Életforma.hu

STÍLUS

Mindenkinek kell egy kis piszok

A baktériummentes lakás sem egészséges, mert meggátolja az immunrendszer természetes működését. Ráadásul az antibakteriális szerek nem válogatnak: minden útjukba kerülő bacit elpusztítanak, még azokat is, amelyekre esetleg a szervezetnek szüksége lenne.

Mást sem hallunk a reklámokban, mint hogy csak akkor leszünk igazán ápoltak, illatosak, ha a legújabb antibakteriális szappant, tusfürdőt, dezodort használjuk. Otthonunk csak akkor igazán biztonságos, ha a legmodernebb fertőtlenítőszereket vetjük be, melyek minden lehetséges kórokozót elpusztítanak. Baktériumokat gyilkol a mosószerünk, a samponunk, sőt a fogkrémünk is. Mindezt annak a jegyében, hogy így óvjuk meg szervezetünket a rá leselkedő veszélyektől. Valóban ilyen veszedelmes világban élünk?

Mégis kell a piszok?

Vannak, akik naponta tízszer-hússzor kezet mosnak, míg másoknak folyton koszos a kezük, mégsem kapnak soha semmilyen fertőzést. A fürdés, kézmosás, fertőtlenítés és takarítás hozzátartozik a mindennapi higiéniához. Pedig előfordulhat, hogy a túlzásba vitt tisztaság többet árt, mint használ. Leginkább a gyerekeket igyekszünk megóvni, pedig ahhoz, hogy immunrendszerük kifejlődhessen, és hatékonyan fel tudja venni a harcot a valóban veszélyes kórokozók ellen, a csecsemők és kisgyermekek szervezetének érintkeznie kell baktériumokkal és antigénekkel. Ez a későbbi védettség kialakulásának feltétele.

A széltől - és persze a baktériumoktól - is óvott gyerekek szervezete nem lesz képes védekezni a negatív hatások ellen, amikor közösségbe kerülnek, ez a magyarázata annak, hogy az óvodába szoktatás első hetei gyakran állandó betegeskedéssel telnek. A kevésbé hatékony immunműködés pedig több krónikus és autoimmun betegség, allergia, sőt gyermekkori cukorbetegség előidézője is lehet. Egyes kutatások azt állítják, hogy a falun nevelkedő, kicsi koruktól a természettel szoros kapcsolatban élő gyerekek szervezete védettebbé válik az allergiával és az asztmával szemben. A Svájcban, Németországban, Ausztriában, illetve a skandináv országokban folytatott vizsgálatokból kiderült, hogy a farmokon élő gyerekek körében kevesebb az atópia, azaz a krónikus bőrgyulladás és az allergiás megbetegedés, mint a jóval sterilebb körülmények között élő apróságok körében.

Baktériummentesen

A szakemberek szerint az emberi szervezet normális működéséhez nincs szükség arra, hogy a bőrt baktériumellenes szerekkel ápoljuk. A baktériummentes lakás sem egészséges, mert meggátolja az immunrendszer természetes működését. Ráadásul az antibakteriális szerek nem válogatnak: minden útjukba kerülő bacit elpusztítanak, még azokat is, amelyekre esetleg a szervezetnek szüksége lenne. A legfrissebb kutatások szerint nem csak a parlagfű vagy a virágporok felelősek az allergia kialakulásáért, hanem a lakásban jelen lévő allergének is okozhatnak a túlérzékeny szervezetben allergiás tüneteket. Ezek között előkelő helyen szerepelnek a tisztítószerek hatóanyagai és az illatosító anyagok. Kísérletekkel bizonyították be, hogy a vegyi anyagok sokkal károsabbak szervezetünkre, mint azt valaha gondoltuk volna.

A gazdaságosság miatt manapság szinte csak koncentrált tisztítószerek kaphatók. A legtöbben megfeledkeznek erről, és túl nagy mennyiségben használnak belőlük a takarításhoz vagy a mosáshoz. Márpedig a gyorsan ható, erős maróanyagok nemcsak a lefolyóban és a vécécsészében fejtik ki hatásukat, hanem a csatornában, majd onnan kikerülve a folyókban és a talajban is kárt tesznek. A túlzásba vitt takarításnak a vegyszerre érzékeny baktériumfajok esnek áldozatul, míg az erős, ellenálló kórokozók, amelyek ellen annyira küzdünk, túlélik tisztaságmániánkat.

Ellenálló kórokozók

Ne feledkezzünk meg a bakteriális eredetű megbetegedések gyógyítására használt antibiotikumokról sem!

