Életforma.hu

STÍLUS

Lesz még 31 szép nyári napunk...?

Elszökik a nyár, búcsúzik a nyár, hol van az a nyár...hallom fülemben a slágereket, és kapok is a fejemhez, hogy hiszen csak nem régen kezdődött el, és lám az utolsó hónapjába léptünk. Vajon mit hoz nekünk a következő 31 nap? Nos, rajtunk is múlik, hogyan is múlik...

Ezzel a nyolcadik hónappal úgy vagyok, mint a negyediken lakó 89 éves Béla bácsival, aki naponta egyszer oda-vissza, fel, s alá megküzd a 72 lépcsőfokkal, többször és hosszan meg-megállva. Barátságosan ráköszönök, örülök, hogy még látom, de a visszabólintásában már a „kitudjameddigmég” szomorúságát érzem…

Kép: Pixabay

Ilyen ez az augusztus is.

Még örülünk a szikrázó, nyaralós napoknak, harsányan csúszdázunk a strandokon és rózsaszín műanyag papucsban kergetjük a sós hullámokat valamelyik tengerparton.

Már az sem annyira fontos, hogy a nutellás palacsinták, és a fokhagymás lángosok sörrel leküldve beleférnek-e a nyár eleji fürdőruhákba.

Még vidáman repülünk, „társasutazunk” és biciklitúrázunk, s talán csak egy biccentéssel vagy szemvillanással tudatosítjuk költőien, hogy:

„A harsány napsütésben

oly csapzott már a rét

és sárgáll már a lomb közt

a szép aranyranét.” (Radnóti)

Még megcsodáljuk egy,- vagy többnyári szerelmesen a naplementéket, ámulunk az ünnepi tűzijátékokon, sietve kívánjuk az augusztusi hulló csillagok alatt, hogy adjon az ég mindent, amit szeretnénk, de már fázósabban bújunk egymáshoz a hajnali ébredésben.

Búcsúzik a nyár.

Lőrinc elrendezi a dinnyéket, a pékek az új kenyeret, a nap a szőlőszemeket, a tanszervásárlás pedig a pénztárcánkat.

Így van ez jól, ez a természet és az idő rendje, mondja is mindig Béla bácsi a negyedikről, de rögtön hozzá is teszi nagy bölcsen:

- Élvezzétek ki minden pillanatát annak, ami még hátra van…

Nos, akkor hajrá, van még 31 napunk a nyárból, hát használjuk fel örömmel...


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.