Mátyás király a sáfrány ízét szerette

A legkorábbi magyar étkezést bemutató gasztronómiai beszámolók Mátyás király idejéből származnak. A királyi udvarban szerették a válogatott, finom ételeket. A zöldségfélék fogyasztása mellett nagy gondot fordítottak a kovászos magyar kenyér és a sajtok elkészítésére. Jellemző volt a sáfrányban gazdag fűszerezés, a bortól, ecettől, tejföltől savanykás, illetve az édesbe hajló ízesítés, valamint a sokféle mártás. Állítólag a nagyobb vendégfogadások alkalmával Mátyás személyesen is benézett a konyhába, kedvenc ételeit megkóstolta, és véleményt mondott a fűszerezésről. Beatrix érdeme volt a nagyevés, nagyivás felszámolása, ő inkább a nyugati, elsősorban az olasz ízléshez igazodó új étkezési szokásokat részesítette előnyben. A király felesége saját konyhát tartott fenn, ahonnan nápolyi receptek alapján készített ételek és cukrászsütemények kerültek ki.

Mit evett szívesen Déryné, Petőfi, Jókai, Krúdy?

Déryné, a híres színésznő naplójában részletesen megemlékezett arról a kulináris élvezetről, amikor először kóstolta a kolozsvári káposztát. Petőfi Sándor a hagyományos magyar ételeket kedvelte, a túrós csuszát vagy a pecsenyehúst. A nagy mesélőnek, Jókai Mórnak kedvence a tiroli máj volt és a nagy szemű babból és füstölt malackörömből készült leves, amit az író saját írásaiban görögolvasó arany- vagy angyal bakancs kifejezéssel illetett. Jókai felesége, Laborfalvy Róza, a gyönyörű, ünnepelt színésznő sokat időzött a tűzhely mellett: aszalt szilvás orjalevese, sertésbordája nagy népszerűségnek örvendett vendégei körében. A pazar lakomák végén kedvelt csemege volt a Jókai-háznál a jégbe hűtött dinnye rummal és tejszínhabbal. Deák Ferenc a sült csirkét paradicsommal, Kossuth Lajos a citromos kolbászt kedvelte nagyon, valamint a pozsonyi kiflit. Széchenyi István nagy rajongója volt az akkoriban fagyosnak vagy hideg nyalatnak nevezett csemegének, a fagylaltnak.

Krúdy Gyula, aki igazi ínyenc volt, regényeiben is nagy figyelmet szentelt ételnek-italnak, s utánozhatatlan hangulatot varázsolva, tűnődve elmélkedett a különböző fogások élvezetéről. Az író a rácponty, marha- és körömpörkölt mellett a tányérhús (levesben főtt marhahús) nagy kedvelője volt.

József Attila a házias jellegű ennivalók híve volt: 1926-ban, a gasztronómia egyik legnagyobb szentélyéből, Párizsból írt levelében testvérétől, Jolántól azt kérte, hogy küldjön neki csomagban bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Az író Molnár Ferenc a rétesekért rajongott. Felesége, Fedák Sári színésznő egyaránt szeretett finom desszerteket enni és sütni - nevét dicséri a Fedák-lepény és a Fedák-torta. Érdekes, hogy tortája receptjének közlését több szakácskönyv szerkesztőjének is engedélyezte, viszont a korabeli források szerint lepényét csak Móráné tudta igazán az ízlése szerint elkészíteni, ezért egyedül az ő szakácskönyvébe kerülhetett be ennek a süteménynek a receptje. Móra Ferenc felesége, Walleshausen Ilona is sokak által elismert háziasszony volt, aki nagy örömét lelte a vendéglátásban. Előfordult, hogy nagyobb ünnepen harmincnál is több étele került egyszerre az asztalra.

