Életforma.hu

STÍLUS

Merész és férfias fürdőszoba-képgalériával

Piros és narancs feketével és ezüsttel fűszerezve. A cél egy férfias, merész fürdőszoba volt, ahol van egy gyors reggeli zuhanyra éppúgy lehetőség van, mint nyugodt és kényelmes ellazulásra.

Viszonylag szűkre, épp hogy elegendőre szabják az új építésű lakások többségének fürdőszobáját a tervezők. Nincs ez másképpen ebben a szegedi házban sem. Ráadásul az ideköltöző pár ragaszkodott ahhoz, hogy a vécé bekerüljön a helyiségbe, ami külön kihívást jelentett a lakberendező számára.

Merész vállalkozás

több erőteljes színt és hangsúlyos motívumot alkalmazni egy kis térben, nem véletlen, hogy a lakberendezési tankönyvek inkább ellenzik, semmint javasolják. Ebben az esetben viszont a tulajdonos ragaszkodott ahhoz, hogy a fürdő nagyon élénk legyen - számára így könnyebb az ébredés. A szabályos téglalap alaprajzú helyiség egyik oldalfalát az Atlas Concorde Glamour elnevezésű kollekciójának modern, 25x45 centiméteres narancsos árnyalatú lapjával, a másik felét pedig a csempecsalád korallpiros burkolatával borították, ezenkívül az önmagában is erőteljes hatású üvegmozaik is megjelenik, mégpedig feketében és ezüstben. A fürdőszoba látványa mégsem lett zűrzavaros, köszönhetően a tudatos kompozíciónak, a mértani elrendezésnek és a funkciók erőteljes hangsúlyozásának. Alapvetően a nőies és férfias érzet váltakozása adja a fürdőszoba lüktetését. Ilyen kis térben valójában szinte megoldhatatlan feladat a két szerep elválasztása, itt mégis megpróbálták. A zuhanyban a fekete üvegmozaik a férfiasságot, a másik oldalon, a mosdó feletti tükröt kiemelő ezüstszegély a nőiességet képviseli.

A kényelem miatt

a nagyobb fürdőszobákban általában helyet kap a vécé, itt viszont a kényszer állt a döntés hátterében, mivel a toalett számára eredetileg kiépített, meglepően tágas térben inkább gardróbszobát rendeztek be. A fürdőben viszont nincs hely, hogy a vécét bármi módon szeparálják, így vállaltan az enteriőr szerves része lett. A korallpiros lappal burkolt parapetfal jelöli ki a vécé és a kád helyét, majd a motívum megismétlődik a zuhanykabinban: a csempecsalád 12,3x45 centiméteres dekorjából épített látványos oszlopra került az olasz Bugnatese egyszerű vonalú kézi zuhanya. Az esőztető fej az építményről jócskán benyúlik a fülke terébe, így a kabinba épített ülőkéről előrehajolva a víz éppen a tus alatt tartózkodó tarkójára zubog. Bár színeiben kevésbé, elemeiben mégis megnyugtató kikapcsolódásra szolgál a helyiség. A Polysan 170x100 centiméteres Naos fantázianevű aszimmetrikus hidromasszázskádja a kényeztető ellazulás eszköze. A 12 fúvókával felszerelt kád belsejét úgy tervezték, hogy az abban fürdőző tökéletesen ellazuljon, miközben a vízsugár a test megfelelő pontjait éri. A kád felett az égetett kerámiaüveg - iparművész alkotása - színei a fürdő hangulatához igazodik. Az esztétikai hatáson túl a kép azért került ide, hogy eltakarja a helyiség látványába nem illő építőelemet, az üvegtéglát. A ház tervrajzán ugyanis nem szerepelt ablak - ezen utólag nem lehetett változtatni -, ugyanakkor a természetes fényről nem szerettek volna lemondani. Az iparművész által készített kép átengedi a fényt, az ablaktalan fürdőszoba szellőzéséről pedig egy nagy teljesítményű ventilátor gondoskodik.

A méretre készítetett fürdőszobabútor

egyszerű vonalai is nyugtatóan hatnak. A fényes lakkozott frontok színe szinte teljesen megegyezik a burkolatéval. Ennek köszönhető, hogy a kis térhez képest sok bútor nem kelt zsúfoltságérzetet, és még a kád végében álló plafonig érő bútor sem lesz ormótlan. Amúgy ez a szekrény rejti a korántsem látványos fali kazánt és a padlófűtéshez szükséges gépészeti elemeket.

A pultba süllyesztett Evolution elnevezésű mosdóhoz - a Royo cég terméke - készült fiókos tároló és az ajtó mellett a sarokban meghúzódó állószekrény - ennek alsó része diszkrét szennyestartó - lábakon állnak, ezzel is könnyedséget sugallva. A bútor színében és formájában igyekszik semleges maradni, és a Bugnatese cég csaptelepe sem hivalkodó, ahogy a zuhany és a kádtöltő sem az. Ebben a fürdőszobában ugyanis a burkolat a legfőbb látványelem.

Sebők Orsolya

Fotó: Förster Tamás

Figyelemre méltó

● Ha az előírások vagy egyéb körülmények nem teszik lehetővé ablak létesítését, üvegtéglán keresztül is juthat természetes fény a fürdőszobába.

● A környezetbe simuló pasztell árnyalatú bútor kevésbé hat monumentálisan, és még a nem látványos gépészeti elemeket is elrejti.

● A zuhanyozóba épített ülőkével kényelmesebbé tehető a tusolás.

INFÓ

Címek, telefonszámok, webhelyek

FÜRDŐSZOBABÚTOR

Czékus Zoltán

06 (30) 219-4958

BURKOLAT, SZANITEREK:

Baltex

6725 Szeged, Kálvária sugárút 104.

Telefon: 06 (62) 444-508

www.baltex.hu


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.