Meglátni, megszeretni, küzdeni egymásért és együtt maradni egy életen át...  Mindez, valljuk be, filmekből sokkal ismerősebb, mint a valóságból. De nem lehetetlen. A most következő kivételes szerelem például kicsiny hazánkban lobbant lángra, úgy 25 évvel ezelőtt. Férfi főszereplője egy vékony dongájú, 19 éves vietnami egyetemista fiú, aki az amerikai-vietnami háború idején elhatározta: nem lesz részese az értelmetlen öldöklésnek. Inkább elindult egy tanulmányi versenyen, hogy ösztöndíjat kaphasson külföldre és soha senki se kényszeríthesse arra, hogy embert öljön.

Amikor a verseny végén megtudta, hogy Magyarországon tanul majd vasútgépészmérnöknek, még semmit sem tudott az országról.

Ahogyan több hetes vonatút után, amikor először lépkedett Budapest utcáin, még azt sem sejthette, hogy néhány nap múlva megpillantja élete első és mindent elsöprő szerelmét: egy 18 éves, kefefrizurás kis kollégistalányt.

Végül a sors akaratából találkoztak, a találkozásból szerelem lett, a diákszerelemből pedig menyegző. De amézeshetekre már a félelem árnyéka vetült.

 A fiúnak ugyanis az egyetem elvégzése után kötelező lett volna hazatérnie Vietnamba, építeni a szocializmust - ha szépszerivel nem, hát rendőri kísérettel.

A fiatal pár félve járta a magyar hivatalokat letelepedési engedélyért, sőt, egy alkalommal Kádár ablaka alatt is ácsorogtak, hátha beszélni lehetne vele vagy hatni rá...

Kérvényeket írtak, és rejtegették a fiú útlevelét: anélkül csak nem vihetik haza. A helyzet sokáig reménytelennek tűnt. A hivatal azzal érvelt, hogy nem értik a  problémát: attól még házasok, hogy a fiú Vietnamban él, a lány pedig Magyarországon...

Végül egy jószívű magyar nőgyógyász segített rajtuk. Azt tanácsolta az ifjú párnak, írjanak Kádár Jánosnak egy levelet, melyben elmondják, babát várnak - ezt az orvos igazolja -, így talán sikerül meghatni a felsőbb körökben valakit, és a hivatal is készségesebb lesz.

A levél elkészült, s a levél ténye az ifjú ügyével foglalkozó hivatali dolgozók fülébe is eljutott. Legközelebb, amikor behivatták magukhoz a vietnami fiút, az eddig ellenséges hivatalnoknő cinkosan hunyorított felé: "Ej-ej, hát maga meg miért nem mondta, hogy a feleségének van ismerőse odafönt?"

A fiú csak vállat vont és mindent ráhagyott a hivatalnoknőre. Csodák csodája, nemsokára elintéződött a letelepedési engedély ügye, s a fiú útlevele is előkerült a virágcserép alól...

Azóta időről időre, mikor vendégek jönnek hozzánk, előkerül ez a kis családi történet is. A végén kis meghatottság és egy kis nosztalgia a szemekben "Ja, igen, abban az időben... Akárki akármit mond, az emberek mintha közelebb lettek volna egymáshoz..."

DDL