Életforma.hu

STÍLUS

Iskolakezdés gazdasági válság idején: a füzetek árát is összehasonlítják a szülők

Sokan próbálnak spórolni a tanszerekkel, számítógépes eszközökkel és iskolai eszközökkel.

Augusztus első hete is már az iskolakezdés időszakáról szól, az emberek pedig igyekeznek a leghatékonyabban beszerezni a tanuláshoz szükséges eszközöket és kellékeket – ismerhető meg az Árukereső.hu adataiból, ami az elmúlt egy hónap árait vetette össze. A számítógépasztalokra kétszer többen kerestek rá, a tanuláshoz szinte elengedhetetlen notebookokra pedig 130 ezerszer kattintottak, míg a játékkonzolok közel 40 százalékot estek vissza. 

Júliushoz képest óriásit ugrottak az iskolával kapcsolatos keresések számai. Majdnem 10 ezer kattintást értek el a különböző iskolatáskák és közel 400 százalékot nőttek a szettekkel kapcsolatos keresések, míg az írószertartók iránt 450 százalékkal többen érdeklődtek. A körzőket több mint háromszor annyian keresték, két és félszeresére nőtt a tolltartó- és gemkapocskeresések száma, és nagyjából ennyivel változott az érdeklődés a füzetek, indigók, sőt, még a tolmácsgépek iránt is. Az Árukereső.hu-n népszerűbbek lettek a naptárak, határidőnaplók és a tornazsákok is, egészen a kisebb értékű termékekig, mint a füzetcímkék, zsírkréták, ragasztószalagok vagy vonalzók.

Az iskolakezdés idén anyagilag megterhelőbb lehet (Foto: Pexels.com)

A számokból egyértelműen kitűnik, hogy a globális gazdasági válság és Magyarország specifikus pénzügyi döntései miatt, mint például a rezsicsökkentés eltörlése, a fogyasztók igyekeznek ott megtakarítani, ahol csak tudnak: még ha csak pár forintról van is szó.

Ez igaz a nagyobb értékű termékekre is. A számítógép- és gamerasztalok keresése megkétszereződött, míg a tanuláshoz ma már elengedhetetlen notebookokra közel 130 ezer kattintás érkezett. A monitorok és tabletek is 40 ezer kattintás felett járnak, a belső SSD-meghajtók, routerek és egerek 20 ezer felett, és 40 százalékkal többen érdeklődtek a billentyűzetek iránt is. Ezzel egyidejűleg a játékkonzolok visszaestek 37 százalékot – érthető okokból, elvégre a pihenést és kikapcsolódást most újra a suli és a tanulás váltja fel.

Hasonló trendek és „back to school” figyelhető meg regionálisan is. A romániai, szintén ár-összehasonlító oldal, a Heureka Groupalá tartozó Compari.ro számai is azt mutatják, hogy az iskolatáskák, a tolltartók, a tisztasági csomagok, az elektronikus szótárak és a füzetek iránti keresések megugrottak, ahogy a számítógép- és íróasztalok, laptopok, tabletek, SSD-k és billentyűzetek is jobban érdeklik az ottani potenciális vásárlókat. Hasonló a helyzet Csehországban, ahol a Heureka.cz látja el ezeket a funkciókat, illetve Bulgáriában, ahol a Pazaruvaj.com: sőt, a balkáni országban ugrott a legnagyobbat az iskolatáskák keresése, ugyanis alig 100-ról egy hónap alatt több mint 5 ezerre nőtt.

Baka László, az Árukereső.hu marketingvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a honlap felületén több mint 5 ezer iskolatáska szerepel azonnali ár-összehasonlítási lehetőséggel, valós vásárlói véleményekkel, és termékleírásokkal, amiket tulajdonságaik alapján is össze lehet vetni. 20 ezer eltérő stílusú, típusú, méretű, nagyságú és formájú füzet, 8 ezer tolltartó, több mint 4000 notebook, 3300 íróasztal, 900 számológép és 800-nál is több iskolatáska szett. A felület kínálata egyedülálló és tökéletes választás azoknak, akik szinte a teljes piacot és annak árait egy, kényelmes platformon szeretnék megnézni.

Ezt is olvasd el:


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.