Életforma.hu

STÍLUS

Iskolás lesz a gyerek? Így alakítsuk át a szobáját

Már csak napok kérdése és kezdődik az új tanév. Ha megállunk a gyerekszoba közepén és körbenézünk a milliónyi játék között, könnyen érezhetjük azt, hogy a helyiség többé nem alkalmas a megváltozott igények és feladatok ellátására. De semmi pánik, az újHÁZ Centrum szakértői összegyűjtöttek egy csokornyi praktikus megoldást, amit érdemes figyelembe vennünk, ha gyerekszoba-átalakításba vágjuk a fejszénket.

Gipszkartonozás pofon egyszerűen

A szoba átalakítását kezeljük közös, kreatív feladatként, vonjuk bele bátran a kicsiket, hogy saját ízlésük és igényük szerint kerüljenek kialakításra a terek. A legfontosabb, amit szem előtt kell tartanunk, hogy külön területet alakítsunk ki az eltérő funkcióknak: legyen egy zug a játékhoz, a helyiség egy részében a pihenésé legyen a főszerep, egy másikban pedig a tanuláshoz szükséges környezetet teremtsük meg. Akár azt is megtehetjük, hogy gipszkartonozással alakítjuk ki ezeket a szobarészeket, így a végeredmény rendkívül látványos lehet, a kicsi pedig saját „bunkert” is kaphat, ahol elmerülhet kedvenc játékában. Hasonlóképpen létrehozhatunk egy olvasósarkot, ahol kényelmes, nagy babzsákba kucorodva rögtön könnyebb lesz a tanulás vagy a kötelező olvasmányok ledarálása.

A gipszkartonozást saját magunk is elkészíthetjük, ha azonban nem vagyunk rutinosak a feladathoz, érdemes a szép kivitelezés érdekében szakembert hívni a munkához – vallják az építőanyag-kereskedelmi hálózat szaktanácsadói. Ha mégis a barkácsolás mellett döntünk, tervezzük meg a méreteket, készítsünk fa tartószerkezetet, hogy aztán arra könnyedén felcsavarozhassuk a gipszkarton lapokat. A válaszfalakba polcokat is készíthetünk szintén gipszkartonból, így egyszerre kapunk térelválasztót és praktikus tárolót. Egy gyors glettelés és csiszolás után pedig jöhet a festés, s máris új életre kelt a gyerekszoba!

Játsszunk a színekkel!

Ha ennél kisebb volumenű átalakítást szeretnénk, jó megoldás lehet, ha a funkcionalitást a színek használatával differenciáljuk. A játéksarok élénk, vidám színekben pompázhat, a pihenőhely környékén lágy, nyugtató színek dominálhatnak, a tanulósarokban pedig a kreativitást felkeltő színvilág jelenhet meg. Ügyeljünk azonban arra, hogy a különböző területek falfelületei összhatásukban is harmonizáljanak egymással.

Nem szeretnénk festésbe és gipszkartonozásba kezdeni? Semmi gond, válasszuk el a területeket különböző falmatricákkal. A játszósarokba mehetnek a kedvenc rajzfilmfigurák képei, az íróasztal fölé pedig rögzítsük egy táblafestékkel lekent falapot vagy parafatáblát, amelyre a fontos információkat, vagy az órarendeket is fel lehet tűzni. Használhatunk kisebb térelválasztásokhoz egyszerűen mozgatható paravánokat, színes, játékos függönyöket is vagy két oldalról is pakolható, térben álló polcokat.

Bármelyik megoldást is választjuk, ne felejtsük el az íróasztalt világos helyre, lehetőség szerint ablak közelébe tenni. Törekedjünk arra, hogy minőségi alapanyagokat válasszunk, s ha nem vagyunk biztosak valamiben, ne féljünk tanácsot kérni a szakértőktől. (Képek: újHÁZ Centrum)

Minden gyerek ilyen ágyban szeretne aludni! – 13 ötlet, képekkel!
A gyerekszobák egyik sarkalatos pontja a gyerekágy. A kényelem és a biztonság mellett az is fontos, hogy fantáziadús és érdekes legyen, mert nem mindegy, hol és merre szárnyal a kicsi képzelete, ha álomba merül. Most mutatunk néhány, akár házilag is kivitelezhető ötletes fekvőhelyet, amelyet bárki megirigyelhet, még felnőttként is!

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.