Életforma.hu

STÍLUS

Kutya mentette meg a vadmalacot

Újabb árva állatot fogadott örökbe a Budakeszi Vadaspark, aki apró termetével, jól fésült csíkjaival és hosszú szempilláival egy másodperc alatt elhivatott rajongóivá tette őket.

Egy ugyanolyan átlagos kutyasétáltatós reggel volt, mint a többi. Senki nem sejtett előre semmit. A nap sütött, az erdő madarai vidáman csiviteltek. A gazdi elengedte az ebet, aki szokása szerint elvágtatott a sűrűbe. Az éktelen visítás – ami ezután hasított az erdei idillbe – azonban nem volt betervezve, mint ahogy az sem, hogy a kutyus bot helyett egy apró vadmalacot apportíroz a gazdinak… Szerencsére épségben megúszta a malacka a találkozást és a kutya szájából gondos emberkezekbe került, aki hazavitte a „zsákmányt” a családjának.

Állatbarát-körökben nem kérdés, hogy mindent, ami kicsi, árva és védtelen, azt azonnali, sürgősségi szeretet-, és étel adaggal kell ellátni! Így történt a kismalaccal is: miután előkerült egy régi cumisüveg, langyos kecsketejjel azonnal megetették: hálásan röfögve konstatálta, mekkora „malaca” van, hogy ilyen jó helyre került. Valószínűleg azért maradhatott le a kondától, mert az egyik hátsó lábát nem tudja jól használni és így sántikálva nem bírta a többiekkel a tempót. A család kutyája lett az egyik legkedvesebb játszópajtása, nagyokat birkóztak, kergetőztek és kölcsönösen „puszilgatták” egymást.

Figyelembe véve azonban, hogy ez az apró vadmalac néhány hónap múlva hatalmas vaddisznóvá fejlődik, ami nem igazán családbarát sem méretileg, sem a viselkedését tekintve, a család úgy döntött, bármennyire is fáj a szívük, még most, amíg nem nőtt hozzájuk, megfelelő helyet találnak számára. Így került a Budakeszi Vadasparkba, ahol a friss, illatos szénával bélelt, fedett ólban vidámakat horkantgat és várja kedvenc csemegéjét: a kecsketejbe-grízt.


Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van

Ezért jobb választás nyáron a testpermet, mint a parfüm – jó oka van 

Nyáron már reggel harminc fok van. Ilyenkor a kedvenc parfümöd nem mindig működik ugyanúgy, mint ősszel vagy télen.
Elegancia és stílus otthon

Elegancia és stílus otthon 

Az otthoni díszítés mindig izgalmas kihívás, arra törekszünk, hogy olyan elemeket találjunk, amik esztétikai élményt nyújtanak, ugyanakkor praktikusak is.
Innovatív bőrkezelések a modern korban

Innovatív bőrkezelések a modern korban 

A bőrápolás területe állandóan változik, és nehéz lépést tartani az új fejleményekkel.
A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.