Életforma.hu

STÍLUS

Maximálisan ötletes minifürdő

Adott egy kicsi, ablaktalan fürdő, melynek néhány szellemes ötlet és egy kis merészség bevetése után mindenki a csodájára járhat.

Nem mindig kap meg az ember mindent a lakásban, amit eredetileg elképzelt. A nagyobb háló kedvéért például kénytelen kisebb fürdőszobával megelégedni. A valóságban az sem gyakori - szemben a katalógusok képeivel -, hogy egy fürdő hatalmas üvegtáblákkal nyíljon valamilyen szép kertre, de még egy egyszerű ablak sincs mindenhol. Az álmokon túl a meglévő lakás adottságaiból kell kihozni a maximumot.

Helytakarékossági szempontból helyezték a hosszúkás helyiség hátsó végébe a kádat, így, bár be kellett érni egy kisebb méretű darabbal, nem keletkezett kihasználhatatlan folyosó annak hosszanti oldala mentén. A maradék falfelületen így kényelmesen elfér a vécé, a mosdó, alatta a rakodásra szolgáló bútorral, de van hely a szennyesnek és az egyéb apróságoknak is.

Kattintson a galériáért!

A kis alapterülethez képest viszonylag magas a belmagasság, ami nem kelt túl barátságos hatást. Ezt ellensúlyozza a helyiség vízszintes osztása, amit olyan optikai trükkökkel teremtettek meg, mint a csupán a zuhanyozáshoz szükséges magasságig rakott csempe, melynek lezárását a sötét felső szegély teszi hangsúlyossá. Jótékonyan csökkenti a belmagasságot, és látszólag tágítja a teret a burkolat vízszintes mintája, a lapos, hosszúkás szekrény, amire ráadásul vízszintesen felhelyezett fogantyúk kerültek. Ha kisebb változtatást tervezünk, elég a fogókhoz hasonló apróságokra odafigyelni, ezzel is látványosan megváltoztathatjuk a helyiség képét.

A Buratino Stúdióból származó mosdó alatti szekrény elnyeli a legtöbb kelléket, tükörfényű felülete pedig megsokszorozza a meglévő fényeket. A zsúfolt hatás elkerülése érdekében emellé csak szinte láthatatlan kis üvegpolcokat szereltek. A helyszűke miatt döntöttek a lakók a beépített vécétartály mellett is, annak ellenére, hogy azt a szerkezeti adottságok miatt nem lehetett a fal síkjába süllyeszteni Az így keletkezett kiugró így is sokkal mutatósabb megoldás, ráadásul a burkolt perem további rakodóhelyként szolgál.

Galéria megtekintése

Kattintson a galériáért!

A lakók ugyan az élénk színek szerelmesei, de úgy érezték, túlságosan megterhelné a kis helyiséget egy erős árnyalat. Ezért választották alapnak a Marazzi finom krémszínű lapjait, melyeknek árnyalata folytatódik a festett falfelületeken is. De saját stílusukról nem mondtak le. A visszafogott árnyalatot vidám kivizölddel és magasfényű sötétbarna kiegészítőkkel társították. A kád mögötti fal precízen megtervezett mintázata azonnal magára vonzza a belépő tekintetét, és egymagában jellemzi a helyiség stílusát.

A minimalista jegyeket és barátságos ötleteket egyaránt felvonultató fürdő az összhangot a jól átgondolt keveréknek köszönheti. Átvették a minimalizmusra jellemző vízszintes tagolást, mely kifejezetten előnyére vált a helyiségnek, de lemondtak a rá jellemző visszafogott, tompa színekről. A vidám zöld mellett ráadásul letisztultnak korántsem nevezhető, domború, virágos díszítő csempéket is beépítettek, ami játékosabbá és vidámabbá teszi a képet.

De a dekoráció sem lépi túl a kellő mértéket. A dekorcsempék mellett másra már nem is nagyon volt szükség, így a nagyméretű, süllyesztett tükör, amely optikailag tovább növeli a helyiséget, a csempe dekorcsíkjából kapott stílusos, de nem hivalkodó keretet.

- tg -

Fotó: Bartos Gyula

A cikk a Konyha & Fürdő Piac magazin 2008/01. számában jelent meg.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.