Életforma.hu

STÍLUS

Ki a szegény ember? Az a szegény, aki nem tud élni!?

Már a mesékből jól ismerjük a szegény embert. Aki szegény, de becsületes, szegény, de furfangos, szegény, de erős, bátor stb. És a végén elnyeri méltó jutalmát. Az alábbiakban a szegény, de szegény emberről lesz szó. Aki nem nyer el semmit a végén.Ehhez persze tisztáznunk kell, ki a szegény ember.

Értelmezésem szerint az, aki megélhetési gondjai miatt nem tud élni. Ebből fakadóan a gazdag ember is lehet szegény és viszont. Ha nagyon leegyszerűsítem a kérdést, úgy is fogalmazhatnék, nem az a kérdés szegények vagy gazdagok vagyunk-e, hanem az, hogy miként éljük meg állapotunkat.

Ha most valaki azt gondolná, hogy örömmel laknék egy panelház tizedik emeletén, hogy szívesen álldogálnék húsz perceket a buszmegállóban, hogy teljes nyugalommal ülnék be egy államilag dotált fogorvosi székbe, az téved.

És nem hiszem, hogy tévedek, ha azt gondolom, sokan vannak az országban, akiknek a fenti három minőségjelző már-már a gazdagságot jelentené.

A szegénység egyszerre objektív és szubjektív kategória. Szűkös viszonyok közt is lehet valaki boldog és tömérdek pénzzel a zsebében is boldogtalan.

Mert aki élni tud, az boldog. Így tehát az a szegény, aki annak gondolja magát. A szegény, de szegény embert betemetik a gondjai.

S a Gond épp úgy lehet, hogy nincs holnapra ebéd, mint az, hogy kétszázmilliót vesztettem a tőzsdén.

A szegény, de szegény ember valójában attól szegény, hogy a jövőben, a jövőnek él. (Legkirívóbb esetben ez a jövő a túlvilág.) Egész életét az foglalja le, hogy a Holnapra készül. Nem tud, nem mer jelen lenni, mert az aggódás, a félelem, mint valami fojtogató burok veszi körül, szakítja el a lüktető, harsogó valóságtól. S mire elérkezik a jövő, már nincs aki élvezze, élje, mert az élettelen élet belül is megtette hatását.

Szegény ember, gazdag ember, ugyanúgy egyensúlyra törekszik.

S annál törékenyebb ez az egyensúly, minél inkább kint akarjuk ellensúlyozni belső bizonytalanságainkat.

Ha tárgyakban, anyagiakban leljük meg boldogságunk forrását, biztosítékát, akkor kódoljuk a félelmet is hozzá, hogy elveszíthetjük.

Ebből - a félelem béréből - élnek a biztosító társaságok. Ha belül megszolgáltuk, akkor a kinti gazdagságot nem fenyegeti veszély.

Mert más a jutalom és más a cél.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.