Életforma.hu

STÍLUS

Ingatlanárak: mennyit ér egymillió forint?

Egymillió forintért vehetünk 2392 liter benzint, 6250 kiló kenyeret, 3450 liter tejet vagy akár egy 100 négyzetméteres felújítandó Zala megyei házat. Vagy - az egymilliót további 170 ezer forinttal kiegészítve - egy fővárosi II. kerületi új építésű, panorámás lakás 63 négyzetméteréből egyet.

Kép: Életforma archív

Milliós négyzetméterárak az egyik, míg egymillió forint körülii vételár, tízezer forintos négyzetméterár a másik oldalon. Ez igazán jól illusztrálja a lakáspiacon található, akár kétszázszoros árkülönbségeket.

Az ingatlanok ára alapvetően jellemzőiktől, többek között elhelyezkedésüktől, komfortfokozatuktól, állapotuktól, építésük évétől, belső beosztásuktól függ. „Az elsődleges értékmeghatározó tényező természetesen a lokáció, ami nem csak a földrajzi elhelyezkedést jelenti – mondja Déry Attila,az Otthon Centrum vezető elemzője. – Azonos címen, akár azonos társasházban lévő lakások ára között is jelentős különbség lehet attól függően, hogy például milyen kilátás nyílik a lakásból, milyen a benapozottság, van-e erkély, és még sorolhatnánk.”

Most éri meg Balaton környéki nyaralót venni!
Egy év alatt a legtöbb megyében számottevően csökkent az eladásra kínált nyaralók ára, jelenleg átlagosan 122 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. A „klasszikus” Balaton környéki megyékben a legszembetűnőbb az árzuhanás.

A négyzetméterárat tekintve a legolcsóbb és a legdrágább között 117-szeres volt a különbség az Otthon Centrumon keresztül 2014 első félévében eladott ingatlanok között. A legolcsóbb, kereken 10 ezer forintos négyzetméterárat elérő ingatlan egy családi ház volt Zala megyében, amely a XIX. század végén épült, 2 szobás, 100 négyzetméteres, erősen felújítandó. A telek összközműves, de a házba eddig csak a villanyt vezették be. Az ingatlan nagy vonzerejét a házhoz tartozó 1900 négyzetméteres telek jelenti. Ellenpárja egy új építésű társasházi lakás a főváros II. kerületében. Négy éve épült, alapterülete 63 négyzetméter, és egy 28 négyzetméteres terasz is tartozik hozzá. A lakás 74 milliós vételára önmagában nem kiugró budapesti viszonylatban, de ha a 74 milliót a 63 négyzetméteres alapterülethez viszonyítjuk, akkor 2014 első felében ehhez az 1,17 milliós négyzetméterárhoz nem találtunk hasonlót. Ha vidéken keressük a legdrágább négyzetméterárat, akkor Siófokig kell utaznunk. Ott 2014 első félévben kelt el egy lakás közvetlenül a Balaton-parton. Az 5. emeleti 76 négyzetméteres lakásból és a hozzá tartozó 46 négyzetméteres teraszról a tóra nyílik kilátás. Az egy 1+2 félszobás lakás négyzetméterára meghaladja a félmillió forintot.

Itt vannak a lakáskiadás szabályai!
A lakáskiadás szabályaival kevesen vannak tisztában, így aztán gyakran megesik, hogy a felek nem ússzák meg kisebb-nagyobb büntetések nélkül a bérbeadást. Íme néhány fontos tudnivaló!

A fővárosban az első félévben a legolcsóbb négyzetméterárú ingatlan egy X. kerületi 54 négyzetméteres lakás volt, amely négyzetméterenként alig 74 ezer forintos áron cserélt gazdát. Az 1935-ben épült, felújított házban lévő lakás felújítandó, fűtését egy cserépkályha biztosítja. Az Otthon Centrum kínálatában jelenleg szereplő legolcsóbb és legdrágább ingatlan között még jelentősebb a különbség. Négyzetméterárát tekintve a legalacsonyabb árú ingatlan egy 170 négyzetméteres tanya Ladánybenén: 9400 forint. Ennek több mint kétszázszorosa a pesti Duna-parton kínált dunai panorámás, 143 négyzetméteres teljesen felújított saroklakás: kínálati négyzetméterára kicsivel 2 millió forint fölött van. A vételárát tekintve legdrágább ingatlan pedig a maga 1,4 milliárd forintos árával a főváros XIV. kerületében található. A 22 szobás, 1444 négyzetméteres villához egy csaknem 5000 négyzetméteres telek tartozik. Ellenpárja - azaz a legkevesebbért kínált ingatlan - a Pécshez közeli Mánfán található 51 négyzetméteres vályogfalú és erősen felújítandó - vagy elbontandó - családi ház 1,3 millió forintért.

Az ingatlanpiaci extremitások az alapterületekben is megmutatkoznak. A 2014 első félévében az Otthon Centrumon keresztül eladott ingatlanok közül a legkisebb, egyben a fővárosban kínált legolcsóbb ingatlan is: a IV. kerületi 9 négyzetméteres lakás galériázható, ami területnövekedéssel kecsegtet. A lakás egyetlen „félszobájából” nyílik a fürdő, ahol a mosógép is helyett kap. Az 1950-ben épült házban lévő lakás kertkapcsolatos, fűtése villanyradiátoros. A lakás négyzetméterára kicsivel a budapesti átlag alatt van; 222 ezer forint. A vidéki mezőnyben a legkisebb eladott ingatlan Győrben található. Az egyszobás lakás 14 négyzetméteres, 2011-ben alakították ki, újszerű, teljes értékű fürdőszobával. Az időszakban gazdát cserélt legnagyobb ingatlan alapterülete 620 négyzetméter. A főváros XIV. kerületében 1910-ben épült és 2008-ban felújított villaépületben 14 szoba van, és tartozik hozzá egy 300 négyzetméteres kert is. A legnagyobb alapterületű vidéki ingatlan Siófok közelében található, a 650 négyzetméteres kúriához saját halastó és 5 hektáros birtok tartozik. A jelenlegi kínálatban lévő ingatlanok között is találhatunk hasonló szélsőségeket: a legkisebb egy 13 négyzetméteres egyszobás lakás a főváros VIII. kerületében, a legnagyobb pedig egy 1740 négyzetméteres családi ház a III. kerületben.

A teljes vételárat tekintve a legolcsóbb ingatlan az idei első félévben a már bemutatott zalai családi ház volt, amely egymillióért kelt el, a legdrágább pedig egy XII. kerületi budapesti ingatlan, 170 millió forintért - 2000-ben épült úszómedencés, 5 szinten 592 négyzetméteres, 9 szobás családi ház –, amelynek 287 ezer forintos négyzetméterára viszont átlagosnak mondható. A fővároson kívül a legmagasabb áron egy 200 négyzetméteres, 5 szobás szentendrei családi ház cserélt gazdát, 85 millió forintért. Budapesten a legolcsóbb ingatlan 2 millió forintért kelt el a IV. kerületben. A 9 négyzetméteres lakáshoz egy 15 négyzetméteres kertrész is tartozik.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!