Életforma.hu

STÍLUS

Megkönnyebbülés, ha végre közlik, hogy ki vagy rúgva!

Kedvenc anekdotám jutott eszembe: Kosztolányi Dezsőnek, az író-költőnek állítólag csak egyszer volt tisztességes állása. Nagyjából 2-3 percig. Az ő munkája ugyanis mindig is az éjszakai élethez, a kávéházi világhoz idomult: vagyis délben kelt, köntösben töltötte a napot, és késő délután betelepedve kedvenc törzshelyére kezdetét vette az írás, társasági élet.

A világháború idején azonban kénytelen volt hivatalnoki munkát vállalni, igaz, nehezére ment a reggeli pontos munka kezdés. Mikor első napján újdonsült munkahelyére belépve közölték vele, hogy itt bizony reggel nyolckor kezdődik a robot; azon nyomban sarkon fordult, s háta mögött hagyta a kispolgári munka világát. Hja, kérem. Ez nem rá volt szabva.

Sokan irigykedve sóhajtunk most fel: de jó lenne a főnök képébe odavágni; egyszer úgy beolvasnék neki; annyira utálom már én is a munkámat...

Pedig a munka a tevékeny emberi lét mozgatórugója.

Lélekben egészséges az, aki szeretni és dolgozni is tud- mondja Freud, s bár leegyszerűsítettnek tűnik a képlet,azért igazat kell adjunk neki.

A munka a megélhetés, pénz mellett állandó aktivitást és jó esetben változatossággal kecsegtet, időnk ritmusát szabályozza, identitásunk fontos része lehet és társas kapcsolataink is gyakran munkahelyünkről szerveződnek. Ez csak akkor körvonalazódik igazán, mikor hiányát szenvedjük:hirtelen nyakunkba szakad a kínzóan sok idő, s mintha nem találnánk helyünket sem: feleslegesnek érezzük magunkat, depressziós tünetek alakulhatnak ki. Jelenleg több százezren vannak hasonló helyzetben hazánkban.

De ahogy a munka hiánya, úgy paradox módon a megléte is stresszt okoz, ami pedig bizonyítható egészségkárosodást eredményez: magas vérnyomást, emésztési problémákat, fejfájás, gyomorfekély, izomfájdalom, étvágytalanság.

A kör ördögi: hiszen a kialakult betegségek tovább rontják munkahelyi teljesítményünket, ami csak növeli feszültségünket. Elképesztő lista, s egyre többet tapasztalom magam is. Egy felmérés szerint tízből négyen stresszesnek tartjuk munkánkat: nem elhanyagolható tehát a kockázat,aminek kitesszük testünket és lelkünket.

Elég,ha csak szárnyra kap egy munkahelyi leépítésről szóló szóbeszéd, s hihetetlen módon megnő a táppénzesek aránya is: a ránk nehezedő lelki nyomást, a bizonytalanságot(Vajon szükség van-e rám?) nem bírjuk hosszú ideig. Ahogy egyik ismerősöm fogalmazott:

 "Már egyfajta megkönnyebbülés az is, ha közlik, hogy ki vagy rúgva".

Ám a munka és az ezzel járó pozitív-negaítv élmények és érzések életünk szinte valamennyi szegletében felütik fejüket: testünk egész nap dolgozik, izmaink megfeszülnek és elernyednek, szívünk fáradhatatlanul pumpál, tüdőnk egy percig sem lankad. A Teremtő millió munkása csak azon fáradozik, hogy ezt a csont-hús és vértömeget mozgassa, életben tartsa.

Mi vajon mennyiben segítjük munkáját?

És mennyit dolgozunk kapcsolatainkért, házasságunkért, egy kedves mosolyért vagy egy rosszakaró megszelídítéséért?

Mennyi munka vár még ránk? S vajon elégedetten dőlhetünk-e hátra valaha is?

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.