Életforma.hu

STÍLUS

Mit tegyek? A gyerekem nem akar aludni!

Hányszor de hányszor éltük meg mi is ezt a helyzetet. Érthető, hiszen sokkal szórakoztatóbb anyával és apával játszani még egy kicsit. Sőt, még el is lehet csípni valamit a tévéműsorból. Ez olyan "nagyos"!

Sok kisgyermeket épphogy bedugnak az ágyba, nincsen se mese, se éneklés, esetleg imádkozás, csak egy joccakátpuszi és kész! Pedig minden gyermek örül annak, ha minden eset ugyanolyan menetrend szerint zajlik. Biztonságot nyújt nekik, tudják mi következik és azt is tudják, hogy a végén aludni kell. Így nem merül feledésbe az alvás természetes igénye. Nem lesz egy mumus, ami elől menekülnek a gyerekek.

Sok kisgyermek azért hadakozik az alvás ellen, mert szeretné felhívni magára a figyelmet. A lefekvést úgy éli meg, hogy semmibe veszik, mellőzik. Ekkor mindent kitalál, hogy magára vonja a figyelmet. Legyünk türelmesek, szenteljünk neki nagyobb figyelmet a nap folyamán, hogy érezze, nincs magára hagyva. El is lehet magyarázni, hogy számára vége a napnak, majd holnap beszélgetünk, játszunk.

Lehet a gyermek célja időhúzás. Lehet, hogy még valóban nem álmos, és kitalál mindent, hogy egy kicsit húzza az időt. Például, a lányom számtalanszor eljátssza velem, hogy hússzor megy ki pisilni. Ekkor égnek áll a hajam, hiszen nem tilthatom meg neki a pisilést (akkor tuti az ágyba menne), de mégis tudom, hogy csak szórakozik. Ezek után jön a szomjas vagyok, nem tudok betakarózni, valami mozog a függönyön, csak még egy puszira gyere be, és még sorolhatnám. Próbálgat, keresi a határait! Szerencsére az utóbbi időben javuló tendenciát vélek felfedezni, csak kétszer háromszor kell visszamennem a szobába, és béke van.

Szorongás is oka lehet annak, hogy a gyermek nem tud, vagy nem akar elaludni. Félhet egy rossz álomtól, a sötéttől, árnyaktól. Gyermekünk félelmeit nem szabad semmibe venni. Ez számára nagyon komoly, nekünk is komolyan kell venni. Ha elmondja, hallgassuk meg és próbáljuk megnyugtatni, mondjuk el neki, hogy itt vagyunk mi, és ezt nyomatékosítsuk egy öleléssel, szeretgetéssel.

Helyes reakció lehet szorongás esetén:

  • A gyermek érzéseihez szólni, kimondani, tényként elfogadni azt.
  •  Biztonságot nyújtani
  • A gyermek gondolatait elterelni, kellemes, számára ismerős és jóleső gondolatok felé
  •  Megoldási lehetőséget kínálni, hogy minél előbb le tudja győzni a félelmeit.
  • Elismeréssel jutalmazni az eredményt, a sikert!

Feltétlenül változtassunk a fényviszonyokon. Ne legyen sötét a szobában, a legtöbb kisgyermek fél tőle. Az ajtót se csukjuk be, az is félelemre adhat okot. Ha már végképp kimerültünk az ötletekből, akkor se hagyjuk magára, inkább vegyük magunk mellé a nagyágyba, és úgy nyugtassuk meg. Természetesen ebből ne csináljunk rendszert, minél előbb le kell építeni ezt a fajta segítséget! Előbb vagy utóbb beáll egy, a család számára normálisnak mondható rend! Lesznek még nyugodt éjszakák!


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!