A Fedák-torta receptje

Hozzávalók: 5 tojás, 15 dkg+20 dkg gesztenye, 10 dkg porcukor, vanília, 3 dkg vaj, 8 dkg reszelt csokoládé, 5 dkg piskótamorzsa, 2 dkg liszt, fél liter tejszínhab, vaníliás cukor

Elkészítése: A tojássárgájával összekeverünk 15 dkg szitán áttört főtt gesztenyét, a porcukrot, egy kis vaníliát és a vajat. Ehhez a keverékhez hozzáadjuk a tojásfehérjéből vert kemény habot, a reszelt csokoládét, a piskótamorzsát és a lisztet. Kivajazott tortaformát papírral bélelünk, középmeleg sütőben lassan kisütjük benne a tortát. Ha kihűlt, kettévágjuk, vaníliás cukorral elkevert kemény tejszínhabbal töltjük. A tetejét is azzal vonjuk be, nyomózsák segítségével díszítjük, és meghintjük gesztenyepürével. 

Minek nem tudtak ellenállni Európa nagyjai?

A legenda szerint Medici Katalin például egy különleges édességgel, a vaníliaillatú, narancsos palacsintával hódította vissza férjének, II. Henrik francia királynak a szívét. XIV. Lajos hitvese, Marie Antoinette a fánkért lelkesedett. A franciák úgy tartják, a királyné egy karneváli éjszakán kóstolta meg először egy mézeskalácsos mester utcán árult paraszti fánkját, amely annyira elbűvölte, hogy az egész kosárnyi árut megvásároltatta. A karnevál után magához hívatta a fánksütőt, aki megosztotta a királyi cukrásszal az elkészítés titkát. A recept kisebb módosítása után rendszeresen fel kellett szolgálni ezt a finomságot.

A krónikák szerint Bonaparte Napóleon, a rettegett császár félt a pocakosodástól, ezért keveset evett, de azt válogatás nélkül. Legfeljebb két fogásból fogyasztott és azt is többnyire sebtében. Dunant, Napóleon kedvenc udvari szakácsa egy napon azt a meglepő feladatot kapta, hogy a császárnak ifjúkori kedvenc ételét, pacalt készítsen. Dunant először kétségbe esett, mivel úgy gondolta, hogy a pacal nem méltó a császárhoz, ráadásul nehezen emészthető. Másnap mégis pacal került Bonaparte asztalára. Dunant ugyanis fogoly húsát vágta fel és készítette el pacal módjára, de az étel így is elnyerte Napóleon tetszését.

Az idősebbik Alexandre Dumas művésze volt a salátakészítésnek. Kedvenc vendéglőjében gyakran kiment a konyhába, és maga ízesítette a készülő ételt. Edouard Manet, a világhírű festő reggeliző asztalán mindig helyet kapott a több mint harmincféle módon készülő omlett valamelyik változata, továbbá a lazac vagy más halféle. Életének egy időszakában sok gyümölcs csendéletet alkotott citromról, dinnyéről, szilváról. Egyszer egy köteg spárgát festett meg, amit egy neves újságíró megvásárolt, aki azonban többet fizetett a képért, mint amit Manet kért érte. Erre a festő külön megfestett egy szál spárgát, és elküldte a bőkezű vásárlónak egy kísérőlevéllel, melyben ez állt: "Hiányzott egy szál a kötegből."

A néhai angol anyakirálynénak egy datolyás-diós sütemény volt a kedvence, ám receptjét szigorú titok övezte, míg unokája, Károly herceg, aki gyakran lakmározott nagyanyjánál a nyalánkságból, első szakácskönyvében meg nem osztotta annak elkészítési módját a nagyközönséggel.

A reneszánsz kor pápái is imádták a nagy lakomákat: gyakori volt náluk a vadhús, főleg a fácán, de egyes ünnepi alkalmakkor szarvasgombával töltött homár és kaviáros fügesaláta is asztalra került. Érdekes, hogy XVI. Benedek a tejeskávé híve, míg II. János Pál inkább teázni szeretett. A jelenlegi pápa kissé édes szájú, kedvenc uzsonnája az almás rétes, vacsorára viszont leggyakrabban csak joghurtot eszik.

Forrás: www.ujszo.com