Életforma.hu

STÍLUS

"Melyik Bikavér az igazi? Ismerd meg!"

Szekszárdot - amellett, hogy Babits Mihály szülővárosaként tartjuk számon - a "hét domb" és a bor városának is tartják a helybeliek.

A várost övező dombok lejtőin, s a közöttük húzódó, sajátos mikroklímájú völgyekben már ősidők óta folyik szőlőtermesztés, az írásos emlékek a XVI. századig nyúlnak vissza. S a város is úgy alakult ki, hogy az évszázadok folyamán szépen magába "olvasztotta" ezeket a völgyeket, a domboldalon kialakított pince és présház sorokat.

Így ma Szekszárd belvárosától rövid sétával elérhetők ezek az utcák, ahol a pincék hűvös mélye fantasztikus borokat rejteget. Igaz ez a fekvés sajnos ma sokszor inkább átok, mint áldás a városnak: nincs olyan év, hogy egy-egy felhőszakadás során a dombról lefutó utcákat ne öntené el a víz és a sártenger.

Még 10 éve is itt volt az egyik "belvárosi" utcában, a domboldalon a város egyik legrégibb szőlész-borász családjának öreg pincéje, ahol az 1993-as Év Bortermelője, Vesztergombi Ferenc borait kóstolgattuk. Nem csupán a családi tradíció, és a kitüntetés okán a legtekintélyesebb borász Vesztergombi Ferenc. A ma Szekszárdon élő borászok közül ő kezdte legrégebben, 1970-ben, a "szakítást" a nagyüzemi borászkodással, s kezdte el készíteni saját, kézműves borait.

Néhány éve elkészült az új, impozáns családi borház, ahol 1996 óta már végzett borász fiával, Csabával együtt készíti borait, a csendes, visszahúzódó, szerepelni nem nagyon szerető Vesztergombi Ferenc. S bár csodálatos a Bikavérje, és a csak jó évjáratokban készülő Turul Cuvéeje, számomra Vesztergombi Ferenc a kadarka Nagymestere. Jó 10 éve az 1992-es évjáratot kóstoltam először, de máig "kísért" az a finom, fűszeres, zamatos paprikás íz, mely e szőlőfajta sajátja, s melyet azóta is minden évjáratban megtalálok, ha Vesztergombi kadarkát kóstolok.

A Taklerek az 1700-as évektől foglalkoznak a borral. Mióta őseik Mária Teréziának köszönhetően betelepültek Magyarországra, apáról fiúra örökítették a mesterséget. Az igazi áttörést a 2000-es év hozta, a Takler pincészet végérvényesen bekerült a hazai pincészetek élvonalába. Ezt elsősorban a hozamkorlátozásnak és a minőségbe vetett töretlen hitnek köszönhetik. A mindig szenvedélyesen, elkötelezettségét mély meggyőződéssel hirdető Takler Ferenc két fiával, Andrással és ifjabb Ferenccel együtt készíti a bort, viszia pincészet ügyes-bajos dolgait, így rájuk ragadt a Takler Trió név. Oly annyira befogadták ezt, hogy e névvel készülő cuvée-jük az pincészet legnépszerűbb bora lett. 2003 amúgy is kedvező volt Szekszárdon, ám a Takler család borai számára 2006-ban, és 2007-ben is ez az évjárat átütő sikereket hozott. 2004-ben pedig Takler Ferencet választották az Év Bortermelőjének. Regnum és Primarius cuvée-ik "taroltak" a hazai és a külföldi borversenyeken, sorra gyűjtötték aza aranyérmeket és a champion díjakat. Nekem a kedvencem a válogatott kékfrankosból készülő Gold Noir, s különösen a 2003-as, mely hasonló sikereket hozott Takleréknek, mint a cuvée-k.

Néhány éve találkoztam először Vida Péterrel, egy író barátom könyvbemutatóján. Az a szeretet, melegség, lelki tisztaság, tudás és bölcsesség, mely akkor szavaiból áradt, azonnal megragadott. Így a honlapján olvasható hitvallás, nagyon is hiteles: "A borászkodáshoz hihetetlen szorgalom, és ennél is nagyobb alázat szükséges. A bor olyan, semmihez sem fogható isteni csoda, amely az élővilág és az emberiség diadala. Olyan, mint maga az ember."

Érthető hát, ha boraira is egyre jobban "ráéreznek" az igazi borszeretők, s megérinti őket nem csupán az ital zamata, hanem a borból áradó Ember. Vida Péter borai közül kedvencem a merlot-ja, melynek minden cseppje egy üzenet számomra a borásztól. Ez a bor a szigorú, és objektívan értékelő borbírákat is meggyőzi, hiszen 2006-ban a "La Vida" Merlot a Pannon bormustra legnagyobb elismerését, a champion díjat hozta meg a mindig csendes, szerény, ám mindig mosolygó borásznak.

A szekszárdi borászok összefogása később indult meg, mint a többi, vezető hazai borvidéken, így ki-ki sokáig egyedül vívta küzdelmeit. Mára már sokkal nagyobb az összetartás, s egymást erősítve szorgalmasan igyekeznek a borvidék régi, méltó hírnevének visszaállításán. Sokáig keményen harcoltak Egerrel a Bikavér név használatán. Mármint abban, hogy hol készült előbb évszázadokkal ezelőtt e nemes cuvée. Mára ez a harc lecsendesedett, s csak jókedvű, közös borozgatásokon "cukkolják" egymást a témával. Hiszen mindkét borvidék bizonyította már, hogy pompás Bikavéreket tud készíteni, s végül is a borkedvelők tábora jár jól. Mind az egri, mind a szekszárdi bikavért meg kell kóstolni, s aztán ki-ki eldöntheti, melyik áll közelebb ízléséhez, hangulatához, vagy éppen ahhoz a fogáshoz, amit kínálni szeretne. Hiába készül ugyanis hasonló szőlőfajtákból. A talaj, a klíma, s nem utolsósorban az Ember mindegyik borban benne van.

De, ha már Szekszárdon járunk a borozgatások között feltétlenül el kell látogatni a környékre. Méghozzá hazánk egyik legszebb népművészeti hagyományait őrző térségébe, a Sárközbe, mely a várostól csak egy ugrás. Decs, Öcsény, Sárpilis és Alsónyék alkotja a Sárközt, ahol a népi építészet, a jellegzetes hímzés és fazekasság számtalan szép emlékével találkozhatunk.


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.