Életforma.hu

STÍLUS

Lakókonyha mai módra-képekkel

Ez a konyha ékes bizonyítéka annak, hogy nem sok pénz, sokkal inkább ötlet kell a tulajdonos stílusához illeszkedő, személyre szabott konyha kialakításához. 

Kicsit rusztikus, de modern konyhára vágyott fiatal házigazdánk, amely képes betölteni a hagyományos, „otthon szíve" szerepet, és alkalmas a gyakori baráti vacsorák helyszínének. A rendelkezésre álló négyzetméterek száma adott volt, mivel - éppen a hagyományos elrendezéshez való ragaszkodás miatt - szóba sem jöhetett, hogy amerikai konyhát kialakítva a nappali felé terjeszkedjen a helyiség.

Az előnyös adottságú,

nagy ablakos, átlagos alapterületű helyiségben tehát helyet kellett biztosítani a főzés és tárolás mellett az étkezőfunkciónak is. Az egysoros konyhabútor-elrendezés nem foglal sok helyet, és bőven elegendő az egyelőre egyszemélyes háztartás kiszolgálására. A kész összeállítás ráadásul igen kedvező áron kínálta magát a bútoráruházban. A kevés edényhez mosogatógépre sincs szükség, úgysem lehetne kihasználni, így le is mondott róla házigazdánk, amivel további helyet spórolt. A hűtőszekrénynek tökéletes helyet kínált a bejárat és a mozdíthatatlan kéménykürtő elhelyezkedése miatt kialakult benyíló. Az utánajárásnak és szerencsének köszönhető, hogy a megfelelően alacsony árkategóriában sikerült tetszetős, élénk színű bútort találni, hiszen a háziasszony ódzkodott a megszokott, fahatású, laminált felületektől. A helykihasználásnak köszönhetően kényelmesen elfér a négyszemélyes étkezőasztal is, amely szükség esetén a tér közepére húzva akár hat embert is kiszolgálhat.

A vágyott „lakókónyha" stílus

érdekében a lehető legkevesebb hidegburkolatot használták. A munkapult fölé bármely háztartási boltban beszerezhető, akril alapú mosható falfesték került. A megfelelő árnyalatot színezőpaszta segítségével érték el, és hogy minél inkább egységes legyen a felület, a teljes falat és a szabadon futó csöveket ezzel festették. Az étkező mögötti fal különleges tapétaburkolata ugyan nem volt éppen olcsó, de központi dekorációs elemként megérte az árát - és ekkora felületre alig kéttekercsnyi anyagra volt szükség. A keresztszemes hímzés mintáját modern színekkel és kissé fényes felülettel idéző papírtapéta ugyanis az esszenciája a modern rusztikus stílusnak, amit vendéglátónk a magáénak érez. A minta régiességét az ezüstös árnyalat hangsúlyozza, amely ráadásul a króm háztartási gépekkel is rokonítja a felületet. A kissé rusztikus étkező világos fája a munkapult színében tér vissza. A mérleg nőies, otthonos oldalához tesz hozzá a többi falra választott halvány lilásszürke árnyalat, amely vidámságot hoz az összképbe.

A kiegészítők gondos válogatása

teszi igazán stílusossá az egyébként egyszerű helyiséget. A tulipános motívumú, de modern fém falióra, a virágos hűtőmágnesek, a pöttyös alátétek és a vázaként használt borospalack mind olyan apró részlet, amely segít a modern és rusztikus határán egyensúlyozó stílus határozottá tételében. És nem vastag pénztárca, hanem lelkesedés, gondos utánajárás és a kínálkozó lehetőség meglátása kellett a beszerzésükhöz.

Figyelemre méltó

● Mosható falfesték a csempe helyett, és máris szobaszerűbb a konyha.

● A rusztikus és modern elemek vegyítésének köszönhetően otthonos, de nem avítt a helyiség.

● Kis utánajárással bármilyen egyedi elképzelés megvalósítható alacsonyabb költséggel.

Infó

Címek, telefonszámok, webhelyek

ÉTKEZŐ

Ikea

1148 Budapest, Örs vezér tere

Telefon: 06 (1) 460-3160

http://www.ikea.hu/

KONYHABÚTOR

Möbelix

1097 Budapest, Gyáli út 33.

Telefon: 06 (1) 348-2800

http://www.moebelix.hu/

PADLÓBURKOLAT

OBI

1138 Budapest, Váci út 168.

Telefon: 06 (40) 624-624

http://www.obi.hu/

TAPÉTA

Bambuszmánia

Material Center

1134 Budapest, Róbert Károly krt. 54-58. félemelet

Telefon: 06 (1) 215-2768

[email protected]

Fotó: Bartos Gyula

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2010/1. számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.