Életforma.hu

STÍLUS

Katasztrófahelyzet van kialakulóban!

Míg a cikket írom, ügyesen egyensúlyozva lépeget a nyomtató tetején, hiszen innen éri el a monitort, ami egyébként már tele van az ujjlenyomataival.

Akkoriban még nem is sejtettük, hogy az éjszakába nyúló hasfájási és sírási programok, valamint  a napi 20-szori szoptatás project után jön még a java. Igazi katasztrófa helyzet.

Akárhol megjelenik, tornádó söpör végig. Egy másféléves erejével.

Barátnőméknél tett látogatásunk során, a "Jaj, de nyugodt egy kislány!" kijelentést követően rögvest lefejelte a betont, kitekerte a kerti csap nyakát, végül ügyesen átdugta a kezét a kerítés rácsain egyenesen a házörző eb száját megcélozva.

Itthon elég hamar katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítottuk a konyhát, mert a székről egyenesen az asztalra mászik, ahol a stabilizációt követően egymás után csapdossa a  földhöz a eredetileg a kosárban punnyadó citromokat és paradicsomokat .#img2#

Amíg a cikkemet írom, ügyesen egyensúlyozva végigtipeg a nyomtató tetején, ugyanis csak innen éri el a monitort, ami egyébként már tele van az ujjlenyomataival.

Ám Dorka igazi szakterülete a villanyóra pörgetés című játék. Mivel szerény otthonunk kivitelezői -ahogy apukám fogalmazott- úgy gondolták, hogy majd négykézláb fogunk közlekedni, ezért pont egy másfél éves gyerek magasságában helyezték el a villanykapcsolókat.

Ennek folyományaként gyakorlatilag csődközeli állapotba kerültünk, mert a gyerek állandóan rajta felejti a pracliját a kapcsolókon. Hiába magyarázom , hogy minél többet kapcsolja fel-le, anya és apa annál kevesebb Túró Rudit fog venni, nem igazán hatja meg.

Az apja azonban hétvégén tett egy erőtlen kísérletet, hogy ezen változtasson.

- Ha még egyszer felkapcsolod a villanyt, bemész a szobádba!

- Nem- jön a felelet, majd egymás után kétszer is felkapcsolja a villanyt.

Apa azonban kitartó, ebben a játszmában csak ő nyerhet. Ezért betereli a szobába, és közli, hogy kap egy perc gondolkodási időt, majd rácsukja az ajtót.

Dorka azonban nem elmélkedésre használja fel az alkalmat, hanem levág egy irdatlan nagy hisztit, majd néma csöndbe burkolódzik.

A meditációs idő letelte után a férjem benyit hozzá, és újra felteszi a bűvös kérdést:

- Ugye most már nem fogsz ilyeneket csinálni?

- NEMNEMNEM- toporzékol egy steptáncost is megszégyenítő tempóban, majd odarohan a kapcsolóhoz...és felcsapja ismét.

Nem bírom röhögés nélkül. Ez pedig nem túl hatásos viselkedés tornádó idején.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.