Életforma.hu

STÍLUS

Mire jó egy magán-medence?

Óvatos becsléssel is több mint nyolcezerre teszik hazánkban a magánmedencék számát. De vajon mindenkinek eszébe jut-e, hogy az úszás, a lubickolás mellett másra is jó a medence?

 Magyarországon kevesebb mint 1250 állampolgárra jut egy magánmedence. Franciaországban ez az arány hozzávetőlegesen 131, Németországban 160, míg Olaszországban 876. Ha figyelembe vesszük, hogy egy napilapcikk szerint nálunk évente hozzávetőleg ezer új medencét telepítenek, nem is állunk rosszul. Kérdés azonban, hogyan használjuk az egészség és a kényelem e forrását. A testedzés mindinkább tért hódító új és kellemes formájáról, a vízi tornáról kérdeztük Molnár Ágnest, a Thermal Hotel Helia gyógytornászát.

- Azt mindenki tudja, hogy a víznek felhajtóereje van - ettől "csökken" benne a testsúlyunk, alig több mint három százalékára. De hiába érezzük magunkat könnyebbnek, mégis nehezebb benne a mozgás.

- A vízi tornában főleg ezt a két jellegzetességet használjuk ki, olykor a kettő kombinációját is. A felhajtóerőt ellenállásként, amikor például ellene dolgozunk. A vízben végzett gyakorlatok adott esetben keményebb munkát jelentenek, jobban fogyasztanak, erősebben terhelik a szívet, mint a szárazon tartott edzés, csak éppen nem izzad közben az ember. Ilyenkor a víz fizikai tulajdonságait használjuk, a kémiaiakat csak akkor, ha gyógyvízben tornázunk. A levegőnél sűrűbb közegben a gyorsabban végzett vagy erősebb gyakorlatokkal úgy erősíthetjük izmainkat, hogy közben nem terheljük őket, nem nehezedik rájuk nyomás.

- A vízben való mozgatás, mozgás a betegség, a műtét, a baleset utáni rehabilitáció egyik legfontosabb fázisa. Ám bizonyos betegségek megelőzésében is kulcsfontosságú a szerepe. Mire kell ügyelnünk, ha erre vállalkozunk?

- Úszni huszonnyolc fokban kellemes, tornázni harminc-harmincnégy fokban szabad. Hidegebb vízben az izmok merevek, a melegebb pedig túlterheli a keringést. Fontos a vízmélység is: a százharminc centiméter az ideális, ekkor hatásosak a gyakorlatok. Ha a medence ennél mélyebb, érdemes támaszkodópadkát is kialakítani a korlát mellett. Fontos tanács: ami kilóg a vízből, azt nem érdemes tornáztatni.

- A vízben azonnal nagyobb terhelésnek tehetjük ki magunkat, mint esetleg tegnap még a konditeremben?

- Ezt semmiképp sem szabad. Fokozatosan és rendszeresen kell tornázni - mindenkinek ajánlott kezdetben gyógytornász tanácsát, javaslatát kérni. Eleinte napi tizenöt perc elég, később ezt huszonötre lehet emelni. Bár ez első hallásra talán kevésnek hangzik, éppen akkora mennyiség, amelyet a legtöbben hajlandóak naponta is végigcsinálni. Számtalan eszköz, színes és rugalmas henger, karika, rúd, súly és egyéb ügyes apró tárgy segíti a betegeket és természetesen azokat az egészségeseket, akik azok is akarnak maradni.

Cs. J.

Konyha és Fürdő Piac


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!