Meglepő módon egy kvízműsor becsapós kérdésére, mely szerint mikor terem a tarhonya, hosszas gondolkodás után jött a helyes válasz. A tésztafélék egyik „ősanyja" a paraszti étkezésből került közfogyasztásba. 

Már a török hódoltság idején is ismerték, de hagyományos „nagyüzemi" előállítása az 1800-as évektől kezdődött az Alföldön. Szegeden, a „tarhonyaközpontban" 1896-ban és 1897-ben például 1600, illetve 1800 mázsát készítettek. Ezt a mennyiséget jórészt lakossági igények kielégítésére értékesítették, ezt fogyasztotta a hadsereg is, de a kórházi a gyári és a börtönkonyhák is ebből vásároltak. Kedves ismerősünk az iskolai menzákról is, ahol húsos (vagy anélküli) változatával gyakran találkozhattunk.

Az apró, búzalisztből, tojásból, vízből és sóból gyúrt kellemes ízű száraztészta szinte rágás nélkül lenyelhető. Gyakori körete a pörkölteknek, de sok hegyen a paprikás krumpli és lecsó mellé (vagy azzal összekeverve) is szívesen fogyasztják laktató egytál ételként.

Főzése egyszerű: Kétszer annyi sós vizet, mint amennyi tarhonyát majd felhasználunk, felforralunk. Amíg melegszik, egy kis forró zsírra egy kevés - nagyon apróra vágott - vöröshagymát dobunk, majd ebben a száraz tarhonyát aranysárgára pirítjuk. Amikor ez megvan, levesszük a tűzről, s kevés fűszerpaprikát keverünk el benne, majd felöntjük a forró sós vízzel. Gyorsan lefedjük, s előmelegített sütőben (vagy tűzhelyen egy vastag falú edényben) lassan készre pároljuk. Mire a tarhonya megpuhul, felszívja a vizet is. (A tarhonya elkészíthető hagyma és fűszerpaprika nélkül is, de a zsíros előpirítás fontos része a műveletnek.)