A világháború idején azonban kénytelen volt hivatalnoki munkát vállalni, igaz, nehezére ment a reggeli pontos munka kezdés. Mikor első napján újdonsült munkahelyére belépve közölték vele, hogy itt bizony reggel nyolckor kezdődik a robot; azon nyomban sarkon fordult, s háta mögött hagyta a kispolgári munka világát. Hja, kérem. Ez nem rá volt szabva.
Sokan irigykedve sóhajtunk most fel: de jó lenne a főnök képébe odavágni; egyszer úgy beolvasnék neki; annyira utálom már én is a munkámat...
Pedig a munka a tevékeny emberi lét mozgatórugója.
Lélekben egészséges az, aki szeretni és dolgozni is tud- mondja Freud, s bár leegyszerűsítettnek tűnik a képlet,azért igazat kell adjunk neki.
A munka a megélhetés, pénz mellett állandó aktivitást és jó esetben változatossággal kecsegtet, időnk ritmusát szabályozza, identitásunk fontos része lehet és társas kapcsolataink is gyakran munkahelyünkről szerveződnek. Ez csak akkor körvonalazódik igazán, mikor hiányát szenvedjük:hirtelen nyakunkba szakad a kínzóan sok idő, s mintha nem találnánk helyünket sem: feleslegesnek érezzük magunkat, depressziós tünetek alakulhatnak ki. Jelenleg több százezren vannak hasonló helyzetben hazánkban.
De ahogy a munka hiánya, úgy paradox módon a megléte is stresszt okoz, ami pedig bizonyítható egészségkárosodást eredményez: magas vérnyomást, emésztési problémákat, fejfájás, gyomorfekély, izomfájdalom, étvágytalanság.
A kör ördögi: hiszen a kialakult betegségek tovább rontják munkahelyi teljesítményünket, ami csak növeli feszültségünket. Elképesztő lista, s egyre többet tapasztalom magam is. Egy felmérés szerint tízből négyen stresszesnek tartjuk munkánkat: nem elhanyagolható tehát a kockázat,aminek kitesszük testünket és lelkünket.Elég,ha csak szárnyra kap egy munkahelyi leépítésről szóló szóbeszéd, s hihetetlen módon megnő a táppénzesek aránya is: a ránk nehezedő lelki nyomást, a bizonytalanságot(Vajon szükség van-e rám?) nem bírjuk hosszú ideig. Ahogy egyik ismerősöm fogalmazott:
"Már egyfajta megkönnyebbülés az is, ha közlik, hogy ki vagy rúgva".
Ám a munka és az ezzel járó pozitív-negaítv élmények és érzések életünk szinte valamennyi szegletében felütik fejüket: testünk egész nap dolgozik, izmaink megfeszülnek és elernyednek, szívünk fáradhatatlanul pumpál, tüdőnk egy percig sem lankad. A Teremtő millió munkása csak azon fáradozik, hogy ezt a csont-hús és vértömeget mozgassa, életben tartsa.
Mi vajon mennyiben segítjük munkáját?
És mennyit dolgozunk kapcsolatainkért, házasságunkért, egy kedves mosolyért vagy egy rosszakaró megszelídítéséért?
Mennyi munka vár még ránk? S vajon elégedetten dőlhetünk-e hátra valaha is?
