem mellett azonban a megjelenés is fontos rendezőelve ennek a helyiségnek, ahol minden mindennel összefügg, a részletek együtt mozognak.

Szobaszerű konyhát

képzeltek el a háziak, amely szervesen kapcsolódik a lakás egészéhez. A barnás tónusok mellett leginkább a minimált elegánssá tevő tapéta használatával, valamint a földig érő barna függönnyel érték el a kívánt hatást. A különleges tapéták a legújabb lakberendezési trendet követik: inkább textilre emlékeztetnek, semmint papírra. A bútorral szembeni falon lévő aranycsíkos faldekor a nappaliban is megjelenik, a szekrényt keretező négerbarna tapéta pedig szinte egybefolyik a munkapult mögött lévő csempével.

A szennyeződéseknek kitett felületekre praktikusan hidegburkolat került, így a padlóra is. De a szobahatás érdekében a járólapok textilre, a különleges arányú falburkoló pedig fára emlékeztet.

Figyelemre méltó

● Már a bútor kialakításakor a beépíthető készülékekhez igazították a polcok méretét, így a később vásárolt gépeknek megvan a helye, a látványba nem illő régebbi készülékeket pedig ajtó takarja.

● Az étkezőszékek novalife szövetből készült kárpitja vizes ruhával tisztítható.

● A hidegburkolatok közül is választhatunk szobahangulatot keltő, textúrájában textilt vagy fát idéző kerámiát.

Zöld szempont

Pusztán esztétikai okok miatt nem érdemes még működő háztartási készüléket kiselejtezni, így a vásárlás elhalasztható, és az elektronikus hulladék sem terheli a környezetet. Ugyanígy környezet- és pénztárcakímélő megoldás, ha nem kell palackos vizet vásárolni a beépített víztisztító készüléknek köszönhetően. A pirolitikus öntisztító sütőhöz nincs szükség vegyi tisztítószerekre, mert a sütőtérben visszamaradt szennyeződés magas hőmérsékleten hamuvá ég. Az indukciós kerámialap pedig csak az edény anyagát melegíti, ezért hatékony és energiatakarékos.

Infó

Címek, telefonszámok, weboldalak

LAKBERENDEZŐ

Kiss Edit

http://www.kisseditinterior.hu/

BÚTOR

Reform Konyhabútor Stúdió

6723 Szeged, Brüsszeli krt. 3.

Telefon: 06 (62) 542-470

http://www.reformkonyhabutor.hu/

CSEMPE, JÁRÓLAP

Baltex

6725 Szeged, Kálvária sugárút 104.

Telefon: 06 (62) 543-525

www.baltex.hu

ÉTKEZŐ

Quattro Mobili

6728 Szeged, Fonógyári út 9.

Telefon: 06 (62) 555-448

http://www.quattromobili.hu/

Fotó: Förster Tamás 

A cikk a Konyha&Fürdő Magazin 2009/5. számában jelent meg.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.