Nehéz bevallani magunknak, de ilyenek vagyunk. Mindannyian hazudunk. Nem a nagy, rossz hazugságokra gondolok, hanem azokra a kegyes kis hazugságokra, amivel mások érzéseire próbálunk tekintettel lenni
- Persze, hogy tetszik az új hajszíned! - mondjuk, mikor valójában arra gondolunk: "Van tükröd? Mert, ha lenne, biztosan nem lépsz ki a házból ilyen fejjel!"
- Ez fantasztikusan finom! Elkérhetem a receptet? - pontosan azt jelenti: Ezt még a kutyám sem enné meg!
Tehát miközben próbálunk tekintettel lenni másokra, megóvva őket a "való igazságtól", önkéntelenül is sérülést okozunk saját gyermekünknek. Ő mindezek tanújaként elfogadja a hazugságot, mint a mindennapi élet egyik alkotóelemét, s úgy gondolja, ha Anyu és Apu hazudik, neki is lehet.
Hogyan teremthetünk egyensúlyt? Hogyan érhetjük el, hogy ne sértsünk meg másokat olyan apróságok miatt, mint például a hajszín, úgy, hogy közben ne sugalljuk gyermekünknek azt, hogy ha szükséges, nyugodtan hazudjon?
Sajnos, ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Különösen, ha az ember gyereke okos, és ki mondja, hogy az övé nem?
Idővel a gyerekek kiismerik a hazugság fortélyait
A szakemberek egy része abban hisz, hogy a gyermek, amint nő és okosodik, kinő a hazudozásból és megtanul különbséget tenni a " rossz" és a "kegyes" hazugság között. Azonban még mindig marad egy komoly probléma.
Körülbelül 4 éves korára minden gyerek elkezd kísérletezgetni a hazudozással, annak érdekében, hogy elkerülje a büntetést. Meggondolás nélkül képesek hazudni, ha úgy érzik, a büntetés lehetősége fennáll. Így történhet meg, hogy a 3 éves még akkor is állítja, hogy nem bántotta a testvérét, ha azt a szülei is látták.
Fontos az őszinteség - még ha nehéz is néha
