Életforma.hu

STÍLUS

Két szerelmes az egész világ ellen...Igaz történet

Minden bűnük az volt, hogy egymásba szerettek. Férj és feleség voltak, de rettegniük kellett attól, hogy egy nap erővel elválasztják őket...Rég volt, de igaz.

Meglátni, megszeretni, küzdeni egymásért és együtt maradni egy életen át...  Mindez, valljuk be, filmekből sokkal ismerősebb, mint a valóságból. De nem lehetetlen. A most következő kivételes szerelem például kicsiny hazánkban lobbant lángra, úgy 25 évvel ezelőtt. Férfi főszereplője egy vékony dongájú, 19 éves vietnami egyetemista fiú, aki az amerikai-vietnami háború idején elhatározta: nem lesz részese az értelmetlen öldöklésnek. Inkább elindult egy tanulmányi versenyen, hogy ösztöndíjat kaphasson külföldre és soha senki se kényszeríthesse arra, hogy embert öljön.

Amikor a verseny végén megtudta, hogy Magyarországon tanul majd vasútgépészmérnöknek, még semmit sem tudott az országról.

Ahogyan több hetes vonatút után, amikor először lépkedett Budapest utcáin, még azt sem sejthette, hogy néhány nap múlva megpillantja élete első és mindent elsöprő szerelmét: egy 18 éves, kefefrizurás kis kollégistalányt.

Végül a sors akaratából találkoztak, a találkozásból szerelem lett, a diákszerelemből pedig menyegző. De amézeshetekre már a félelem árnyéka vetült.

 A fiúnak ugyanis az egyetem elvégzése után kötelező lett volna hazatérnie Vietnamba, építeni a szocializmust - ha szépszerivel nem, hát rendőri kísérettel.

A fiatal pár félve járta a magyar hivatalokat letelepedési engedélyért, sőt, egy alkalommal Kádár ablaka alatt is ácsorogtak, hátha beszélni lehetne vele vagy hatni rá...

Kérvényeket írtak, és rejtegették a fiú útlevelét: anélkül csak nem vihetik haza. A helyzet sokáig reménytelennek tűnt. A hivatal azzal érvelt, hogy nem értik a  problémát: attól még házasok, hogy a fiú Vietnamban él, a lány pedig Magyarországon...

Végül egy jószívű magyar nőgyógyász segített rajtuk. Azt tanácsolta az ifjú párnak, írjanak Kádár Jánosnak egy levelet, melyben elmondják, babát várnak - ezt az orvos igazolja -, így talán sikerül meghatni a felsőbb körökben valakit, és a hivatal is készségesebb lesz.

A levél elkészült, s a levél ténye az ifjú ügyével foglalkozó hivatali dolgozók fülébe is eljutott. Legközelebb, amikor behivatták magukhoz a vietnami fiút, az eddig ellenséges hivatalnoknő cinkosan hunyorított felé: "Ej-ej, hát maga meg miért nem mondta, hogy a feleségének van ismerőse odafönt?"

A fiú csak vállat vont és mindent ráhagyott a hivatalnoknőre. Csodák csodája, nemsokára elintéződött a letelepedési engedély ügye, s a fiú útlevele is előkerült a virágcserép alól...

Azóta időről időre, mikor vendégek jönnek hozzánk, előkerül ez a kis családi történet is. A végén kis meghatottság és egy kis nosztalgia a szemekben "Ja, igen, abban az időben... Akárki akármit mond, az emberek mintha közelebb lettek volna egymáshoz..."

DDL


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.