Életforma.hu

STÍLUS

Második nappali a konyhában-képgalériával

A lakás külön helyiségében berendezett konyha nemcsak a mindennapi főzések tere, hanem a rendszeres baráti összejövetelek helyszíne is. A bútorozásnál és a térkihasználásnál mindkét funkció egyenlő mértékkel esett latba. A fiatalok csupán néhány dologhoz ragaszkodtak: legyen egy hangsúlyos bárpult és egy high-tech kávégép, amely megkönnyíti a reggeli ébredést.

Bár követték a klasszikus térszervezési elveket, és külön helyiségben rendezték be ezt a konyhát, a hagyományos nagy konyhákkal ellentétben itt az étkező nem a tér közepére, hanem a főzőrésztől elválasztva, a bejárati tengelybe került. Mióta elkészült a konyha, ez lett az otthon legfontosabb pontja, a „második nappali". Ebben a helyiségben tartózkodik a legtöbbet a fiatal pár, és legszívesebben a barátaikat is itt látják vendégül.

A bárpult került a helyiség centrumába. Fizikailag megosztja a teret a funkciók szerint: konyhára és étkezőre. Gyakorlatilag pedig e körül zajlik az élet a mindennapokban, az étkező csupán a családi összejövetelekkor válik főszereplővé, meg akkor, ha a baráti társaság leül pókerezni. Miután a méretre készítetett tömörfa étkezőasztal mindkét oldala toldható, akár tíz ember is kényelmesen körbeülheti. Az egyetlen „szépséghiba", hogy ilyenkor nagyon leszűkül az amúgy kényelmes közlekedő. A magas pult másik felén rendezték be a tágas főzőrészt. A konyhagépek elrendezése nem okozott  gondot, hely van bőven. A szemben lévő falat plafonig beépítették, attól nem kellett tartani, hogy a bútor kellemetlenül elnyomja a teret. A jól kihasználható szekrényekben és fiókokban kényelmesen elférnek a konyhafelszerelések, olyannyira, hogy a kamrát is a bútor pótolja.

A konyhai gépek, a kávégép, a gőzpároló és a mikrohullámú készülékkel kombinált sütő, ergonómikus magasságban kaptak helyet. A tulajdonosok a Miele kollekciója mellett döntöttek, mondván ezekről a gépekről csak jót hallottak. Jóllehet igazán nem olcsók, várható élettartamuk, minőségük és a minimál stílusú enteriőrbe tökéletesen illeszkedő dizájn miatt mégis úgy gondolták, megéri ez a befektetés. Az indukciós főzőlap viszont Electrolux, a lendületes burájú szagelszívó pedig az olasz Cata cég terméke. A bútorzat szögletességét megtörő ív a mennyezet gipszkarton díszítésében ismételten felbukkan. A bárpult belső felét is kihasználták: a fürdőből kiszorult Miele mosógép és szárítógép jól elfér a kényelmes munkapult alatt. A mosógép ajtaja balról nyílik (rendelésnél lehetett választani) a szárítógépé jobbról, így a vizes ruhát egy mozdulattal át lehet rakni a szárítóba.

A konyhabútor frontjai magas fényű MDF lapokból készültek. A homogén szürke felületek ridegségét a vízszintes bemarással díszített barackszínű felsőszekrények lazítják. A bútorral szembeni falat, a mennyezetet és a bárpultot is ilyen árnyalatúra festették, és ehhez a tónushoz választották a bárszékek és az étkezőszékek bőrkárpitját is. A katalógusból rendelt ülőbútorok nyers lábakkal érkeztek, az asztalos pácolta az asztaléval azonos árnyalatúra azokat, így váltak együtt olyan garnitúrává, amely tökéletesen passzol a minden részletében megkomponált konyhába. A gipszkarton stukkókkal, a világítással és az üde halvány barackszínnel tette mozgalmassá az enteriőrt a lakberendező. A Hanák konyhabútor funkcionalizmusát és szögletes vonalvezetését jól ellensúlyozzák a mennyezeten kirajzolódó félkörök is, amelyet a hangulatos halogének emelnek ki. Az étkező fölé is azért került az üvegkristály lámpa, hogy oldja a konyha szigorát. Ez az egyetlen hangsúlyosan nőies darab a helyiségben, kontrasztos hatása éppen ezért erősen érvényesül. Az étkező mögötti falat is gipszkartonból készített falfülkék osztják. Az önmagában túl nagy homogén felület monotonitását muszáj volt oldani, de bármilyen polc vagy bútor zsúfolttá tette volna az enteriőrnek ezt a részét. A megvilágított mélyedésekben kapott helyet a barátok nevével díszített borospohárkészlet, hiszen ebben az étkezős konyhában nemcsak főznek, hanem a kártyapartikat is itt tartják.

Zöld szempont

A konyhában helyet kapott A+ osztályba sorolt mosó- és a szárítógép nem csak a ruhával bánik kíméletesen, „odafigyel" a környezetre is. A mosógépbe épített mennyiségi automatika optimalizálja a készülék energia- és vízfelhasználását, takarékoskodik a mosószerrel, különleges hangszigetelésének és a horizontálisan préselt oldalfalaknak köszönhetően pedig alig hallatszik, ha mos. Az 1800 fordulatos centrifuga alig hagy nedvességet a ruhában, így a jelentős áramfogyasztónak számító szárítógépet elég rövidebb programra kapcsolni. A háziasszony szerint, ha a ruhát azonnal a szárítás végét jelző sípszó után kiveszik, a legtöbb esetben vasalni sem kell. A készülékek zománcozott felületéről a gyártó azt mondja, hogy akár húsz év múlva is ugyanilyen fehér lesz.

Figyelemre méltó

 ● A kávégép, a gőzpároló és a mikrohullámú készülékkel kombinált sütő ergonómikus magasságban kapott helyet.

● A mosógépet és a szárítógépet úgy helyezték el, hogy az ajtók egymással szembe nyíljanak, ez megkönnyíti a vizes ruha átpakolását a szárítóba.

● A katalógusból rendelt székek nyers lábakkal érkeztek, szakember pácolta az asztaléval azonos árnyalatúra azokat, így váltak a bútorok garnitúrává.

A cikk a Konyha&Fürdő magazin 2009/4. számában jelent meg.

INFÓ

Címek, telefonszámok, webhelyek

LAKBERENDEZŐ

Papp Marianna

Telefon: 06 (20) 966-4823

KONYHABÚTOR

Hanák Konyhastúdió

6726 Szeged, Brüsszeli krt. 12.

Telefon: 06 (62) 420-415

www.konyha-butor.hu

FÜGGÖNY

Gardiner Függönyszalon

6723 Szeged, Római krt. 29.

Telefon: 06 (62) 466 643


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.