Életforma.hu

STÍLUS

Mint a politikusok, mi is hazudunk gyermekeinknek!

Húszéves voltam, amikor a saját anyukám nem akarta elmondani, hogy rákos. Csak azért hívott fel, mert a nővérem keltette benne a bűntudatot, hogy talán bizony a hugica is jó, ha tudja, mi a helyzet.

A gyerekek számára természetesen az élet túl bonyolult és komplex ahhoz, hogy fel tudják dolgozni. Ezt megkönnyítendő vannak segítségükre a szülők, akik kicsit kozmetikázva és egyszerűsítve igyekeznek feltárni a világ titkait csemetéjüknek. Ezzel ártanak vagy nem?

Sokszor egyszerűbb máshogy fogalmazni gyermekeink előtt bizonyos tényeket, mert ugyan nem valós, de könnyebb így megérteni- életkorához mérten.

Milyen blődségeket mondunk gyerekeinknek?

A klasszikus "egyél spenótot, mert attól erős leszel" vagy az "edd meg a répát, és majd tudsz fütyülni", esetleg a "csak akkor hoz a Mikulás ajándékot, ha jó leszel" stb. mondatokat bárki kit tudná egészíteni saját kútfőből.

A nagyobb fejjel utóbb átgondolt legnagyobb hazugság azonban a szülők viszonyára és egészségére vonatkozik. Ha a (kis)gyerek látja szülei között a feszültséget, rögtön megneszeli, hogy valami nincs rendjén. Kérdésére persze csupán annyi a reakció, hogy "semmi baj sincsen anya és apa között", esetleg, hogy "ha nagy leszel, majd megérted". 

Sok szülő úgy véli, ezzel olyan komoly dolgoktól kíméli meg gyermekét, mellyel nem zökkenti ki az egészséges mentális fejlődésből.

Nem is számolnak azzal, hogy a gyerek milyen csalódott és bizalmatlan lesz szüleivel szemben, ha hazugságaik, kozmetikázásuk lelepleződnek.

A kitalált hazugság soha nem ér annyit, mint az ügyes igazmondás- mondta valaha Rejtő Jenő. A gyerek is inkább igényli az igazságot, megfelelően hozzá idomítva szellemi szintjéhez. Nincs is annál gyűlöletesebb dolog, mint utólag összerakni szüleink hazugságait, elhallgatásait. Vagy megtudni a nagyobb testvértől, aki szintén beavatott volt a hallgatásba.

Tizenöt évesen nem tudhattam meg, hogy édesanyám kórházba került. A lakóhelyemtől messze, egy vidéki nagyvárosban jártam gimnáziumba, s telefonjaimat ügyesen kimagyarázták, miért is nem tudok épp beszélni vele. Egy hétig kozmetikázták, s mikor hazaértem, vacsoráztam, akkor is furcsálltam, miért nem édesanyám rakja elém az ételt. Egy hétig titkolódzott mindenki, hogy ne zökkenjek ki a gimnáziumi tanulmányokból.

Húszéves voltam, amikor a saját anyukám nem akarta elmondani, hogy rákos. Csak azért hívott fel, mert a nővérem keltette benne a bűntudatot, hogy talán bizony a hugica is jó, ha tudja, mi a helyzet.

És mi volt a válasz? Mert ő kímélni akar engem, koncentráljak csak az egyetemre ott fent, a nagy fővárosban. Ne is törődjek vele, semmiség. Egy apró műtét, nehogy emiatt hazautazzak. Majd édesapámmal megoldják.

Hazautaztam még aznap éjjel, ott voltam a műtét előtt és alatt. Soha nagyobb meglepetést nem szereztem édesanyámnak, mint hogy bekísértem a műtőig és ébredéskor inni adtam neki.

Vajon mikor szokják meg a szülők, hogy gyermekük velük egyenrangú lett és felnőtt? Hogy már értem és felfogom a világ komoly dolgait, dolgozom, pénzt keresek, boldogulok, lavírozok, képes vagyok háztartást vezetni? Majd ha gyereket szülök? Akinek én is kozmetikázom a világ dolgait?

Talán.

KV


Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt?

Minőségi konyha hosszú távra: mire ne sajnáljuk a pénzt? 

A konyha felújítása minden esetben nagy döntésekkel jár.
Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz

Az otthon eleganciája: kárpitos székek minden stílushoz 

A mai, gyors tempójú világban, ahol a funkcionalitás került előtérbe, mégis van lehetőségünk arra, hogy lakásunkat egyedivé tegyük. A kárpitos székek remek lehetőséget kínálnak arra, hogy otthonunkat eleganciával és kényelemmel ruházzuk fel. Egy finoman kiválasztott kárpitozott szék különleges hangulatot kölcsönözhet bármelyik helyiségnek, és otthonossá varázsolja azt.
Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek?

Hogyan válassz futballcipőt a foci iránt érdeklődő gyerekeknek? 

Mindannyian ismerjük azt a büszke érzést, amikor gyermekünk valamilyen új szenvedély iránt lelkesedik.
A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban

A természet belső tereinek varázsa: szobanövények a mindennapokban 

Talán nem is gondoltál még bele, de életünk 90%-át épületekben töltjük, miközben az ember mélyen vonzódik a zöld természethez.
De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra

De mit kezdjünk a falakkal? Lakberendezési tippek fal dekorációra 

Az egész életünkben végig nagy szerepet játszanak a színek. Elég rápillantanunk egy adott tárgy vagy a körülöttünk lévő növények színére, máris hatással vannak ránk érzelmileg.
A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben

A színek és formák titkos szerepe a mindennapi közérzetedben 

Talán észre sem veszed, milyen erősen hatnak rád a terek, amelyekben nap mint nap megfordulsz.
Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt

Modern vagy vintage lakberendezés? 5 tipp, ami segít ötvözni a kettőt 

Az egyik a funkcionalitásról, a másik az emlékekről, textúrákról és melegségről szól – és bár elsőre ellentétesnek tűnnek, valójában gyönyörű harmóniát alkothatnak együtt. A titok az arányokban rejlik, a régi és az új nem kioltja, hanem kiegészíti egymást. Néhány tudatos döntéssel és jól kiválasztott kiegészítővel pedig olyan otthont teremthetünk, ahol a modern technológia találkozik a múlt hangulatával, mindez stílusosan A lakberendezés világa két meghatározó stílus között ingadozik: a modern letisztultés egyedien.
Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai

Világosság és elegancia: a skandináv lakberendezés titkai 

A skandináv dizájn világszerte népszerű, egyszerűsége és praktikussága miatt. Vajon miért alakult ki ez a jellegzetes stílus, és miért vonzó még ma is sokak számára? A válasz a skandináv életfilozófiában rejlik, amely a funkcionalitást és a természet közelségét részesíti előnyben.
Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat?

Hogyan változtatja meg a fenntartható divat a mindennapokat? 

Sokat gondolkodtál már azon, hogyan tudnál jobban vigyázni a környezetre a mindennapokban?
Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra

Toplistás futócipők mindennapi és versenyfutásokra 

Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.