Életforma.hu

STÍLUS

Kényelmesen az ünnepek alatt

A december hónap első fele hatalmas rohanással telt szinte mindenkinek, de most hogy itt vannak az ünnepek kényelmes ruhában lazíthatunk otthon.

A december hónap első fele hatalmas rohanással telt szinte mindenkinek. Ötletelés, hogy kit, mivel lepjünk meg, majd az ezt követő ajándékvásárlás, emellett pedig a munka kipörgetése év végére. A gyerekkori emlékeket visszaidézve még szinte saját magunkra is irigykedünk. Annyi teendőnk volt, hogy “elviseljük” a téli szünetet, mérhetetlen mennyiségű édességet együnk, és ajándékokat bontogassunk. Ez az időszak azért jóval kényelmesebb volt, mint kollégákkal harcolni az év végi szabiért, vagy azon bosszankodni, hogy idén csak hat ünnepnap esik munkanapra.

Kényelmesen az ünnepek alatt!

Felnőtt fejjel bizony elég hajtós időszak az év utolsó hónapja. A GDP szekeret toljuk, ahogy tudjuk, közben pedig egyre szűkösebb erőforrásokból vagyunk kénytelenek az ünneppel járó extra kiadásokat finanszírozni. Joggal várhatnánk el, hogy az a néhány nap pihenő zavartalan kényelemben teljen el, hiszen megérdemeljük. A zavartalan pihenőidő természetesen több óra konyhai elfoglaltságot- és az otthonunk csilli-villire takarítását és karácsonyi kidekorálását követően értendő természetesen. Ilyenkor jön el az a pont, hogy szeretnénk jóllakottan hátradőlni, és kipihenni az egész évet, egy kicsit végre „semmit sem csinálni”. Szülőként erre azért még olyan huszonpár évet lehet, hogy várni kell…

Az ünnep vendégségben

A karácsonyi „semmit sem csinálás”-t több szegmensre bonthatjuk. Tegyük fel, hogy minden kész van, a lakás ragyog, a hűtő tele (vagy legalább félig), akkor jöhet a kényelmes része a téli ünnepeknek. Ez azért bőven tarkítva van általában vendégséggel: vagy mi megyünk, vagy hozzánk jönnek. Ha mi megyünk vendégségbe, akkor igyekszünk azért az ünnep fényét megőrizve, csinosan, elegánsan megjelenni. Ez rendben is van, csak egy idő után nem érezzük magunkénak annyira az ünnepet, ha úgy kell megjelennünk, mintha az irodába mennénk dolgozni. Természetesen az etikett megkíván bizonyos dolgokat, akár vendégségben, akár egy étteremben, amit illik be is tartani. Bármennyire is élvezzük vendéglátóink társaságát, egy idő után eljön az a pont, amikor a sokadik bejgli után titkon lazítunk egyet az övünkön, hogy egyáltalán levegőt kapjunk, és egyre jobban vágyunk arra az otthoni kanapén való elnyúlásra.

Az ünnep vendéglátóként

Ha vendéglátóként funkcionálunk, akkor bizony a háziasszonyok fokozottan vonják be a háziurakat is a munkába, hogy minden tökéletes legyen! Nagy előnye, hogy általában nem kell vezetnünk, ezért a házi feladatok elvégzése közben akár némi házipálinkát is megengedhetünk magunknak. Vendéglátó szerepben ugyanúgy illik megtisztelni a vendégeket a megjelenésünkkel, azaz az ünnepi etikett szerinti eleganciát kell sugároznunk! Az elegancia pedig nem mindig jár ám karöltve a kényelemmel. Ezekben az esetekben általában olyan ruhákat viselünk, amikhez többnyire csak alkalmanként nyúlunk. Az ünnepek előtt pedig a testalkatunk sok esetben egyfajta „téliesítésen” megy keresztül. Imitt-amott picit teltebb lesz. A ruha pedig lehet, hogy utoljára februárban volt rajtunk. Azért ránk jön, de messze nem az igazi. Mindegy, kibírjuk ezt a pár órácskát benne, de a komfortérzetünk folyamatosan csökken. Általában ezt a komfortérzetet tompítja az ünnepi menü változatossága és bősége. Amikor pedig a vendégek távoztak, a vendéglátók általában három dologra vágynak. Arra, hogy valaki leszedje az asztalt, aztán hogy valaki elmosogasson, és végül egy kiadós alvásra. Emellett ami a vendégek távozását követően szinte mindenhol azonnal megtörténik, az az, hogy a kényelmetlenebb öltözékről egy kényelmesre váltunk, lehuppanunk a kanapéra egy hatalmas sóhaj kíséretében és megnézünk egy filmet vagy játszunk az Xboxon.

Maxold ki a kényelmet végre!

Valójában ott kezdődik a nagy ünnepi semmittevés, amikor már minden olyan dolgon túl vagyunk, ami bármilyen etikettet igényel. Amikor csak a saját kényelmünket kell fókuszba helyezni. Elég hát a szoros övből, az alkalmi nadrágból, amiben csak óvatosan merünk leguggolni, és elő a kedvenc otthoni melegítő nadrággal! Végre egy puha, kényelmes anyag! Gumis derék, ami elvisel még egy kis sütit, akár reggeli helyett is, ahogy gyerekkorunkban csináltuk. A délelőtt még frissen vasalt, estére már talán pulykaszaftos, ing helyett eljött az ideje végre egy kényelmes pamut pólónak. Egyszerű kezelhetőség, nincs rajta egy gomb sem! A kényelem alappillére a megfelelő méretű, és anyagú alsónadrág. Legyen ez is pamut, mert ha ez az öltözködési tényező nem stimmel, akkor az egész nap komfortérzete ugrik! Ha pedig már közeleg az éj, akkor a téli időszakban a pizsama a legkényelmesebb.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.