Életforma.hu

STÍLUS

Lehet, hogy még tudunk segíteni! Gondban a lósport

Megszűnés fenyegeti a lósportot Magyarországon. Lóverseny nélkül maradunk?

A lósport nem egyenlő a lovassporttal: az ügető- és galoppversenyek helyszíne a lóversenypálya, ahol a lovak gyorsasága, kitartása és teljesítménye az elsődleges, míg a lovassportok a lovas felkészültségéről, teljesítményéről és tudásáról szólnak.

Az utóbbi éppen felfutó ágban van, a lósportot viszont a megszűnés fenyegeti Magyarországon. Igaz, a Kerepesi úti Ügető eladása után sem kellett a sport szerelmeseinek lemondaniuk a versenyek izgalmáról, hiszen a befolyt összeg egy részéből felújították a Kincsem Parkot, a kialakított modern ügető- és galopp-pálya mellett épült egy lelátó is.

A hazai lósportot kezelő két állami társaság, a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. azonban évek óta veszteséges, egyes hírek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a Kincsem Park bezárását és az ingatlan értékesítését fontolgatja.

Az utolsó működő hazai lóversenypálya, és vele együtt a 181 éves magyar lóversenyzés, s a több száz versenyló nem először kerül veszélybe. Persze a lóversenyzés szervezése és finanszírozása nem biztos, hogy állami feladat, az azonban elgondolkodtató, hogy az egyes szakértők szerint másutt komoly nyereséget termelő üzletág miért veszteséges éppen Magyarországon, ahol az írásos emlékek tanúsága szerint már Mátyás király korában is rendeztek, ahogyan akkor nevezték, lófuttatást.

A sportoló.hu cikke szerint a "lovi" éves forgalma 1,4-1,5 milliárd, az éves vesztesége pedig 400-700 millió forint. A Figyelőben nemrég megjelent írásban szakértők okként a fogadóirodák hiányát említették: csak a fővárosban és néhány helyen Pest megyében lehet megtenni a téteket, ám ha kiépülne egy országos fogadóiroda-hálózat, a bevétel akár évi 10-15 milliárd forint is lehetne 8-12 milliárdos haszonnal. Ehhez becslésük szerint elég lenne 2 milliárd forint, a szerződött partnerek pedig lehetnének vendéglők, posták, boltok. A probléma megoldásához lehet, hogy az internetet is segítségül lehetne hívni?

A cikk a Piac és Profit magazin 2008. július-augusztusi számában jelent meg.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.