Életforma.hu

STÍLUS

Milyen a jó és a rossz gyerekjáték?

"A józan ész amellett szól, hogy olyan játékot vegyünk, ami 10%-ban játék, 90%-ban gyerek, és egyszerre két gyerek játszhasson vele, mert az fejleszti a kommunikációt" - áll a cikkben.

A jó játékról vagy a játékálmokról, szinte mindenkinek van egy jó sztorija. Zita például Barbie-babára vágyott, hiszen az osztályban már minden csajnak volt ilyen. Majd megőrült az izgalomtól, amikor az anyukája azt ígérte, karácsonyra olyan ajándékot kap, amire igazán vágyik. "A téli szünet előtti utolsó napon már azzal dicsekedtem, hogy nekem is lesz Barbie-m. Biztos voltam benne, hogy azt kapom, hiszen a játékbolt kirakatából is eltűnt. Aztán eljött a karácsony, és a fa alatt kerestem a babát, de csak könyvet kaptam. Egy könyvet, amire egyszer azt mondtam, fú, ez érdekes lehet."

Zita a szülei előtt nem sírt, csak az ágyban, de még így is lebukott. "Anya ott ült az ágyam szélén, és kicsit ijedten azt magyarázta, hogy egy okos kislány nem vágyhat ilyen szörnyű babára, egy okos kislánynak könyv való, meg a sakk, meg társasjáték."

10% játék, 90% gyerek

Nem Zita az egyetlen, akinek a szülei - a legnagyobb jóindulattól vezérelve - kreatív, interaktív, elme-pallérozó, de legalábbis ilyennek kikiáltott játékot vesznek a gyerekeiknek.

A Times Online kicsit ironikusan ír arról, hogy a szülők hogyan dőlnek be a játékgyárak ígéreteinek, és veszik meg a méregdrága újdonságokat, amelyek aztán polc legmélyén végzik.

A cikk szerint gyakran a régimódi játék a legjobb játék: vagyis az építőkocka, a színes ceruza, a kréta. A cikk egy tanulmányt is említ, amely szerint a szülők 91%-a hisz abban, hogy a képességfejlesztő játékok hasznosak. A cikkben megszólaló pszichológus szakértők - az Einstein sosem használt kártyát című, a játék természetével foglalkozó könyv szerzői - szerint viszont a józan eszüket kellene használni és élvezhető, ösztönző és olcsó játékokat kellene választani.

"A józan ész amellett szól, hogy olyan játékot vegyünk, ami 10%-ban játék, 90%-ban gyerek, és egyszerre két gyerek játszhasson vele, mert az fejleszti a kommunikációt" - áll a cikkben.

"A szülők fele szerint a fejlesztő játék az, ahol a gyereket irányítják, mondjuk a kis mobil, ami megtanítja telefonálni, vagy a gyerek laptop - állítja az írás. - Csakhogy a kutatók ezzel nem értenek egyet. A passzív, irányított játék nem ér fel a színes ceruza és az építőkocka kínálta lehetőséggel: a kocka térbeli tudatot fejleszt, a ceruza pedig a szimbólumokkal történő kifejezést és a beszédkészséget."

A főzés is játék     

A cikk arra a megállapításra jut, hogy a high-tech játékok, még az oktató szándékúak sem csodaszerek. Ráadásul néhány elektronikus játékról kimutatták, hogy hiperaktivitásra hajlamosít. Kathy Hirsh-Pasek és Roberta Michnick a már említett könyv szerzői szenvedélyesen védik a "retro-játékokat", vagyis a hagyományos eszközöket, az öltöztethető babákat, a kisvonatokat, az építőkockákat, a kirakós- és társasjátékokat, még ha a gyereknek meg is kell tanulnia a játékszabályokat.

"Segítenünk kell a szülőket, hogy rátaláljanak a régi játékok ízére" - mondják az angol szakemberek. Amikor sikeres üzletembereket oktatnak, megkérdezik, építettek-e gyerekkorukban kastélyt bútorokból, olvasgattak-e a szüleikkel - mindig igen a válasz. De ha azt kérdik, hányan dolgoztak feladatlapokkal, senki sem jelentkezik. Miért várjuk el mi a gyerekeinktől, hogy elektronikus feladatokat oldjanak meg?

"Olyan játékokat készítünk, amik aszociálisak, rugalmatlanok, és előírásszerűen kell használni őket. A gyerek nem képes a saját idejét, helyét kialakítani. Pont az ellenkezőjét csináljuk annak, amire szükség lenne" - jegyzi meg a cikk.

"Manapság mindenki nyomás alatt van, a rohanó élet arra kényszerít, hogy kihasználjuk a játék lehetőségeit. Adunk egy játékot, beteszünk egy filmet a videóba vagy a DVD-lejátszóba - s ezzel letudtuk szülői kötelezettségünket, amíg megfőzzük az ebédet, vagy dolgozunk. Ahelyett, hogy például bevonnánk a gyereket az ebédkészítésbe, amivel megtaníthatnánk a gyereket az összetevők kimérésére, a fűszerek használatára, és főleg: cseveghetnénk vele."

A jó játéknak lelke van

Lebedy János fajátékkészítő szerint talán a legfontosabb, hogy egy játéknak legyen lelke. Az eredetileg gépész üzemmérnök végzettségű mester úgy álmodja meg a játékait, hogy mozogjanak. Faállatokat, autókat, bababútorokat farag, a tesztelésben a most hétéves unoka segít neki, de fia is nagyon sok ötletet ad.

"A mai modern világban mit csinálnak a szülők? Megveszik az olcsó műanyag játékot kevés pénzért, ami nem sokára a kukában végzi. Én azt próbálom elérni, hogy a játék tartósan örömet okozzon. Ahogy a szamuráj-kardok készítői, munka előtt bementek a templomba és imádkoztak, úgy készülök fel lélekben én is a munkára. Sokszor nem is használok sablont, inkább újrarajzolom a formát."

Lebedy János nem azt tartja sikernek, ha egy vásáron eladja a teljes árukészletet, hanem azt, ha a gyerekek rácsodálkoznak a játékaira. "Volt olyan is, hogy egy gyerek annyira megszeretett egy játékot, hogy nem tudta elengedni. Ilyenkor inkább ingyen odaadtam, mert érzetem, hogy gyerek és játék között kapcsolat van" - fejezi be a mester. 

Forrás. www.ujszo.com 


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.