Életforma.hu

STÍLUS

Mi az, amit csak sötétben tesznek le a férfiak?

A férfi alsónemű története átível a történelem egészén. 7000 évvel ezelőtt már az ősember is hordott lágyékkötőt, és ezt a jó szokását átvették az egyiptomiak is. A szabadszellemű görögök elegendőnek vélték a tógát a férfiúi "bájak" elkendőzéséhez, a rómaiknál azonban ismét divatba jött a ruhadarab.

A 13. század hajnalán már minden magára adó európai férfi hordott alsógatyát, és a reneszánszban - beállítva ezzel a fontos találmányok sorába - kifejlesztették a gatya elülső részén lévő, "időtakarékos" lyukat. Az ipari forradalom idején terjedt el a kezeslábas alsónemű, ami egészen az 1930-as évekig hódított.

Ekkoriban kezdett el az alsónadrág mai képéhez hasonlítani. Rövid lett, és a deréknél lévő pánt immár gumiból készült. Ezek voltak az első igazi boxerek, melyek a profi bokszolók viselete nyomán kapták nevüket.

1934-ben a Jockey márkájú kisgatyákon megjelentek az átlós nyílások, melyek az 1936-tól gyártott "erszényes" alsókon - mondjuk ki: fecskéken - vízszintes sliccekké lettek. A második világháború alatt jelentek meg az első színes alsógatyák: mivel a szárítókötélre akasztott fehér nadrágok elárulhatták volna a csapatok hollétét, rejtő színnel ruházták fel az intim viseletet.

A háború után a tervezők kicsit átpofozták az aláöltözős ruhadarabokat, így született meg '47-ben a mai boxer legközelebbi felmenője. Az alsógatyák divatcikkekké válásához azonban még kellett 20-30 év, amíg Calvin Klein, Sauvage, Ron Chereskin és Tommy Hilfiger gatyába nem rázta a színek, fazonok és anyagok kavalkádját.

A boxerek 1990 körül nagy változáson mentek át. Ekkor láttak napvilágot a "rapper alsó" típusú és a testhezálló darabok, melyek napjainkig a férfi alsónemű trend elsőszámú kedvencei - letúrván ezzel a fecskét a dobogóról.

A mai fiatalok generációjában már ritka madár a fecske. "Fiú bugyinak" csúfolják, amiről jobb, ha sötétben húzzák le a nadrágot. A boxer egy évtized alatt kenterbe verte.

Én a mai napig nem értem...nem kérdeztek meg, sztem tök mindegy, látni a lényeget...nem?

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.