Naponta hallani brutális híreket megvert, majd megfojtott, feldarabolt és "rafinált" módon eltűntetett férjekről, feleségekről.
Néha megdöbbentő, hogy ki, miért, és hogyan jut el odáig, hogy hirtelen felindulásból, vagy jól megfontoltan, előre kitervelten megszabaduljon a másik felétől.
Ritka az a házasság, ahol még nem hangzott el: " A legszívesebben megfojtanálak..." - fenyegető mondat. Persze nem gondoljuk komolyan. Vagy mégis...?
A következő "gyűjteménnyel" korántsem az a célunk, hogy egy "ötletbörzét" rendezzünk, csupán azt reméljük, hogy a horrorisztikus, néha nevetségesen morbid esetek talán mindenkit ráébresztenek arra, humánusabb módja is van az elválásnak:
1. Van, aki anyagi okokra hivatkozva igyekszik a legszörnyűbb megoldást választani:
"Megmérgezte, majd megfojtotta válófélben lévő feleségét egy vezető brit kutató. A férfi neje halála után azt mondta barátainak: nem tudta volna kifizetni azt az összeget, amit az asszony a válásért kért."
2. Persze, mi nők is rendesen provokálunk, főleg a szavaink gázolhatnak durván a férfilélekbe. A leginkább akkor vétkezünk, ha férfiasságukat becsméreljük:
" Egy brit férfi megölte feleségét, mert a nő azzal cukkolta, hogy csak "egy szomorú öregember, akinek már nem is áll fel". - szól egy tavalyi hír.
A pár éppen egy házassági tanácsadásról ment haza, amikor a feleség elkezdett szexuális problémáján viccelődni.
"Nem vagy már képes a szexre, impotens vagy, nem áll fel, neked véged. Csak egy szomorú öregember vagy" - idézte a felesége utolsó mondatait a férj.
Ugyanakkor azzal védekezett, hogy önvédelemből ölte meg feleségét. A nő ugyanis - mint állítja - nekiugrott és fojtogatni kezdte, amikor a cukkolástól feldühödve elmondta neki, hogy mégsem szakított szeretőjével. Elmondása szerint elkezdte ő is szorítani felesége nyakát, és csak akkor hagyta abba, amikor a nő elengedte őt. Addigra azonban a felesége már halott volt, és nem tudta újraéleszteni...
3. Akadnak olyan férjek (és feleségek), akik az "eutanázia hívei" és könyörületi okokból segítik át párjukat a másvilágra. Ez az eset már a tragikomédia határait súrolja:
"A lelkész, Richard Coley július 12-én nagy mennyiségű altatót adott időskori agysorvadásban szenvedő 71 éves feleségének, Isabellának, ám ahogy az órák teltek, egyre biztosabb lett abban, hogy az asszony nem kapott elég tablettát ahhoz, hogy belehaljon a túladagolásba.
A férfi felkapott egy kést és Isabella hátába mártotta, az idős nő azonban ezt is túlélte. Richard Coley így ismét megszúrta nejét, az oldalán, a karja alatt, hogy a penge biztosan elérje a szívét, majd otthagyta a nőt a vértócsában, és a fürdőszobába ment, hogy magával is végezzen.
A lelkész már arra készült, hogy felvágja az ereit, amikor, legnagyobb megdöbbenésére, megjelent mögötte halottnak hitt felesége. Nem volt visszaút: Richard Coley fojtogatni kezdte nejét, és ezúttal valóban meg is ölte, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Másodszorra sikerült is neki...
A nem éppen szívmelengető történetek sorát még folytathatnánk...
Ehelyett azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy egykori szerelmes szavaink hogyan tűnnek el szép lassan a szótárunkból, és a durva mondatok, tettlegessé fajuló csatározások, miként teszik elviselhetetlenné párkapcsolatainkat.
Hamvas Béla szerint: Az ember a párjával állandó "igazság-viszonyba" kerül. Örök tükröt tartunk egymásnak, és nem szívesen nézzük benne saját valódi arcunkat. Minél erősebb az ego, annál kevésbé tud a másik felé fordulni, benne feloldódni.
Egyre elviselhetetlenebbek vagyunk egymás számára és kíméletlenek aztán a saját gyerekeinkkel is, hogy még az ő életüket (lásd: csecsemőgyilkosságok) is képesek vagyunk szemrebbenés nélkül elvenni...
" Ez a civilizáció végső stációja, amikor az ember ily mértékben elvadult individualista. Hiányzik belőlünk az egyensúly, a harmónia, a teljesség, az egység. Abnormális, tört lelkekké váltunk... Saját magunkkal is rossz a kapcsolatunk, ezért nem jó a másikkal sem." - mondta Müller Péter.
Zavaros és őrült világunkban mindannyian őrültek vagyunk...
És időnként sajnos állatok is...
