Életforma.hu

STÍLUS

Isteni, hagyományos ételek, nagyszerű hangulat

Szeretné egyszer igazán magyarnak érezni magát? Lenyúlni egészen a gyökerekig, megnézni és átélni, milyen lehetett - és milyen lehet - az élet a híres hortobágyi pusztán? Megnézni a darvak vonulását, a pásztorokat, a híres szürkemarhákat? Tervezzen kirándulást már augusztusra!

Minden év augusztusában rendezik meg a több mint száz éves múltra visszatekintő hídi vásárt. Ami régen még az állatkereskedők seregszemléje volt, az mára színes, több ezer embert vonzó kirakodó- és népművészeti vásárrá lett, ahol mindent kipróbálhatunk, és mindent megkóstolhatunk, ami tipikusan pusztai.

Akárhonnan is érkezünk, a legjobb kiindulópont a híres Kilenclyukú híd, Magyarország leghosszabb közúti kőhídja. Ennek Debrecen felőli oldalán olyan építmény áll, amely három évszázada óta vonzza az éhes, szomjas utazókat: a Hortobágyi Csárda.

A hídi vásár napjai alatt a csárda Hortobágy folyó menti kertjében is megkóstolhatjuk az olyan ízletes pásztorételeket, mint a slambuc vagy a gulyás, de az ökörsütés is finom falatokkal kecsegteti a megéhezett vásározókat.

Ám ha a pusztai ízek legjavát szeretnénk megízlelni, lépjünk be a legendás hírű csárdába, ahol még Petőfi Sándor is megfordult - nyilván nem ok nélkül. Kóstolta már például a kondáslevest, a mangalica sertés húsából, tarhonyából, zöldbabból és tejfölből készülő ínyencséget? Vagy csemegézett már a mangalica-, szürkemarha-, rackahúsból készült szalámikból? Esetleg belakmározott már a bivalytokányból és pásztortarhonyából?

Mivel ma már szinte sehol nem ehetünk ilyen hagyományos finomságokat, a Csárda az a hely, ahol érdemes mindent kipróbálni. Itt teljes mértékben visszacsöppenhetünk a múltba kellemes cigányzene mellett, ugyanis az ételek abban is megfelelnek a régi kor szabályainak, hogy nem tartalmaznak semmiféle vegyszert, tartósítószert.

A konyhában csakis a Hortobágyi Nemzeti Parkban nevelt szürkemarhából, bivalyból, mangalicából, rackajuhból, gyöngytyúkból és halból készült ételek rotyognak a fazekakban, minden alapanyag biominősítésű, így - ha csak egy ebéd vagy vacsora erejéig is - valóban igazi magyar húsokat, zöldségeket, italokat fogyaszthatunk.

A nagy vásári forgatag zaja után jól esik elmerülni a végtelen puszta csendjében, a hídtól távolabb fürkészni a ritka növény- és állatfaj tagjait, majd pedig visszatérve a központba, felhajtani egy igazi, finom pálinkát.

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.