A nagy meglepetést és örömet azonban hamarosan felváltották a nehézségek: az ilyenkor szokásos vízumigényléssel kapcsolatos millió papír és igazolás beszerzése, és persze az idegeskedés, hogy vajon megkapjuk-e a vízumot.

Miután ez sikerült, persze alig tudtam aludni az izgalomtól, állandóan az járt a fejemben, hogy mikor megyünk már?!! A 23 órás utazást, a motozásokat és beléptetés utáni fáradtságot már az első másodpercben kárpótolta a látvány, a napsütés, az emberek kedvessége.

Mindenhol mosolyogtak, segítőkészek voltak ugyanis. Előfordult, hogy utánunk hozták az egyik táskát, amit ott felejtettünk, telepakolva. Persze tudom, hogy Amerikában is vannak olyan államok és környékek, ahol megkéseltek és kiraboltak volna, de ez itt egészen más volt.

Talán egy nyugdíjas paradicsomhoz hasonlítanám, ahol mindenki nyugodt: nem tolták a bevásárlókosarat a hátamba, nem tolakodtak meg hőzöngtek, azt gondolván, hogy így 1 mm-rel előbbre kerülnek.

Aki már járt ott, azt mondta, ha még nem láttam Amerikát, szinte semmit nem láttam a világból. Hogy őszinte legyek, nem túloztak!

Észak-Amerika csodálatos tájai minden turistát magával ragadnak, és a Grand Canyon látványa - túlzás nélkül állíthatom- tényleg leírhatatlan. Az első 5 percben meg sem tudtam szólalni - tőlem szokatlan módon - csak álltam, és némán könnyeztem a meghatódottságtól. Ezt a boldogságot még sokszor éreztem a három hét során, s mindig attól féltem, hogy egyszer csak felébredek otthon, és kiderül, hogy csak álmodtam az egészet...

Még most is nehéz szavakat találnom, hogy átadhassam az élményeket. Ahogy a hegyek-völgyek több színben pompázó látványa tárult elém, úgy éreztem magam, mint egy törpe a természet hatalmas művei között. Na jó, egyébként sem vagyok egy óriás, de ilyen távolságokat szabad szemmel még sehol nem láttam.

Itt érezhető igazán, milyen apró elemei vagyunk a világegyetemnek, és a természet ereje milyen elbűvölő csodákat képes alkotni. Igaz ugyan, hogy elvittük a kamerát, de nem használtam, csak fényképeket készítettünk, mivel nincs az a digitális csodagép, ami visszaadná az átélteket.

Itt egyébként vannak szervezett turista utak is, melyek elvezetnek a Canyon belsejébe, ez kb. 16 km, melyet gyalog kell megtenni. Sajnos ide nem tudtunk menni, mert előre kellett volna bejelentkezni, mint ahogy a  "Grand Canyon vonat"-izgalmairól is lemaradtunk. A bátor vállalkozók a vonatút során átélhetik azt, ahogy  megtámadják és kirabolják a vonat utasait a lovas banditák- persze egy kis színjátékról van mindössze szó.

Nos, ezek ugyan kimaradtak, de így is  egy rendkívül emlékezetes napot töltöttünk el. S még fel sem ocsúdtam az egyik csodálatból, már következett a másik.... Las Vegas! De erről majd legközelebb...

Szerző:  Binecz Márti