Ez a nyár a felelősségről szólt- bizonyosodott meg bennem a körúton, amikor a gyönyörű Combino villamosok száguldottak el mellettem. Ha nálunk valami rossz, egyből ujjal mutogatunk másra. Keressük, ki hibázott, a hárítás eszköze nagyon a miénk.
Elszáguld mellettem egy harminc körüli anyuka, mellette anyósülésen ül ötévesforma gyermeke. Egyikünk sincs bekötve, anyuka a déli dugó kellős közepén mobiltelefonál, lóg a cigaretta a szájában, tükröt és indexet nem ismerve lavírozik s dudál. A gyerek épp a szélvédőn támaszkodik, s egy fékezésre beesik az ülés elé. Anyuka idegesen visszaülteti. És itt hol van a felelősség? Ha meghal idejekorán tüdőrákban, ki fogja felnevelni a gyerekét? Otthon is így óvja meg a háztartási balesetektől? Este elérak egy kalóriadús, minden tápanyagot mellőző pizzát, idő híján, mert nem tudott főzni? Vajon ha kamasz lesz, észre fogja venni, ha gyermekével valami nincs rendben? Ezekre a feltett kérdésekre kapnak válaszokat, útmutatókat a héten. A szülői felelősség gyermekeinkért.
Kicsit kijjebb a városból, jó pénzért áll fagyoskodva egy örömlány, a városrész ismert arca, évek óta itt szobrozik. Büdös k., gondoljuk, de vajon önhibájából lett ez a munkája? Netán kiskorában szexuálisan zaklatták, rossz volt a sora és ez vetette ide? Vagy esetleg a barátja erőszakoskodott vele, aki most futtatja? Azt gondolják, ez nem eshet meg bárkivel? Ezekkel a témákkal is több cikkünkben foglalkozunk.
A buszra közben felszállt egy idős néni: a sofőr idegesen, nem érti, mit magyaráz neki. Szenilis kicsit, nehezen formálja a szavakat szája, mindenki les az üléséből, s végignézi, ahogy bukdácsolva, húzható szatyorral végül leül. Elgondolkodott már azon, hogy az időskori elbutulás és kiszolgáltatottság megelőzhető? Olvassák el mai cikkünket erről is.
Hirtelen felkapom a fejem, egy meglehetősen kövér férfi ül le mellém kérdezés nélkül. Enyhén szólva az üveghez présel, hangosan szuszog, bűzlik a cigarettától és a pálinkától. Felelősség...a saját egészségére nézve. Vajon neki nem kellene több TB-t fizetnie, hogy így romba dönti saját egészségét és éveken belül kórházban köt ki, szemben egészséges, adózó embertársaival, akik sosem betegek?
Érdekes a mentalitásunk. Az orvosok a mindenhatóak? Ha baj van, ők úgyis segítenek? Nyugodtan élhetek például felelőtlen szexuális életet, mert ott az esemény utáni tabletta, az abortusz? Szívhatom a cigarettát, mert fejlődik az orvostudomány, többen meggyógyultak a rákból is? És ha megvan a baj? Ki a hibás? Persze, hogy mások: az élelmiszeradalékok, a rákkeltő anyagok. Nem mi. Mi aztán semmiképp. Mindig más. Mert olyan jó nyugtatni magunkat és hárítani.
Meg különben is: velem ez nem eshet meg? Miért ne?
A gyerekek eltűnésével kapcsolatban is mindenki homokba dugja a fejét. Most került elő az 1998-ban elrabolt kislány Ausztriában. Az erről szóló hírekre is legyint? Hiszen az Ön gyereke jólszituált családban nőtt fel? Ilyesmi elő se fordulhat vele? Jobb, ha nem dédelget ilyen elképzeléseket.
Felelősségtudatunkat valahol elhagytuk rég. Mástól várjuk a megoldásokat, szeretünk másra mutogatni, s azt hinni, hogy mi (és csakis mi) burokban élünk, távol a világ mocskától. Minket nem érintenek a híradókban említett szörnyűségek, sosem lesz dolgunk erőszakos férfival párkapcsolatainkban, mindet nem támadhatnak meg az utcán.
Ez a hét a felelősség kérdéséről fog szólni itt az Életformán. Szeretnénk kipukkasztani az emberek többségét körülvevő szappanbuborékokat, hogy tisztán lássák, minden mindennel összefügg, s egymásért felelünk. Ha tetszik, ha nem.
Leszálltam a buszról végül, s lesegítettem az öreg nénit- táskástul. Nem győzött hálálkodni. Aznap én lehettem az első, aki észrevette, milyen küzdelmes számára az élet.
KV
