Ha többféle mintát használunk, itt is vigyáznunk kell az egyensúlyra, és kerülnünk kell a túlzásokat. Törekedjünk arra, hogy a falakon, a padlón, és a berendezési tárgyakon használt mintákat összhangba hozzuk.
Falak
A falnak elsődleges szerepe van a lakás belsőjének díszítésében. Kialakíthatjuk a bútorok és a szobában alkalmazott egyéb berendezések semleges háttereként, de különböző színek és minták használatával kiemelhetjük egy-egy érdekesebb részletét is. Jó példa erre a főleg régebbi házakban szépen mutató lábazatok, párkánykoszorúk, de az egyszínű felületet a népszerű szegélydíszítés is kellemesen megosztja. Ízlésünk és elképzelésünk szerint tapétázhatjuk vagy festhetjük, díszítésként készen kapható paneleket, lambériát és képeket használhatunk. Optikai hatásokkal is kísérletezhetünk: a függőleges csíkok magasítják, a vízszintesek alacsonyítják, szélesítik a szobát. Ezt a hatást tapétával és festékkel is könnyen elérhetjük. A szakboltokban könnyen beszerezhetők az ezerféle színű és mintájú tapéták, és a festékek színskálájából is könnyen válogathatunk, sőt kedvünkre keverhetjük őket, de az ügyesebbek különféle festési technikákat is kipróbálhatnak (márványozás, textilfoltok). Egyszóval a lehetőségek végtelenek, elképzeléseinknek, fantáziánknak szinte semmi nem szab határt.
Padlózatok
A falak mellett a padlózat az, amely nagy felülete miatt jelentős szerepet kap a szoba hangulatának kialakításában. Anyaguk alapján két nagy csoportba bonthatjuk a padlózatot: a hideg (kő, kerámia, hideggyanta), és a meleg (parketta, parafa, pvc, szőnyeg) burkolatokra. Kialakíthatunk mintás, vagy egyszínű padlózatot is (természetesen megfelelően összhangba hozva a falakkal, és a szoba egyéb berendezési tárgyaival), de fontos tudnunk, hogy az előbbi jóval nehezebb feladat. Így, ha mégis mintásat szeretnénk, legyen pontos elképzelésünk, tervünk, és tudatosan válasszunk. Egy többfunkciós helységet ügyesen és ízlésesen elválaszthatunk a padlózat mintájának, színének, vagy akár anyagának megváltoztatásával, de azzal is célt érhetünk, ha egyszerűen szegélymintát alkalmazunk mintegy lekerítve az adott részt (pl. ha a nappali és étkező egy helységben van).
Kombináljunk
Az igazán stílusos szobát az egymást kiegészítő anyagok és minták ügyes, ízléses és harmonikus összehangolása jelzi. A színek terén már nagyjából eligazodunk, a mintáknál pedig fontos, hogy azok egymáshoz sok mindenben hasonlóak legyenek. Például az egyszerű kockás és csíkos anyagok egymáshoz és a virágmintákhoz is jól illenek, figyeljünk azonban az arányokra: az apró, finom minták a nagyméretűekhez nem passzolnak. Ha egy szobában viszonylag kevés szín található, az anyagokkal bátrabban kísérletezhetünk. A természetes anyagoknak (fa, gyapjú, parafa, nád, bambusz, stb.) megnyugtató hatásuk van, míg a fényes felületek (üveg, fém, kerámia), fényvisszaverő tulajdonságuk miatt világosabb, tágasabb, hűvösebb hatást keltenek. Ügyes megoldás, például kisméretű fürdőszobákban, ha ezekből az anyagokból sokat használunk az optikai nagyobbítás érdekében. További térnövelő megoldás a tükörhasználat, mellyel azonban visszafogottan bánjunk, a túl sok tükör zavaró lehet.
Textilanyagok
Egy lakberendezés során talán a textíliák anyaga mutatja a legnagyobb változatosságot. A fényes, finom anyagoktól a durvább felületűekig számos anyag közül választhatunk. Egyéni ízlésünkön, és a szoba stílusán kívül fontos szempont, hogy a kiválasztott anyagok a szoba egyéb felületeivel is megfelelően harmonizáljanak. Ez a hatás legtöbbször nem annyira szembeötlő, mint a színeké, de ösztönösen érzékeljük, hogy a helység különböző anyagai hidegek, melegek, és mennyire vannak összhangban egymással. Ez persze rányomja a bélyegét a hangulatunkra is. Párnához, függönyhöz, ágytakaróhoz kiválóak a fényes felületű anyagok, mint a selyem, szatén, taft. A természetes anyagból készült szőnyegek (gyapjú, szizál, juta) érdekes foltjai lehetnek a helységnek. Legelterjedtebb mintás anyagok a brokát, skót kockás szövet, damaszt, hímzett anyagok, gobelin, buklé.
A falak és főleg a padlózatok anyagukat tekintve igen sokfélék lehetnek. A megfelelő stílus kialakításához jó, ha tisztában vagyunk a különböző burkolatokkal. A legjelentősebb szerepet egy stílus és hangulat kialakításakor a burkolat kapja. Nevezhetjük akár a lakás, vagy az adott helység ruházatának is.
A megfelelő burkolat kiválasztásánál az elsődleges szempont a praktikusság, vagyis figyelembe kell vennünk, hogy az adott helységet milyen célra fogjuk használni. Fontos, hogy jól tisztítható legyen, és fokozottan figyeljünk a minőségre is, hiszen egy burkolat kialakítása nem kevés felfordulással jár, és nincs annál nagyobb méreg, mint amikor idő előtt elkopik, vagy tönkremegy nem kevés anyagi és egyéb nehézségeket okozva. Legalább ennyire fontos a harmónia is, a kiválasztott burkolatnak a helység hangulatával, stílusával összhangba kell lennie.
