Életforma.hu

STÍLUS

Legközelebb háromszor meggondolom...!

Bárki meghallja azt a szót, hogy költözködés, tudja, hogy ez nem a legkellemesebb elfoglaltság. Eddig hatszor költöztem, és az elmúlt három évben háromszor. Minden évben kitaláltam valami újat.

Először az egyetem miatt döntöttem úgy, hogy vidékre költözöm, hogy ne kelljen minden nap vonatoznom. Egy családi házban béreltem egy szobát. Nem kellettek bútorok, ezért egy-két nap alatt lezavartuk az egészet.

De én egy év elteltével úgy éreztem, hogy változtatnom kell. Hiányzott a főváros, a pezsgés, a buszok, a zajok. Kitaláltam, hogy nem megyek vissza Piliscsabára, hanem Budapesten fogok bérelni egy lakást. Három hónapon keresztül keresgéltem, végül megtaláltam a megfelelőt.

Egy bútorozatlan nagy lakást találtam, amit be kellett rendezni. Két héten keresztül pakoltunk, állandóan takarítottunk, és nem láttuk a végét. Egy barátnőmmel béreltük a lakást, azonban a viszonyunk megromlott, elegem lett az alkalmazkodásból, és megint bele fogtam a lakáskeresgetésbe.

Életem leghosszabb költözködésén vagyok most túl. Mert nem csak egy-két bútort kellett szállítani, hanem egy egész háztartást. Ráadásul az elmúlt egy év alatt nem kevés lakás kiegészítőt vásároltam, többek között függönyöket, szőnyegeket, poharakat, tányérokat és még sok más mindent. Előrelátóan a bútorszállítás előtt kifestettük a lakást. Két nap alatt megcsináltuk. Majd lassan autóval egy-két dobozt áthoztunk, hogy minél olcsóbban megússzuk a szállítást. Ami persze nem sikerült...nyolc óra alatt végeztek a szállító munkások.

Minden nap jártam a közértbe, hogy dobozokat kérjek, de még mindig nem volt elég. Az egész lakás tele volt zsákokkal és dobozokkal, alig tudtam elférni tőlük. Költözés előtti napon hajnalig csomagoltam, másnap, pedig az új lakásban estig pakoltam ki. Teljesen lemerültem, és elhatároztam, hogy soha többé nem vagyok hajlandó ilyen procedúrára. Ha ne adj isten véletlenül férjhez megyek, akkor is háromszor meg fogom gondolni...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.