Ha túl gyakran kúráljuk magunkat ilyen orvosságokkal - sokan a vírusos influenza tüneteit is a régről megmaradt antibiotikumokkal igyekeznek enyhíteni, persze hiába -, a kórokozók ellenállóvá válnak velük szemben, vagyis egy idő után nem képesek a megfelelő gyógyító hatást kifejteni.

Kanadai kutatók 480 különféle baktériumtörzset vizsgáltak, ezek közül csupán egy olyat találtak, amelyik nem vált ellenállóvá a gyakran használt antibiotikumokkal szemben. Ezért bizonyos baktériumok okozta betegségek már szinte kezelhetetlenek a hagyományos gyógyszerekkel, és sajnos a kórokozók nagyon gyorsan ellenállóvá válnak az új készítményekkel szemben is.

A feleslegesen adott antibiotikum kipusztítja a bélflórát, helyette más típusú baktériumok lepik el a bélfalat, melyek nem feltétlenül betegítik meg a szervezetet, de károsan befolyásolják az immunrendszer védekezőképességét. Belgiumban végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a csecsemők első életévében adott? Az antibiotikum jelentősen fokozta az allergiás betegségek megjelenésének kockázatát: az asztma esetén 1,7-szeresére, a szénanáthánál 2,3-szorosára, az ekcémánál 1,3-szorosára.

FERTŐTLENITÉS BIO-MÓDRA

A tisztaságmánia a háztartási gépek piacára is begyűrűzött. Víztisztító, szuperuniverzális kárpittisztító - szinte képtelenség követni, mi mindennel sterilizálhatjuk a környezetünket. Esténként túlságosan is.

Sokan ódzkodnak a csapvíz fogyasztásától, és a pohárba csorgó folyadék láttán néha érthető is az aggodalmuk a víz klórtartalma, esténként furcsa színe, íze miatt.

Bio-megoldás: Forralással egyszerűen elpusztíthatjuk a vízben lévő baktériumokat. A klórtartalom és az egyéb fertőtlenítő- vagy szennyezőanyagok ellen pedig víztisztító készülékeket lehet bevetni. A legjobb megoldás azonban, ha palackozott forrásvizet fogyaszt.

A beltéri levegőben szintén számtalan egészségkárosító, légszennyező anyag található. A légtisztító készülékek ezek mennyiségét igyekeznek csökkenteni, miközben negatív ionokkal telítik a levegőt.

Bio-megoldás: Levegőtisztításra bizonyos szobanövényeket is használhatunk, ezek egyes fajtái megkötik a levegő káros anyagait, mások a tisztítószerek gázait vagy a cigarettafüstöt semlegesítik. A legjobb tisztító hatást a következő növényekkel lehet elérni: krizantém, liliom, törpe pálmák, kínai örökzöldek, kókuszpálma, gerbera. Ezek a növények méregtelenítő hatással bírnak, és festés, költözködés vagy új bútorok vásárlása esetén a vegyi anyagokat kiszűrik a levegőből. Az elektromos készülékek környezetében lévő pozitívion-többlet só lámpával is közömbösíthető.

Szinte bármilyen szennyezett felület fertőtlenítésére használható kézi sterilizálók is kaphatók manapság, melyekkel borotvát, edényeket vagy akár cumit is tisztíthatunk. A készülék UV-C fényt bocsát ki, és az ennek hatására termelődő ózonnal együtt fél perc alatt elpusztít minden vírust, gombát és baktériumot. Mivel a sugárzott fény a DNS örökítő anyagát károsítja, emberen, élőlényen nem alkalmazható.

Bio-megoldás: tisztításra, fertőtlenítésre érdemes kipróbálni a hígított ecetet, citromlevet, mosószódát vagy szódabikarbónát, esetleg a teafa-olajat.

forrás: www.ujszo.com


A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra.

A Mom fazonú, bő szárú, vagy talán a skinny farmernadrág áll hozzád közelebb? Trendi farmerek minden alkalomra. 

A farmer évek óta minden női ruhatár egyik legstabilabb alapdarabja, de a fazonok a trendekkel együtt folyamatosan változnak.
Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez?

Miért alapvető fontosságúak a minőségi papucsok az otthoni kényelemhez? 

Otthonunk a nyugalom szigete, ahol a pihenés és a regenerálódás mindig a középpontba kerül.
Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás?

Férfi alsóneműk útvesztőjében: mi a legjobb választás? 

Az alsónemű választása nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre tűnhet.
Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra

Stílusos tavasz – női dzsekik a melegebb napokra 

A tavasz az az időszak, amikor a ruhatár természetes módon a könnyedebb fazonok és az univerzálisabb megoldások felé fordul.
Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.