Először a városba mentünk, ami nagyon barátságos volt, természetesen tele turistákkal és ajándékboltokkal.
Utána megnéztük a hegyen található templomot, amit eredetileg Budapesten akartak felépíteni, de a háború közbeszólt.
Ide minden felekezet tagja bemehet, vallási hovatartozástól függetlenül és meggyújthat egy gyertyát - 1 USD ellenében - egy szeretett halottja emlékére. Azt mondták, a világon ez az egyik hely, ahol találkozhatsz az elhunyt lelkével, és Ő látja, hogy eljöttél hozzá.
A gyönyörű vörös sziklák láttán és az elmondhatatlanul friss levegőtől nagyon boldog, de egyben szomorú is voltam. 8 évvel ezelőtt egy nagyon jó barátunk is járt itt - akit sajnos tavaly elveszítettünk - így érte és anyukám emlékére is gyújtottunk 1-1 gyertyát. Remélem, tényleg láttak minket!
Vegyes érzelmekkel indultunk tovább egy Nemzeti Parkba, melynek vízesésén lecsúszva megtisztul a lelked- legalább is így tartják az indiánok. Voltak ugyan egy páran, akik ki is próbálták, de miután megnéztem, milyen rettenetesen hideg a víz, úgy gondoltam, jó így most az én lelkem; majd legközelebb megtisztulok, egy kicsit melegebb időszakban.
Ezek után Jerome-ba, az elhagyott városba mentünk, ahol mintha megállt volna az idő. Szerintem az ott lakók tán azt sem tudják, milyen évet írunk, nemhogy milyen hónapot. Mivel én nagyon szeretem a régi várakat, házakat, városokat, amolyan "mindenhova bemászós" típus vagyok, így e hely különösen megnyerte tetszésemet.
Mikor beértünk a központba, szembe találtuk magunkat a GHOST TOWN felirattal. Az egész hely nagyon elhagyatott és ijesztő volt, csak régi autók és útjelző táblák álltak az utak mentén.
Ám amint jött szembe egy kocsi, azért megnyugodtam, hogy ezek szerint van,aki túléli a látogatást. Sajnos azonban mire odaértünk, és bementünk a boltba, amin keresztül a régi városrészbe jutunk, egy nő - aki az egyetlen alkalmazott ott - mondta, hogy már nem mehetünk hátra, mert fél óra múlva zárnak, és annyi idő alatt nem tudunk mindent körbejárni. Kicsit el voltam keseredve.
Találkoztunk viszont egy különös öregemberrel, aki mivel látta, hogy Harley Davidson-os pólóban voltunk, érdeklődve kérdezte, hogy motorozunk-e, és hogy honnan jöttünk. Európa és a motorozás hallatán nagyon megörült, és be is hívott minket a kuckójába, ahol a "nappalijában" tárolta a Harley-ját.
Azt mesélte, itt régen rézbánya volt, melynek megszűnése utána mindenki abban a reményben költözött ide, hogy aranyat talál, de mivel ez nem jött össze, elhagyták a várost. 1997-ben még heten laktak ott, ma már csak egyedül ő.
A "házában", ami kövekkel volt alátámasztva, úgy oldotta meg a fűtést, hogy csillében köveket melegített, és azt tolta be a lakásba. A ruhatára sem volt túlzottan bő: a "gardróbjában" csak két olajos farmer és pár bakancs volt. Mutatott újságcikkeket is, ugyanis régen motorversenyző volt, sőt meg is hívott minket egy kiállításra, ahová el is mentünk és legnagyobb meglepetésemre, megismert minket a tömegben és integetve futott oda, hogy megmutathassa a motorját.
Miután elhagytuk horror city-t, még a hó is elkezdett esni, ami rövidnadrágban, pólóban és papucsban meglehetősen vicces élmény volt.
A városlátogatások után motorral jártuk be a környék régi fakocsmáit, ami szintén felejthetetlen élmény volt. De erről majd legközelebb...
Szerző: Binecz Márti