Anyaguk szerint alapvetően kétféle csoportba sorolhatjuk a burkolatokat. Így beszélhetünk hideg illetve meleg burkolatokról. Lássuk őket sorban.
Hideg burkolatok
Leginkább a nagy igénybevételnek, illetve víznek kitett helységben használjuk, tehát fürdőszobában, vécében, konyhában, esetleg előszobában. Persze ez nem áthághatatlan szabály: a padlófűtés elterjedése következtében gyakran találkozhatunk nappaliban, étkezőben is hidegburkolatokkal.
Mázas kerámia: kopásállósága miatt népszerű, és a leggyakrabban használt hidegburkolat. Hatalmas választékkal találkozhatunk mind kivitel, mind szín, és minta tekintetében a szakboltokban. Kültérre természetesen csak fagyálló kerámiát használjunk.
Kőporcelán: hasonló a kerámiához, előnye, hogy teljesen homogén, így sérüléskor felülete megőrzi eredeti színét.
Üvegmozaik: gyönyörű és érdekes felületet alkotnak önmagukban is, vagy akár kerámialapok mellett kiegészítőként. Jó választás díszítéséhez is.
Kő: természetes hatása miatt egyre népszerűbb belterekben is, padlóra és falra is használhatjuk. Legelterjedtebb és legidőállóbb a gránit, népszerű még a márvány és mészkő használata is, de utóbbit inkább csak falfelületre használjuk, mert vegyszerre való érzékenysége miatt nehézkes a tisztítása.
Műgyanta: számos előnyének - mint pl. kopásállóság, esztétikus megjelenés, időtállóság - köszönhetően egyre népszerűbb burkolóanyag. Gránithatású változata rendkívül dekoratív hatást kelt.
Meleg burkolatok
Leginkább a lakóhelyiségek, mint nappali, étkező, háló, burkolásakor használatosak, de manapság nem ritka, hogy akár konyhában is találkozhatunk vele.
Parketta, laminált parketta: kétségtelenül a legelterjedtebb melegburkolat. Többféle faanyagból, színben és méretben készülnek, keménységüket a felhasznált anyag határozza meg. Különböző minták, színek lerakásával bátran kísérletezhetünk, érdekesebb felületeket hozva így létre.
Parafa: még nem túl ismert, de egyre inkább terjedőben levő burkolat. Számos előnye közé tartozik remek hő-és hangszigetelő tulajdonsága, valamint rugalmassága is, mely kíméli az izületeket. Pára-és nedvességtaszító, így nem penészedik, nehezen ég, ezenkívül kellemes hangulata van. További előnye a parkettával szemben, hogy a megkopott lakkréteg felújítása előtt nem kell lecsiszolni.
Szőnyeg, padlószőnyeg: a padló takarója. Leggyakrabban valamilyen funkciót jelöl, amely alapján a helység egyes részeit elválaszthatjuk egymástól. Igazán ízlésünkön múlik, mennyit, és milyet használunk belőle, természetesen itt is összhangra kell törekedni a szoba egyéb berendezéseivel. Vehetünk kisebb-nagyobb szőnyegeket, vagy boríthatjuk az egész padlófelületet padlószőnyeggel. Figyeljünk a megfelelő tisztításra, pláne utóbbi esetében, mert a szőnyeganyagok a poratkák kedvelt helyei; nem megfelelő tisztítás esetén akár még porallergiánk is kialakulhat.
Egyéb érdekes lehetőségek
A burkolatok terén még két fontosabb anyagról kell szót ejtenünk: a gipszkartonról és az üvegtégláról. Azonos bennük, hogy praktikusságuk mellett jó téralakító és hatáskeltő tulajdonságúak, segítségükkel tovább formálhatjuk lakásunk hangulatát.
Gipszkarton: ha nagyobb átalakítást tervezünk, egyszerű és viszonylag olcsó térelválasztóként használhatjuk. Előre gyártott elemekben kapható, de könnyen és gyorsan vágható méretre. Fontos azonban tudnunk, hogy legtöbb esetben nem használható tartófalként, inkább csak elválasztásra, díszítésre. Fürdőszoba leválasztásához is alkalmas, de ilyenkor az impegrált változatot használjuk. Kiváló klímatechnikai hatású: a fölöslegesen keletkező párát beszívja, a helység páratartalmának lecsökkenésekor pedig kiengedi azt. A mai építészetben szinte mindenütt megtalálhatjuk: a polgári otthonokon keresztül a könnyűszerkezettel készülő készházakig.
Üvegtégla: napjainkban igen széleskörű a felhasználása, nem is véletlenül. Számos előnye mellett jelentős esztétikai, díszítő funkciója is. Használhatjuk elválasztásra, egy-egy falrészlet beépítésére, járófelületre, boltozatra, kupolára, zuhanyzófülkékre. Kiemelkedő pozitívuma fényáteresztő képessége: a fehér színűek a fény 80, a színesek 60-70 százalékát eresztik át, így igen hasznos egy sötétebb helységben, ha, a lehetőségeknek megfelelően, egy falrészletet üvegtéglával építünk be. Jelentős előnye még magas szintű tűzállósága, valamint acéllal megerősítve áttörhetetlensége is. Hang-és hőszigetelő tulajdonsága is kiemelkedő. És nem utolsósorban rendkívül dekoratív látványt nyújt.
F.M.