Életforma.hu

STÍLUS

Mikor szedjük le a karácsonyfát?

A karácsonyfát elvileg vízkeresztkor, azaz január hatodikán szokás leszedni. A legtöbben azért tovább tartják, már ha bírják a tűlevelek. A nyugati kereszténység január 6-án tartja a vízkeresztet, ez a három királyok ünnepe.

 Ekkor kezdődik a farsangi időszak, a bulizás, a jókedv periódusa, ilyenkor a karácsonyfának már nincs helye a lakásban, legalábbis a szokások szerint.

Maga az ünnep az Úr megjelenését jelenti, mi azért hívjuk vízkeresztnek, mert ilyenkor vizet, és minden mást szokás szentelni - ez a hagyomány régebbi, mint a karácsony. Ilyenkor tartották a háromkirályjárást, ami hasonlít a betlehemezésre. Ekkor hazavitték a szentelményeket is, sőt, a pap még a házat is megszentelte.

Mára ezekből nem nagyon maradt más, minthogy ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát. Feltéve, ha bírja eddig.

Ha nem vágták ki túl hamar, és az eladásig megfelelően, elfektetve, lombbal letakarva, esetleg vízbe állítva, rongyba, fóliába becsomagolva tartották, akkor van esély. Ha hullani kezd, a kihelyezett karácsonyfatárolókba dobjuk.

A gyökeresek akkor érezték jól magukat, ha volt idejük beszokni, és folyamatosan öntözték őket, de egy-két hét után ők sem szeretik a lakás meleg, száraz levegőjét. Ha ennél tovább marad, megbomlik nyugalmi állapota, és már nem lesz lehetőségünk kiültetni.

Természetesen kifele is át kell szoktatni, nem szabad azonnal a mínuszokba kitenni, és akkor érdemes elültetni, amikor nem fagyott a föld. Ez lehetőleg minél hamarabb legyen. Addig a lépcsőházban, garázsban van esélye a túlélésre.

A kölcsönzött karácsonyfákat általában január ötödikéig kell visszavinni a kertészetekbe, ez a fa állapota miatt van, nem pedig vízkereszt miatt.

Sokan szeretnék még megőrizni a karácsony hangulatát az ünnepek után is, de ha nem kivágott fenyőt vettünk, akkor ne kínozzuk az élőlényt, biztosítsunk neki megfelelő helyet, ha már ő a szeretetet hozta lakásunkba

 


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.