Életforma.hu

STÍLUS

Milyen hatással lehet az életterünk állapota az egészségünkre?

Egy egészséges otthon egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő szellőzés, ennek köszönhetően ugyanis a helyiségek levegője rendszeresen frissülhet. Ugyanakkor ha nem áramolhat be a friss levegő, az gyakorlatilag egyenes utat jelent a különböző penészgombák elterjedésének, amelyek allergiás tüneteket és egyéb légúti problémákat okozhatnak.

Alevegő és a víz szennyezettsége, sok-sok élelmiszer és alapanyag kétséges eredete, valamint sok más, a XXI. századra jellemző potenciális veszély miatt, érdemes ott odafigyelni az egészségünkre, ahol csak tudunk. Tekintettel arra, hogy a munkahelyünk után az otthonunk falai között töltjük el a legtöbb időt – nem is beszélve azokról, akik home office-ban dolgoznak –, ezt a teret célszerű úgy alakítani, hogy az semmiképp se ártson nekünk, sőt! De mégis hogyan érdemes ehhez hozzáfogni?

Milyen veszélyek rejlenek az otthonunkban?

Egy egészséges otthon egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő szellőzés, ennek köszönhetően ugyanis a helyiségek levegője rendszeresen frissülhet. Ugyanakkor ha nem áramolhat be a friss levegő, az gyakorlatilag egyenes utat jelent a különböző penészgombák elterjedésének, amelyek allergiás tüneteket és egyéb légúti problémákat okozhatnak.

Talán nem is gondolnánk, de a levegőminőséget jelentősen befolyásolja a falaink állapota is, ugyanis ezeken is könnyen megtelepedhet a por, a különböző gombák és egyéb kórokozók. Ez még akkor is megtörténhet, ha egy jó minőségű kerámiafesték van a falakon, amelyekről könnyen eltávolíthatóak a látható szennyeződések.

A legtöbb kórokozó ugyanis szabad szemmel nem látható: különösen igaz ez a szőnyegekben található mikróbákra. Lehet ugyanis, hogy otthonunk szőnyegei tisztának tűnnek, hiszen minden nap felporszívózunk, ám a hosszú szálak között számtalan allergén – így elhalt bőrsejtek, baktériumok, penészgombák, illékony szerves vegyületek és sok más – bújhat meg.

Ez természetesen csak a jéghegy csúcsa, hiszen az életterünkben számtalan egyéb egészségre káros jelenség ütheti fel a fejét – egyesek kevésbé általánosak és gyakoriak, mint a többi. Éppen ezért, ha valamilyen egészségügyi problémát érzékel a család, érdemes egy szakemberrel alaposan átvizsgáltatni az otthonunkat.

Mit tehetünk?

Ha szeretnénk elejét venni a különböző betegségeknek, például a bosszantó allergiáknak, akkor van néhány lépés, amit mi magunk is megtehetünk. Szellőztessünk rendszeresen, hogy otthonunk levegője kicserélődhessen, és a páratartalom ne adjon esélyt a baktériumtenyészeteknek! Néhány évente – a legjobb, ha 3-5 évente – végezzünk a helyiségekben tisztasági festést! A legelőnyösebb, ha egy jó minőségű kerámiafestéket választunk, amelyről az esetleges foltokat könnyen eltávolíthatjuk.

A rendszeres, alapos takarításnak alapvetésnek kellene lennie, de azért megemlítjük: portalanítsunk, fertőtlenítsünk és tisztítsuk le a gyakran használt felületeket gyakrabban! Fontos, hogy ne várjuk meg, mire látható a kosz, inkább előzzük meg annak kialakulását. Ebben időnként vegyük igénybe szakember segítségét, például a szőnyegek professzionális mélytisztításában!

Egy másfajta egészség…

Még ma is gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni a testi egészségünk mellett a mentális jóllétünkről, pedig ez is legalább olyan fontos – különösen annak ismeretében, hogy e kettő szorosan összefügg. Ha szeretnénk nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak és elégedettnek érezni magunkat az otthonunkban, akkor alakítsuk ennek megfelelően a belső teret! Használjunk vidám, de nem rikító, inkább kellemes, lágy színeket, és engedjünk be minél több természetes fényt! Díszítsük a belteret üdítő növényekkel és a dekorációt is úgy alakítsuk, hogy öröm legyen ránézni – például közszemlére tehetjük a kedvenc utazásaink emlékeit!

Ha mind ezeket, mind a fenti tippeket megfogadjuk, akkor nap mint nap élvezhetjük az otthon töltött időt – és az egészséges, háborítatlan mindennapokat, amelyeket kevésbé bolygat meg a stressz és a külvilág többi hatása!

 


A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon

A legendás óra születése: a versenypályák inspirációja a csuklódon 

A karórák világa tele van ikonikus darabokkal, amik története épp olyan izgalmas, mint maguk az órák.
Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát

Hogyan emeld új szintre az otthonod hangulatát 

Az otthonunk hangulata nagyban befolyásolja a mindennapjainkat: hatással van a közérzetünkre, a pihenésünkre és még a produktivitásunkra is.
Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában

Női melltartók – A funkcionalitás és a kényelem nyomában 

Sok nő fejében él az elképzelés arról a melltartóról, ami minden ruhához és minden alkalomhoz megfelel.
Kényelmesebb megoldás dolgozóknak

Kényelmesebb megoldás dolgozóknak 

A modern munkahelyeken egyre nagyobb hangsúlyt kap a dolgozói komfort és a hatékonyság közötti egyensúly megteremtése.
Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő?

Tudatos vásárlás: Miért olcsóbb hosszú távon a drágább cipő? 

A tudatos vásárlás alapelve szerint a termék árát nem a kasszánál, hanem annak teljes életciklusa alatt érdemes mérni.
A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.