Életforma.hu

STÍLUS

"Mamabőrben"

A pozitív teszt bizonyára fenekestül felforgatja minden nő életét, új szemszögből látjuk életünk minden területét. Nincs ez másként a szépségápolással sem: minden mozzanatát megkérdőjelezzük, ami addig teljesen magától értetődő volt. Összeállításunkkal szeretnénk útmutatást nyújtani mindabban, amitől a kismama szebb lesz, de nem árt a testében fejlődő kicsi embernek.

A test látványos metamorfózisát vélhetően félelemmel vegyes örömmel szemléljük, hiszen nem lehetünk biztosak benne, milyennek lát minket környezetünk és milyen következményei lesznek hosszú távon a drasztikus változásoknak.

A rendszeres, szakszerű bőrápolás egyrészt magabiztosabbá teszi a kismamát - megadja azt a megnyugtató érzést, hogy minden tőle telhetőt megtett -, másrészt jó néhány kellemetlen következménynek elejét vehetjük vele. Ahhoz azonban, hogy valódi hatást érjünk el, az első perctől rendszeresen kell ápolni a bőrt!

Szinte a kezdetektől számolhatunk a mellek növekedésével, ami igencsak igénybe veszi a kötőszövetet: mellfeszesítőt és/vagy rugalmasító testkrémet használjunk naponta - ne feledkezzünk meg a nyak és a teljes dekoltázs bőréről sem, ami idővel szintén megérzi a rá háruló súlyosabb terhet. A mellek bőrének edzése rendszeres, heti kétszeri testradírozással is kifizetődő befektetés: a szoptatásnál csökken a túlérzékenység, kidörzsölődés, felázás esélye, azonkívül megelőzhetjük a striák kialakulását.

Annyit hordjuk a terhes melltartót, amennyi ideig csak el tudjuk viselni magunkon - akinél különösen nagy méretváltozás következett be, éjszakára se váljon meg tőle!

A has és a combok bőrének ápolásával elsősorban a terhességi csíkok vagy striák megjelenését szeretnénk megakadályozni.

Egy a kötőszövetben bekövetkező, visszafordíthatatlan elváltozásról van szó, melyet a gesztagén hormonok valamint a hirtelen térfogatváltozás idéz elő. A megjelenéskor vöröses, enyhén kiemelkedő vonalak később gyöngyházfényűvé válnak és visszahúzódnak, de többé nem tűnnek el. A kialakulásukra való hajlam örökölhető is, vagyis ha előfordul a családban, érdemes még nagyobb gondot fordítani az érintett testrészek ápolására.

A várandósság alatt felszedett súlytöbblet is befolyásolja a striák megjelenését - sok egyéb szempont mellett emiatt is figyeljünk oda a helyes táplálkozásra.

A terhesség kezdetétől tartsuk puhán és eddzük a bőrt, hogy fel legyen készülve a tágulásra.

Eleinte naponta egyszer, az utolsó harmadban akár kétszer is kenjük be a pocak (szükség esetén combok, felkar) bőrét speciális terhességi krémmel, rugalmasító testkrémmel vagy olajjal és körkörös masszázsmozdulatokkal masszírozzuk be a bőrbe. Amíg még nem feszül nagyon a has bőre, enyhe, felületi csipkedő masszázzsal is edzhetjük.

A striáktól fenyegetett bőrfelületeket is érdemes hetente 1-2-szer testradírral vagy luffa szivaccsal átdörzsölni - ezzel serkentjük a bőr élettani folyamatait, amitől rugalmasabbá válik, ráadásul a krémek, olajok hatóanyagai is jobban felszívódnak.

Mixeljünk saját pocakápolót: avokádó- jojoba- vagy búzacsíraolajba cseppentsünk rózsa- vagy mandarinolajat, keverhetünk hozzá rugalmasító testápolónkból is. Figyelem: vérbőség fokozó vagy feszesítő hatású készítményt ne használjunk!

A bokák, karok vagy akár az egész test vizesedése a várandósság előrehaladtával gyakori jelenség. Ennek megelőzésére a kismama igyon sok folyadékot (lehetőleg szénsavmentes vizet, higított gyümölcslét) és mozogjon rendszeresen (séta, kismamatorna, úszás).

Jellemző "mellékhatás" a fokozott izzadás is. A gyakoribb dezodorhasználathoz érzékeny bőrre kifejlesztett, illatmentes dezodort javaslok, a "nehéz" lábak ápolására lábhűsítő gélt vagy lábfrissítő spray alkalmazását.

F.K.M.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.