Életforma.hu

STÍLUS

Miért jó a kutyával aludni?

Jó néhány kutyatulajdonos nem csak a séták idején van együtt kedvencével, hanem még egy ágyban is alszik vele. Ez leginkább az egyedülálló nőkre jellemző, míg a nős férfiak nem igazán tűrik meg harmadikként az ágyban a négylábúakat.

Egy kutatás szerint az eb tulajdonosok mintegy fele az állattal alszik. Ez a gyakorlat leginkább a 18–34 éves egyedülálló nőkre jellemző; köztük 60 százalék a kutyával éjszakázók aránya. A legnagyobb eséllyel pedig a 45 év feletti nős férfiak zavarják ki a négylábút a paplan alól; de még ebben a csoportban is 40 százalék azok aránya, akik vele alszanak.

Ramszesz fáraó és Nagy Sándor is a kutyájával aludt

A kutyával alvás ma is divatos Kép: Pixabay

Sok híresség és közéleti személyiség is beengedi maga mellé a házi kedvencet: még az egyiptomi fáraóról, Ramszeszről is tudjuk, hogy kutyája, Pahates alvótársa is volt; illetve Nagy Sándor is kedvence, Peritas mellett aludt, Viktória királynő pedig kedvenc pomerániaija, Turi mellett fekve hunyt el.

Sokak számára a kutyával való alvás megnyugtató: enyhíti a magányt és az éjszakai egyedülléttől való félelmet. Antropológusok szerint a több ezer éves gyakorlatnak praktikus okai is voltak: a hideg téli éjszakákon a kutya melege védte az alvókat a kihűléstől. A kutyával alvás ma is divatos: ezt az a tény is mutatja, hogy az állatfelszerelés-gyártók egy úgynevezett „kutyalépcsőt” dobtak a piacra, melynek segítségével a kisebb termetű négylábúak is könnyen felmászhatnak az ágyra.

A kutyával való alvás azonban párkapcsolati konfliktusokat okozhat

Azonban a kutyával való alvásnak hátrányai is lehetnek. Ugyanez a kutatás megállapította, hogy a vizsgált, párkapcsolatban élő alanyok 13 százalékánál jelentett már problémát a kutya az ágyban való tartózkodása. A két fél között ugyanis rendszeresen okozott konfliktust, hogy a négylábú velük aludhat-e vagy sem; egyes pároknál még „vagy én vagy a kutya” jellegű ultimátumok is születtek. Azon pároknak, ahol az egyik fél nyugodtabban alszik a kutya társaságában, a másik viszont nem kedveli a szőrös alvótársat, érdemes olyan kompromisszumot kötni, amely szerint a kutya csak a másik távolléte esetén alhat az ágyban; egyébként pedig meg kell elégednie a hálószoba padlójával.(Forrás: pszichológuskereső)

A te kutyád okosabb, mint egy kétéves?
Egy hazai kutatás szerint a kutyák sokkal okosabbak, mint azt az emberek gondolnák. A hűséges ebek intelligenciájára számos bizonyítékot találtak, így szerintük olyan okosak, mint egy kétéves gyerek! Ez most sok, vagy kevés?

 


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.