Hónapok óta erre a pillanatra vártam.

Amikor a hirdetésre jelentkeztem, csak egy jó kis kalandnak tűnt. Aztán a tanfolyami felkészítések, majd az angol nyelvű egyhetes továbbképzés, az orvosi vizsgálatok jöttek sorra, s a végső vizsga után lettem többedmagammal kiválasztott.

Jóleső büszkeséggel vágtam zsebre a megérdemelt "tanúsítványt", amely alkalmasságomat bizonyította a hosszú tengeri útra, " büfé steward"- ként. Majd alig múlt el 3 hét, amikor megkaptam az értesítést az indulás idejéről, és a helyről, ahonnan a "világ körüli kalandos utazásomat" elkezdhetem.

A hajó Vencouverből indul majd, amely Kanada egyik legszebb és legtávolabbi kikötője, legalábbis innen, Európától.

Mindössze 3 napom van, hogy összepakoljak! - villant át az agyamon.

De vajon mi minden fér bele egy 40 kg-os csomagba? Vastag dzseki, pólók, 2 pulcsi, 2-3 fajta cipő, alsóneműk, tisztálkodó szerek, néhány emlék itthonról, fényképek...és a barátaim, a családom, akiket nem a bőröndbe, hanem szívem legmélyére zárva viszek magammal. Ez azért sokkal keményebb lesz, mint a hajdani nyári táborok -próbáltam edzeni a dolgot magamban.

Sosem ültem még repülőn, de most valahogy nem is a félelem, hanem sokkal inkább a gyermeki kíváncsiság és a férfias bizonyítási vágy hajtott.

 - Most majd megmutathatom mindenkinek, milyen elszánt vagyok! Még büszkék lesztek rám"- mondogattam magamban, ahogy a repülőgéphez vezető folyosón végig ballagtam.

Miután megtaláltam a helyemet a gépen, a filmekben már százszor látott" információs műsort" adott le a kapitány és a két csinos stewardess arról, hogy mit tegyünk vészhelyzetben. És mindezt még a felszállás előtt! Egy pillanat alatt felidéztem magamban az összes légi katasztrófafilmet, melyet valaha is láttam.

Kénytelen voltam néhány bátorító nedűt magamba tölteni, amit mosolyogva hozott életmentésként az egyik "légitündér". Bármit ehettem és ihattam, mindezt a hajózási cég fizette, - a repülőjegyemmel együtt. 

Bár a jegyem nem az ablak mellé szólt, egy idős hölgy készségesen cserélt velem...vesztemre. Több alkalommal is "átgázoltam" három emberen, mire a mosdót az itallappal való ismerkedésem után elértem.

De a legfantasztikusabb az volt, hogy ott a világ egyik legviccesebb emberébe botlottam. Ahogy a repülőn körbe bámészkodtam, előttem két sorral egy összetéveszthetetlenül mókás pofát pillantottam meg: Mr. Bean volt az, Rowan Atkinson maga. Ettől aztán olyan jó kedvem kerekedett, hogy nagy örömömben még egy autogramot se kértem tőle. Később bántam is, kegyetlenül.

Két és fél órán át utazhattam vele együtt, egészen Londonig.

Heathro. Egyike a világ legnagyobb és legforgalmasabb reptereinek, ahol mintegy 4 óra hosszát kellett várakoznom az átszállásra. De ez is majdnem kevés volt ahhoz, hogy a Kanadába átrepítő gépemet megtaláljam. Újabb 14 óra utazás következett, melynek nagy részét át is aludtam, és mint egy időutazó, 28 óra múltán is ugyanazon a napon érkeztem Vencouverbe, mint amelyiken Budapestről elindultam.

Egy 50 év körüli, kellemes úriember várt rám, egy táblát tartva a kezében, a hajózási cég nevével. Esküszöm, olyan volt, mint a filmeken! Mosolyogva, forró kézfogással üdvözölt, és lelkesen magyarázott, angolul. Tízévi nyelvtudásom se volt elég ahhoz, hogy a fáradtságtól elkábulva, mindez ne kínainak tűnjön. Beleegyezően bólogattam, mint aki érti, és követtem a buszig, amely 30 perc alatt egy gyönyörű szállodába vitt.

Hatalmas felhőkarcolók, toronyházak, sárga taxik és rengeteg idegen ember suhant el a szemem előtt, ahogy a busz ablakán kinéztem. Már alig volt erőm rácsodálkozni a szálloda előtt álló limuzinokra, és más csodajárgányokra, szinte nem is láttam a kimerültségtől.

Tudtam, hogy a hajóra szállás előtt ez az utolsó éjszakám a szárazföldön, de bármennyire is igyekeztem, valahogy nem bírtam elaludni mégsem.

Most éreztem először és kegyetlenül egyedül magam...Telefonálni akartam, mint E.T.:

 - Haza, haza, haza...

Reggel 6-ra jöttek értem, és harminc másik férfiúval együtt egy busszal szállítottak ki a kikötőbe. Gondos csomagellenőrzések következtek, szúró-vágó eszközöktől, éles szerszámoktól (olló), kétes eredetű krémektől, kenőcsöktől és poroktól sikeresen meg is szabadítottak bennünket.

No ezek aztán semmit és senkit nem bíznak a véletlenre, gondoltam, de azért valahogy engem is biztonsággal töltött el a fokozott elővigyázatosság.

A vámcsarnokból kilépve aztán megpillantottam a nagy "Ő"-t.

Esküszöm, eddig a 10 emeletes sávházat is óriásinak véltem, de a "hercegkisasszony" 16 emeletes magasságával, és 300 m-es hosszával bőven túltett rajta. Gigantikus mérete és gyönyörű alakja tiszteletet parancsolt első látásra, még a számat is nyitva felejtettem egy pillanatra. Apró porszemnek éreztem mellette magamat.

Amikor felszálltam rá, végigsimítottam a kezemet az oldalán. Furcsa érzésem volt, mintha már régről ismernénk egymást...

Sapphire Princess - olvastam le róla. Szóval, te leszel most hat hónapig az otthonom és a munkahelyem...?

Isten hozott...ringatózott a hullámokon, köszöntésként a gyönyörű hajó.

Folytatjuk...(03.24-én)

N. Pepe