Életforma.hu

STÍLUS

"Miért nőnemű a víz? Te tudod?"

A víz elringat, befogad és tükröt tart elénk. A víz megtisztít, felfrissít, újjászül. A víz - akár az emberi testet a vér - csermelyként, patakként, folyóként, behálózza az egész Földet. Vízből van az eső, a hó, a jég. A tenger és a könny, a pára és a szökőár. A nő ezer arca.

Milyen csodás a magyar nyelv: ha a VÍZ szóból elhagyjuk az utolsó betűt és a másik kettőt átírjuk, máris megkapjuk a NŐ-t. Tagadhatatlan, erős rokonságot mutat e két minőség.


Elég, ha csak arra az apróságra gondolunk, amik voltunk. Miként a kisded is anyukájában-ból teremtődik, ugyanúgy bolygónk is a vízből választódott ki - ha hinni lehet az Ószövetségnek.

De ha hisszük, ha nem, az tény: miként a Föld, úgy az emberi test hetven százaléka is víz. Sőt, fogamzáskor a megtermékenyített petesejt 95 százalékát is víz alkotja.

A víz elringat, befogad és tükröt tart elénk. A víz megtisztít, felfrissít, újjászül. A víz - akár az emberi testet a vér - csermelyként, patakként, folyóként, behálózza az egész Földet. Vízből van az eső, a hó, a jég. A tenger és könny, a pára és a szökőár. A nő ezer arca.

Kevés megnyugtatóbb dolog van a világon, mint behunyt szemmel hallgatni a tenger mormolását. A hullámok meg-megújuló rohamát. A víz eredendően nyugodt. Ha felkavarja a szél, ha tűzzel találkozik, megváltozik természete. Ilyenkor mutatja meg, valójában mire képes. Ezer tonnákat söpör el szempillantás alatt, vagy röpít tovább az útján. De ha csendes is, a szikla és a patak legendás találkozása mutatja, ki az erősebb.

"Cherchez la femme" - keresd a nőt, tartja a francia mondás. Vagyis a világ fontos történéseit jobban megérthetjük, ha - látszólagos - főszereplői, a férfiak életében a háttérbe húzódó nőt is sikerül azonosítanunk.

S hát igen, keresd a vizet: egy jövendölés szerint, amikor eljön az Antikrisztus, már nem lesz iható víz a Földön, csak neki, s ezzel próbálja majd magához édesgetni az embereket.

Fogytán a víz. Az áttetsző, csillogó, hűs, szomjat oltó víz, ami pár száz éve még ott bugyogott kezesen, tisztán, csak le kellett hajolni érte. Bele lehetett nézni, meg lehetett benne mártózni. Ma ezeket vakmerőség megtenni legtöbb vizünknél-folyónknál. Mert a víz azt mutatja, milyenek is vagyunk. Szabályozottak, szennyezettek, fenyegetők.

A négy őselem a tűz, levegő, föld és víz közül az utolsó kettő a női minőség. S ezen belül a víz az érzelmek megfelelője.

Hogy évről-évre csökken a talajvízszint, hogy olvadnak a sarki jégtakarók, hogy a szakadatlan esőzések lassanként normálisnak számítanak, hogy a szökőár is feliratkozott a világkatasztrófák lehetséges listájára, mind egy irányba mutat:

Ember értsd meg önmagad! Ne tagadd le érzéseidet! Nézz végre tükörbe. Hisz azért vagyok. Pihenj le végre mellettem. Elringatlak. Fürödj bennem, megtisztulsz. Használj, és én boldog leszek, hogy értelmet, formát, tartalmat nyert a létem. Ez a víz üzenete. Mert a test, s benne a víz bölcsebb, mint az elme. És emlékezik. A kezdetekre.

R.G.


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.